Hirdetés

A tehetség mellé rengeteg munka kell

Beke István Ferenc: kemény munka nélkül nem lehet komoly eredményeket elérni •  Fotó: Pál Árpád

Beke István Ferenc: kemény munka nélkül nem lehet komoly eredményeket elérni

Fotó: Pál Árpád

A gitárzene kapott főszerepet Székelyudvarhelyen: a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapokon öt napon át ingyenes koncerteken pendülhetett egy húron a közönség a hazai fiatal tehetségekkel és a határon túli elismert zenészekkel. A tizedik kiadásához érkezett rendezvényről Beke István Ferenc főszervezővel beszélgettünk.

Veres Réka

2017. június 10., 15:442017. június 10., 15:44

2017. június 22., 22:362017. június 22., 22:36

– Hogyan indult el a rendezvény?

– A Harmonia Cordis Egyesületet doktori tanulmányaim elkezdésekor, 2007-ben hoztam létre. Az első fesztivált Marosvásárhelyen szerveztük, és annyira jó sikerült, hogy tíz évvel ezelőtt Udvarhelyre is áthoztuk. Az elején a Terra Siculorum székelyföldi klasz­szikusgitár-fesztivál volt a neve, tavalytól viszont Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapokként folytatódott. Tömbösítettük rendezvényeinket, idén a székelyudvarhelyivel párhuzamosan Sepsiszentgyörgyön is gitárnapokat tartottunk. Emellett rendezvényeink vannak Marosvásárhelyen, Kolozsváron is, de Udvarhelyt fontosnak tartom, hiszen innen származom. Annak ellenére, hogy Kolozsváron élek és ott tanítok a Gheorghe Dima Zeneakadémián, szeretek hazajárni.

Hirdetés

– A tömbösítést követően miként változott a rendezvények közönsége a váro­sokban?

– Marosvásárhelyen a legnépesebb a fogadtatása, itt gyakran több ezren jönnek el egy-egy koncertre, de Székelyudvarhelyen is népes a közönségünk. Az idei kiadás némileg csalódás volt, mert az előző évekkel ellentétben nem sikerült telt házas koncerteket összehozni. Akik eljöttek, pozitívan reagáltak, többször is visszatapsolták az előadókat. Igyekeztünk változatosan összeállítani az előadásokat, volt szóló-, duó- és trióelőadás, Székelyföldet érintő műveket hoztak a zenészek, például előadták Bartók Béla Este a székelyeknél darabját. Arra törekedtünk, hogy magyar szerzőket is bemutassunk.

– Mi lehet az oka annak, hogy Székelyudvarhelyen kevesebben járnak koncertekre?

– Rendezvényünk egybeesett a kicsengetésekkel és bankettekkel. Hátha jövőre minden megváltozik. Szeretem az udvarhelyi közönséget, mindig nagyon hálás. Remélem, a kultúra- és zeneszeretet megmarad, ezt próbálom fenntartani. Ennek megfelelően igyekszem minőségi előadásokat hozni a városba, ezért hívok olyan zenészeket, akik több nemzetközi versenyt is megnyertek.

– Miként oldotta meg, hogy ennyi év alatt a szakma kiemelkedő zenészei vegyenek részt a fesztiválon?

Idézet
Szerencsém van azzal, hogy évente legalább tíz versenyen zsűrizek, külföldre is gyakran meghívnak, így ismerem az előadókat. Tavaly Chilében is jártam, ahol koncerteztem, így újabb kapcsolatokat alakítottam ki. A versenyeken szervezőkkel is beszélgetek, ajánlanak olyanokat, akiket nem ismerek. Például a japán előadókat így fedeztem fel.

– Tíz év alatt mindig ingyenes volt a rendezvény. Hogyan sikerül ezt fenntartani?

