Az iskolai óra nem ér véget a kicsengetéssel – interjú Kékesi-Keresztes Lujzával, a Baróti Szabó Dávid iskola magyartanárával

– Mit tehet a tanár, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az irodalom iránt?
– A tanár önmagában keveset tehet. Az olvasás szokása nem az iskolában kezdődik, és nem is az iskola alakítja ki, hanem a közvetlen környezet, a család, a baráti közösségek. A tanár az érdeklődést keltheti fel a mű iránt, amiről éppen beszélgetnek órán. Vagy befolyásolhatja a gyerekek olvasási ízlését, ha éppen jó módszerekkel dolgozik és kedvelik az óráját. Mostanában azt tapasztalom, hogy a középiskolás diákok nagyon szeretik, ha elmesélem a művet, vagy éppen felolvasok nekik.

– Felmérések szerint a romániai diákok fele funkcionális analfabéta, vagyis nem érti, nem tudja gyakorlatba ültetni, amit tanul. Mi a tapasztalat a magyar diákok körében?
– Ez nem csupán a román diákok esetében van így, hanem általános jelenség. Az okokat elsősorban az oktatási módszerek hibájában látom. Bár hirdetjük a készség és képességfejlesztő oktatás divatját, azt hiszem, még mindig a hagyományosabb, tananyagközpontú szemlélet az uralkodó, amely a magoltatást helyezi előtérbe.

S mivel kompetenciákat ír elő, elsősorban a műelemzési, szövegértési, szövegalkotási gyakorlat kialakítása a fontos. Természetesen lényeges, hogy a kiválasztott mű klasszikus értékű irodalom legyen, amely által a diákok értéktudata pozitív irányba fejlődhet. A vizsgakövetelményeknek eleget kell tenni, tehát a tantervi előírásokat kötelezően be kell tartani.

– Évtizedek óta gond van a tankönyvek idejében való megjelenésével. Ebben a helyzetben mit tehet a tanár?
– Ha nincs megfelelő tankönyv, a tanár egyet tehet: megírja a „sajátját”. A tankönyv csak abban az esetben segítség a tanárnak, ha jó. Ilyen könyvet írni viszont nagyon nehéz.

– A Baróti Szabó Dávidból sok diák vesz részt országos, nemzetközi versenyeken. Hogyan lehet ösztönözni a gyerekeket arra, hogy versenyeken, olimpiákon vegyenek részt?
– Iskolánkból valóban sok diák vesz részt versenyeken, és általában jó eredményeket érnek el. Nem tudom, hogy a tanár befolyásolhatja-e a diákokat ebben. Én nem szoktam. Ha jelentkeznek, örömmel segítem munkájukban. És jelentkeznek… Még mindig, 30 éve folyamatosan.

– Egy katedrafelelősnek lehet beleszólása abba, hogy tanártársa mit és hogyan tanít?
– A katedrafelelős feladata elsősorban a szervezés. Természetesen a tanítási folyamat megszervezése is ide tartozik. Úgy vélem, a katedrafelelősnek nem beleszólnia kell a társai munkájába, hanem inkább együtt kell dolgoznia velük. A felméréseknek évfolyamonként egységeseknek kell lenniük. Ez esetben a felmérő dolgozat feladatait a tanárok közösen alakítják ki. Tanítási tapasztalataikat egymással meg kell beszélniük, fontos a nyílt, bizalmas szakmai és emberi kommunikáció, amelyet a katedrafelelős alakíthat ki. Lényeges, hogy munkájukat ne egymás ellenében végezzék, ne a versengés kerüljön előtérbe, hanem inkább a kölcsönös segítés. A katedrafelelősnek úgy kell irányítania a munkát, hogy az hosszú távra legyen áttekinthető. Ilyen értelemben jó, ha van a katedrának egy négy évre kialakított tanmenete, amelyet minden tanár a maga meglátása, tapasztalata szerint módosíthat, kiegészíthet. A főnök nem parancsnok, hanem ugyanolyan értékű tanár, mint akiket irányít. Én sokat tanulok a katedratársaimtól és a diákoktól.

– Hatással lehet a tanár a diák ízlésének alakítására azáltal, hogy neki személyesen kik a kedvenc írói?
– Azt hiszem, a diákok észreveszik, hogy a tanárnak melyek a kedvenc művei. Nekem például még nem volt olyan osztályom, hogy ne szerették volna Mikszáthot, Tamásit vagy Örkény Istvánt.

– Ideológiai alapon lehet szerzőket kiválogatni, illetve saját ízlésünkhöz igazodva tanítani bizonyos írókat?
– Én irodalmat szeretek tanítani. S azt láttatni, amiről szól a műalkotás. Mindenekelőtt azt, hogy rólunk szól, az életről, az emberi világról. Az igazi műalkotás nem a látszatot, hanem a lényeget mutatja meg. Nem szabad felhasználni másra.

– Egyes tanárok Jókait elavultnak, a mai fiatalok számára értelmezhetetlennek tartják. Korszakok szerint lehet válogatni a szerzők között?
– Én senkit sem tartok elavultnak. Jókait éppenséggel nem. De szeretem a kortárs írókat is. A véleményem az, hogy a fiatalok szívesen olvasnak, beszélnek a kortárs irodalomról is, ha annak világával azonosulni tudnak. De nem utasítják el egyértelműen a régebbi korok irodalmát sem, ha olyan problémákra világítunk rá, amelyek fontosak számukra, érdekli őket.

– Sokszor elhangzik, hogy olyanokból lesznek tanárok, akiknek nincs elhivatottságuk a pálya irányába. Az utóbbi években a diákok országos felmérői is elkeserítő állapotokról árulkodnak. Van kapcsolat a kettő között?
– Nem tudok véleményt alkotni az egyetemek színvonaláról. Azt viszont tapasztalom, hogy egyre kevesebb fiatal szeretne tanár lenni. Én inkább ezen gondolkodnék el.

– Nem érzik a fiatalok kihívásnak a tanári pályát?
A tanár munkája olyan, mintha színházban lenne. Minden órának ő a rendezője. A főszereplője. Csak mindig a háttérben marad. A hangos taps elmarad… A munkát nem lehet szeretet és szakmai felkészültség nélkül végezni. A tanár nem lehet passzív közönség az órán. Az óra ugyanis nem ér véget a kicsengetéssel.