A tudás önmagában is lehet cél

– A legfőbb kutatási területeit az idegsejtek és a köztük lévő kommunikációs csatornák jelentik. Nemzetközi szinten mennyire népszerű terület ez?

– A neurobiológia azon területe, amellyel mi is foglalkozunk, iszonyatosan nyüzsgős, igencsak a középpontban van, százával működnek laboratóriumok a nagyvilágban, amelyekben a miénkez hasonló témákkal foglalkoznak. Emiatt nem dőlhetünk hátra és ülhetünk a babérjainkon arra gondolva, hogy ötven évig úgysem történik semmi új. Nap, mint nap várjuk és látjuk a szakirodalomban megjelenni az általunk kutatott kérdéscsoport bizonyos aspektusaira érkezett válaszokat.

– A méltatás közben sok mindent kiemeltek a pályafutásából. Ön mire a legbüszkébb?

– Erre nehéz válaszolni, hiszen tudósként a tudományos eredményeimre vagyok a legbüszkébb. Van egy-két olyan eredményem, amit még diákkoromban vagy fiatal kutatóként értem el, de vannak olyanok is, amelyeket már laborvezető, csoportvezető kutatóként tettem le az asztalra. Nem tudom, hogy az olvasókat érdeklik-e a tudományos felfedezéseim apró részletei, de azt kijelenthetem: nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült eredeti tudást, eredeti információt hozzáadni a világ tudásához, olyasmit, amit előtte senki sem tudott a Földön az agy működéséről.

– Immár a Bolyai-díjra is büszke lehet. Mit tapasztalt, milyen a díj nemzetközi megítélése?

– Nem akarok ünneprontó lenni, de nem tudom, hogy a nemzetközi tudósvilágban mennyire ismerik ezt a díjat. Valószínűleg egy-két országban követik, figyelik; Magyarországon viszont messze a legrangosabb elismerés, amit egy tudós megkaphat. Sok olyan ország van, ahol az anyagilag erre képes alapítók a saját vagyonukból költenek arra, hogy elismerjék a kiemelkedő tudományos munkákat. Számomra egy díj értékét az adja, hogy előtte kik részesültek ebben az elismerésben, és ebből a szempontból mindenképpen óriási megtiszteltetés Bolyai-díjasnak lenni.

– Laboratóriuma számos pályázaton szerzett jelentős kutatási összegeket. Ebben nyújthat további segítséget a Bolyai-díj elnyerése?

– Nagyon remélem, hogy nem. Bízom benne, hogy a magyar tudományos pályázati rendszerben a bírálók egyáltalán nem nézik meg, hogy a pályázó akadémiai tag vagy díjazott, hanem csakis azt veszik figyelembe, milyen a pályázat, amelyet kézhez kaptak.

– Több országban is tanult, kutatott, dolgozott. Hogyan emlékszik vissza, hol szerezte a legtöbb tudást?

– Amikor az ember tudása nulla, onnan a leggyorsabb tanulni; hogy egy kicsit tudományosan fogalmazzak, a tanulási görbe meredeksége ilyenkor a legmagasabb. Ezért természetesen diákkoromban, Oxfordban tanultam a legtöbbet: amikor 1992-ben kikerültem Somogyi Péter professzor laborjába, azt sem tudtam, mi fán terem a neurobiológia. Minden új volt, minden nap új információkhoz jutottam. Volt még egy ilyen periódusom, amikor 1996-ban Londonba kerültem, egy évvel a doktori megszerzése után. Ott élettant tanultam, és akkor ismét új környezetben zúdult rám hatalmas mennyiségű új információ, amit óriási kihívás volt megemészteni.

– A legtöbb magyar tudós külföldön érte el világraszóló eredményeit, ön 2000-ben mégis hazatért a Kaliforniai Egyetemről, ahol addig élettani kutatásokat folytatott. Mi volt ennek az oka?