– Nem könnyű munka: többnyire pályázatok, valamint néhány támogató révén tudjuk vállalni. Rendszerint a régiek támogatnak, újakat sajnos nem tudunk bevonni. Pályázatokból sikerült összegyűjteni a négy rendezvény költségvetését, ami mintegy hetvenezer eurót tesz ki. Megszállottja vagyok e rendezvénynek, és most már eljutottam oda, hogy saját diákjaim is jelen vannak a koncerteken. Imádom a tanítást, ez a hivatásom, így sokat jelent, hogy a diákjaim egyre jobban teljesítenek.

– Kik járnak a koncertekre?

– A közönségnek csupán egynegyede zenész, éppen ezért alakítom úgy a programot, hogy a meghívottak olyan darabokat is előadjanak, amelyek a „hétköznapi emberek” számára is érdekesek. Így sokkal jobban meg lehet szólítani a zeneszerető, de nem zeneművelő közönséget.

– Hogyan teszik a zeneszerető, de nem zeneművelők számára is emészthetővé a koncerteket?

– Egyeztettünk az előadókkal, főként a magyar ajkúakkal, hogy mindenik darabról meséljenek: honnan származik, mi ihlette a szerzőt stb. Igyekeztünk oktatói jelleget vinni az előadásokba. A közönséggel kommunikálni kell, hiszen így jobban megérti az előadást. Az előadásokban sok a Piazzolla, az argentin zene, az én előadásomban a fingerpicking-stílussal ismerkedhetnek meg, amelyik nagyon látványos. Próbáljuk magas szinten művelni a klasszikus zenét: a reneszánsztól a huszadik századik csendül fel a hanganyag. A múlt században már nagyon szétnyílt a zene, és rendezvényeinken az új vonalakat próbáljuk megmutatni. Vannak bizonyos művek, amiket a szakmán belül jobban értékelnek, más művek pedig jobban megszólítják az átlagot. A változatosságra is törekszünk: idén például japán meghívottunk balkán zenei feldolgozásokat hozott.

– Miért tartja fontosnak, hogy fiatal tehetségek is fellépjenek a fesztiválon?

– Pár éve kezdtem el fiatalokat is meghívni, tavaly óta csak a helyiekre koncentrálok. Minden koncertet egy helyi ifjú zenész kezd. Számukra nagy élmény, hogy komoly rendezvényen léphetnek fel, befutott, profi zenészek mellett jelenhet meg a nevük.

– Tanárként hogyan látja, a fiatalok önszántukból válnak profi zenészekké, vagy inkább a szülők erőltetik erre az útra?

– Ez összetett kérdés. Vannak olyan előadók, akik már fiatal koruktól gitároznak. Lehet, hogy valamiért megtetszett nekik, vagy a szülő valamilyen ok miatt íratta őket zeneiskolába. Magasabb szintek eléréséhez viszont szükséges a szülői segítség, hiszen versenyekre eljárni drága mulatság. Ráadásul egy komoly hangszer ára két-három ezer eurótól akár tízezerig terjedhet. Ha nincs legalább egy kétezer eurós hangszered, akkor a nagyobb versenyeken már nem tudsz bizonyítani, mert nem tudod azokat a hangszíneket, finomságokat bemutatni.

Diákjaimnak rengeteg ösztöndíjat szerzek, de még így is szükséges a szülői támogatás, hiszen gyakran nagy anyagi áldozatot jelent egy profi zenészi karrier fenntartása. Például nemrég egy tízéves diákom szülei banki kölcsönt vettek fel, hogy háromezer eurós gitárt vásároljanak.

Ma már rengeteget fejlődtek a hangszerek, felépítésükben sok újítás jelent meg. Nem lehet szétválasztani a szülői nyomástól a tehetséget, gyakran a szülői szigor is kell a kisebb gyerekeknél, csak nem szabad túlzásba esni. Láttam olyan ígéretes előadókat, akik a nagy nyomás miatt már nem tudtak bizonyítani. Az arányokat óvatosan kell kezelni: meg kell maradnia a zenélés örömének. A gyereknek szeretettel kell kézbe vennie a hangszert, hiszen így később is örömmel fog játszani.