– Egyrészt az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetétől kaptam egy lehetőséget, hogy önálló kutatócsoportot alapíthassak, másrészt volt egy személyes döntés is arról, hogy hol szeretnénk élni, hol szeretnénk gyereket nevelni. Ezek együttesen járultak hozzá a döntésemhez, amit sem én, sem a családom nem bántunk meg. De ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan Magyarországon vagyunk. Hat éve például, nyolc hónapot Londonban töltöttünk egy szakmai tanulmányúton. Reggeltől estig dolgoztam beosztott kutatóként, és újból feltöltődtem: új információk, új témák, új kollégák vettek körül. Remélem a jövőben is lesz lehetőségem arra, hogy ilyen szakmai gyakorlaton vehessek részt – bár professzorként, laboratórium-vezetőként kicsit furcsán hangozhat, hogy egy kicsit ismét diák szeretnék lenni.

– Miben bízik, milyen gyakorlati haszonnal járhat, ha sikerül végigvinni a kitűzött kutatási céljait?

– Visszakérdeznék: szeretne-e mindent tudni az agy működéséről, de úgy, hogy csak ön rendelkezik a tudással, és senki másnak nem adhatja át, nem lehet hasznosítani? Tudósként az én válaszom: igen, hiszen annyira kíváncsi vagyok rá. Szerintem a tudás maga is lehet cél, bármi haszon nélkül. Aranyt vagy Radnótit is szeret olvasni az ember, pedig nincs haszna belőle. Természetesen nem azt akarom állítani, hogy a tudománynak nem kellene valamilyen célt szolgálnia, de azt mondom, hogy már az is hatalmas előrelépés, ha azt megértjük, miként működik az agyunk, és nem az a fő célunk, hogy az autizmust vagy skizofréniát gyógyítsuk. A társadalomnak is meg kell értenie, hogy ezeket a szörnyűségeket nem fogjuk sohasem kezelni annak megértése nélkül, miként alakulnak ki. Remélem, elfogadják azt, hogy vannak olyan emberek, akik arra teszik fel az életüket, hogy csak az agyműködést értsék meg. Nekem abban kell segítenem, hogy olyan tudáshalmazt építsünk fel, amire alapozva majd lesznek olyanok, akik ezeket a problémákat orvosolják.

 A magyar tudományos élet legrangosabb elismerése

A Magyar Tudományos Akadémián mindig nyüzsögnek a magas intelligenciájú emberek, de vasárnap este még a szokásosnál is magasabb volt az IQ-átlag: a díszteremben mintegy 300 meghívott jelenlétében adták át a Bolyai-díjat, amelyet az idén Nusser Zoltán agykutató vehetett át Áder János köztársasági elnöktől. A 44 éves tudós az eddigi legfiatalabb díjazott. A kétévente odaítélt díj a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés. Az adómentesen 100 ezer euróval járó díjat tizennégy tagú – a magyar tudományos élet kiemelkedő, elismert személyiségeiből álló – bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a mindenkori köztársasági elnök. A díjazott egyfajta nagykövete lesz a magyar tudománynak. A tudományterülethez nem köthető díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén. Elsőként 2000-ben Freund Tamás neurobiológus, majd 2002-ben Roska Tamás villamosmérnök, 2004-ben Bor Zsolt lézerfizikus, 2007-ben Lovász László matematikus, 2009-ben Ritoók Zsigmond ókorkutató, 2011-ben pedig Perczel András vegyész vehette át a Bolyai-díjat.

 Díjalapítás

A Bolyai János Alkotói Díj civil kezdeményezésre létrehozott alapítványi elismerés, alapítását 1997. november  3-án, a Magyar Tudomány Napja első ünnepén jelentették be. A díjalapítók vallják: „A 21. század küszöbén a tudomány és tudósok nélkül nincs gazdaságilag, társadalmilag versenyképes Magyarország. Az alapítvány létrehozóinak meggyőződése, hogy értékrendünkben, társadalmi elismertségben méltó helyére kell emelnünk a tudást, a tudományt és a tudóst.”
A díj alapítását  magánszemélyek, dr. Somody Imre üzletember és akkori felesége, Somody Imréné, Karsai Béla, a székesfehérvári Karsai Holding Rt. elnök-vezérigazgatója, Lantos Csaba és Várkonyi Attila üzletemberek határozták el. A Bolyai-díj Alapítványhoz 2001-ben csatlakozott Alexander Brody író és reklámszakember.