– Sokat hallani csodagyerekekről, született tehetségekről. Elég-e a kiváló tehetség, vagy kemény munka is kell ahhoz, hogy a szakmában elismerjék?

– Nagyon jó tanárral, kitartással és jó hangszerrel messze el lehet jutni. A tehetség is összetett, hiszen lehet valakinek jó a hallása, de a manuális képessége gyengébb. Másnak meg lehet jó a manuális képessége, de gyengébben érti meg az anyagot. Csupán tehetséggel nem lehet messze jutni, kell a kontroll a tanár részéről. Nem mindegy, milyen technikát tanul meg, mert rosszal tönkre lehet tenni egy gyereket. Hiába javítom ki, mert a színpadon a hirtelen izgalom miatt az alapreflexek állnak be, ezért sokkal nagyobb energiát visz el a javítás. A tehetség segíthet eljutni egy következő szintre, de gyakorlás nélkül nincs fejlődés. Olyan ez, mint a sport: kemény munka nélkül nem lehet komoly eredményeket elérni, függetlenül a sportoló adottságaitól.

 – Milyen lehetőségei vannak ma egy hazai, fiatal gitárosnak?

– Romániában a kilencvenes évekig nem is volt jelen a klasszikus gitár a zeneiskolákban és az egyetemeken. Most elmondhatjuk: olyan fiatal előadóink vannak, akik nemzetközi versenyeket nyernek. Diákjaim között is többen nyertek szólóban és duóban, de kamarazenében is. Míg a nyugati országokban már a hetvenes-, nyolcvanas években hagyománya volt az iskolai gitároktatásnak, itt a kilencvenes években még gyerekcipőben járt. A volt székelyudvarhelyi zeneiskolában például én voltam az első gitáros úgy, hogy tizenegyedikes koromban mentem át a matek-fizikáról.

– Rendszerint rocksztá­rokként képzelik el a gitárosokat. Miből áll valójában egy zenész élete, milyen munka áll a koncertek mögött?

– Mindenki azt hiszi, a zenész leül, és azonnal gitározik. Valójában rengeteg háttérmunka van, amit sokan nem ismernek. Mesterkurzusokra, képzésekre és versenyekre kell eljárni. A napi több órás gyakorlás gyakran kéz- és hátfájással jár, sokszor a türelmet is próbára teszi. Nemcsak zenedarabokat, hanem koordinációs, technikai-, sebesség- és nyújtógyakorlatokat kell elvégezni ahhoz, hogy művészi szintet nyújtson az előadó. Tizenegyedikes koromban velem is megesett, hogy a sok gyakorlás miatt majdnem gipszbe tették a kezem. Oda kell figyelnem a diákjaimra, hogy ne essenek túlzásba, ne legyen ínygyulladásuk. Ahogy a sportban, itt is vigyázni kell az izmokra, és rengeteget kell dolgozni a sikerért.

– Önnek zenészként és tanárként is munkájává vált a hangszere. Milyen a hobbija egy zenésznek?

– Nekem a motorozás az egyik hobbim, és közben drónokkal foglalkozom. Érdekes volt, mert az előadók között is akadt olyan, aki éppen ilyen kütyükkel foglalkozik. Ismerek olyan zenészt, aki extrém biciklizik, mások sportolnak, van, aki autózik. A gitár a szakmám, a hobbim és hivatásom, de emellé kell még valami, amivel kikapcsolódok. Most egy motort építek, összesen már négy van. Nem minden klasszikus zenész nyakkendős ember. Amellett, hogy kötelességtudatosan töltünk el naponta több órát gyakorlással, nyitottak vagyunk. Ha csak ezzel foglalkoznánk, az ember bekattanhat, ezért kell mindig valami őrültség a zene mellé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés