Hirdetés

A színészlélek nagyon törékeny – interjú Vindis Andrea kolozsvári színésznővel

Lady Duncan szerepében Eugène Ionesco: Macbett című előadásban •  Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Lady Duncan szerepében Eugène Ionesco: Macbett című előadásban

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

A hivatásban édesanyja nyomdokaiba lépett. Számtalan kiváló alakítását láthattuk a kolozsvári színház bűvös deszkáin. Sokoldalú művész, aki kiválóan táncol és énekel. Vindis Andrea pályája húszéves évfordulóját ünnepli idén.

Nánó Csaba

2022. március 06., 08:312022. március 06., 08:31

2022. március 06., 08:382022. március 06., 08:38

– Édesanyád, Csíky Ibolya a nagyváradi színház kiváló színésznője volt. Egyértelmű volt számodra, hogy az ő hivatását követed?
– Egyértelmű volt, de mégsem egészen tudatos. Öcsém volt a nyitottabb, aki mindig a társaság középpontjában állt, mindenki úgy gondolta, belőle lesz színész, engem meg orvosi pályára szántak a szüleim. Fordítva lett… Testvéremmel kisgyermekként állandóan a színházban voltunk, az volt számunkra a természetes közeg. Utólag tudom már, azért volt ez így, hogy minél többet lehessünk édesanyámmal. Az óvodánk is a színház mellett volt, bizonyára nem véletlenül választotta azt számunkra. Ahogy lejárt a program, átmentünk a színházba, ahol legtöbbször még tartott a próba. Sokat turnéztunk vele, kalandos élmények voltak ezek. Ugyanakkor

Idézet
nem voltak illúzióim azokról a dolgokról, amelyek a színfalak mögött történtek, hiszen az is hozzátartozott az egészhez. Láttam a nehézségeket is, már amennyit értettem belőlük.

De édesanyámnak fantasztikus természete volt: mindennek a pozitív oldalát tudta megmutatni. A fárasztó székelyföldi kiszállásokból, a hosszú utakból és a lerobbant szállodákból nekem inkább az maradt meg, hogy csodálatos helyeken jártunk, jó volt a hangulat, ünnepelték az előadást a kisebb településen élők. A dolgok napfényes oldalát láttam akkor, de most már tudom, mindez mennyire nehéz volt.

Hirdetés

– Te is bejártad a „szamárlétrát”, azaz óvodásként szavalgattál, iskolásként esetleg színi körbe jártál?
– Nem igazán szerepeltem és nem voltam versmondó versenyeken sem, de a középiskolában több irodalmi jellegű szervezésben benne voltam. Például az osztályom maturandus-avatójára többnyire én válogattam össze az anyagot, amelyből kis műsort állítottunk össze. Nem jártam színi körbe, viszont voltam segédszínész a nagyváradi színháznál, amikor nem sikerült az első felvételim a főiskolára. Amíg készültem a következő felvételimre, akadt néhány kisebb munkám a színházban.

– Édesanyád segített felkészülni a vizsgára?
– Határozottan nem, ugyanis nem szerette volna, hogy színésznő legyek, féltett. A színészlélek törékeny, mindenre fogékony, mi nyitott szívvel és lélekkel dolgozunk, és ő óvott attól, hogy esetleg csalódást okozhat a pálya nehézsége, amely ugyanakkor a szépsége is.

Vindis Andrea idén húszéves színészi pályafutását ünnepli •  Fotó: Bíró István Galéria

Vindis Andrea idén húszéves színészi pályafutását ünnepli

Fotó: Bíró István

– Sokszor elhangzik, hogy a színészetet az ember igazából a pályán tanulja meg. Mit adhat mégis az egyetem?
– Kétségtelenül a pályán tanulja meg az ember a szakmát, de az egyetemi évek számomra csodálatosak voltak. Hatházi András évfolyamvezető tanártól olyan színházi fegyelmet tanultunk, amiből mai napig táplálkozom. Fegyelmet a munkánkkal, a kollégákkal és önmagunkkal szemben egyaránt. Szilágyi Palkó Csaba tanársegédként is nagy odaadással irányított minket. Ugyanakkor

Idézet
nagyszerű évfolyamtársaim voltak, kivétel nélkül mindegyikükkel tartjuk a kapcsolatot. Olyannyira, hogy már szerveződik az idei nyárra a 20 éves találkozónk.

Vannak persze olyanok, akikkel ritkábban találkozom, másokkal majdnem napi szinten kapcsolatban vagyok. Én mindenáron Kolozsvárra szerettem volna jönni főiskolára, azért döntöttem így, mert nem akartam, hogy Csíky Ibolya lányaként fogadjanak Marosvásárhelyen, és esetleg emiatt vegyenek fel. Remek emberekkel voltam összezárva négy évig. Még nem a Farkas utcai épületben működött a színi kar, így óráinkat különleges helyszíneken tartották. A színházban is rengeteg időt töltöttünk, sokat dolgoztunk a próbateremben, ha nem volt ott más tevékenység, de még a félemeleten is voltak óráink. Az utolsó, negyedéves vizsgaelőadásunkat a nagyszínpadon játszhattuk, és ez felülmúlhatatlan élmény volt. Nem titkolom, miután négy évig itt voltam főiskolás, dédelgetett álmom lett, hogy kolozsvári színésznő legyek.

– Pedig kézenfekvő lett volna, ha Nagyváradra szerződsz, hiszen édesanyád akkor még ott volt aktív színésznő.
– Épp ezért

Idézet
nem akartam hazamenni, hiszen nem szerettem volna, ha Csíky Ibolya lányaként vagyok elkönyvelve szülővárosomban.

Tompa Gábor igazgató felajánlotta a kolozsvári szerződést, amelyet boldogan elfogadtam. Itt voltunk diákként mindennek a közepében, jártunk az előadásokra, bár sajnálatomra a kolozsvári társulat egyetlen előadásának sem voltam részese a főiskolás éveim alatt. Inkább fiúkra volt szükség kisebb szerepekben, statisztálásban, de vágytam bekerülni a csapatba. Végül teljesült az álmom, itt vagyok immár húsz éve. Húsz év távlatából kissé homályos már, hogy melyik volt az első szerepem a kolozsvári színházban, de nekem nagyon sokat jelentett az első években bármilyen apró megjelenés.

– Ma váltogatják egymást a rendezők, a felfogások. Hogyan tudja ezt egy színész megszokni?
– Szerintem ez nagyszerű, én azt a rendszert nem tudom elképzelni, amelyben édesanyám is évtizedekig dolgozott, amikor nem voltak meghívott rendezők, hanem többnyire a színház főrendezője vitt színre minden előadást.

Idézet
Kihívás az alapoktól kezdeni mindent, amikor rendezővel, darabbal ugyanakkor találkozik a színész először, de ez mindenképp ösztönöz önmagamban is új dolgokat felfedezni.

Anya és lánya. Vindis Andrea és Csíky Ibolya •  Fotó: Molnár Judit Galéria

Anya és lánya. Vindis Andrea és Csíky Ibolya

Fotó: Molnár Judit

– Édesanyáddal a Keresztes Attila rendezte Tiszta ház című darabban játszottál együtt. Hogy élted meg akkor a fellépést?
– Az ember mindig utólag jön rá, hogy egy adott helyzetben milyen boldog volt. Egy csodálatos, és most már tudjuk, egyedülálló ajándék volt a sorstól. Mindketten törekedtünk arra, hogy a szó nemes értelmében kollégákként viszonyuljunk egymáshoz, nem pedig anya-lányaként. Úgy próbált segíteni és irányítani engem, hogy ne érezzem az anyai nevelést, tanácsokat. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, és boldog is, mert egy jó felvételen megvan az előadás, és most a járvány idején meg is néztük.

Idézet
Nehéz lélekkel ülök le édesanyámat felvételről nézi, de sokat jelent nekem, hogy megvan, és bármikor elővehetem. Mindig sokat tanulok belőle.

– Stúdió-előadásokat és nagyszínpadi produkciókat is bemutatnak a kolozsvári színházban. Melyik áll közelebb hozzád?
– Nem tudnék választani. A közönség fizikai közelsége a stúdióban különleges hangulatot teremt, másfajta energiákat mozgat meg a színészben is. Kézenfekvő válasz, hogy ott jobb játszani, ahol több a néző. Stúdióban könnyebben lesz teltház. Legutóbbi nagyszínpadi előadásunkon viszonylag kevesen voltak ugyan, de olyan szeretetet és figyelmet kaptunk a közönségtől, ami felért egy tele nézőtérrel.

– Aki látott, hallott a színpadon, tudja, az énekhangod is kiváló. Ha egy hanglemezt készítenél, milyen dalokat válogatnál rá?
– A 70-es évek elején édesanyám néhány dalt felénekelt egy stúdióban, videóklipek is készültek, ebből megvan néhány a bukaresti tévé magyar adásának. Azokat a dalokat szeretném újra felénekelni. Első körben négy vagy öt dalról lenne szó, amelyeket ő több helyen is énekelt, többek közt utolsó szilveszteri fellépése alkalmával Nagyváradon. Szeretném újjáéleszteni e dalokat, bizonyára nem lenne egyszerű megszervezni egy ilyen felvételt, de bízom benne, hogy megvalósul.

– Színészi pályád Kolozsvárhoz kötődik, de játszottál meghívottként szülővárosodban is. Milyen alkalomból léptél fel Nagyváradon?
– Szabó K. István volt abban az időben a nagyváradi színház művészeti vezetője, az ő elképzelése volt egy olyan előadás, amely alternatív színhelyeken játszódik. Érdekes volt színész és néző számára egyaránt, hogy előadásunk egy vonaton és az állomáson játszódott, ahová ez megérkezett. Ezt követően meghallgatás volt a My Fair Lady címszerepére, ahol kiválasztottak, és én lehettem egyik nagyváradi kolléganőmmel dupla szereposztásban Eliza Doolittle, a szegény virágáruslány.

– Nagyváradon nemrég megnyílt a Kiss Törék Ildikó által alapított színészmúzeum. Te is hozzájárultál anyagokkal?
–  Már a világjárvány előtt beszélgettünk Kiss Törék Ildikóval és Tavaszi Hajnallal e különleges kezdeményezésről, ami egy színészmúzeum létrehozása Nagyváradon. Ennek megvalósulása szerintem rendkívüli dolog. Képeket válogattam, rendezők által dedikált műsorfüzeteket adományoztam, átadtam Szabó Ódzsa rendező hosszú levelét, amit édesanyámnak írt.

Idézet
Ott vannak édesanyám díjai, amikkel ő sosem dicsekedett, édesapám viszont annál nagyobb örömmel és büszkeséggel mutogatta mindenkinek, aki megfordult nálunk.

Öt éve nincs közöttünk édesanyám, de örökre velem maradnak azok a dolgok, amelyekre tanított, ilyenkor újra rádöbbenek, sok mindenben igaza volt. Segít ez engem a magánéletben, de főleg a pályámon. Minden tanárom előtt megemelem a kalapomat, hálával tartozom nekik, de legnagyobb tanítómesterem édesanyám marad.

– Eddig mennyire váltak be elképeléseid a színészi hivatással kapcsolatban?
– Ma sem választanék mást. Nem tudom elképzelni magam valahol máshol, valami másban.

Idézet
Amit kapok, amilyen feladatom van, azért vagyok hálás, azt értékelem a legjobban.

Sok szép feladatot kaptam, sokszor bíztak meg bennem olyan rendezők, akikre mindig fel fogok nézni. Mindenért meg kell dogozni, és mindenben helyt kell állni a legjobb tudásom szerint. Én ebben hiszek. És hogy válaszoljak a kérdésedre, igen, valóra váltak a vágyaim.

Vindis Andrea színművésznő
Nagyváradon született 1979. április 29-én. 1998 és 2002 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának színész szakára járt. 2002 szeptemberétől a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 02., péntek

Kolozsvár, New York, Fülöp-szigetek, de a legjobb Erdélyben: Baloga István vízilabdázóval sportról és családról

Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.

Kolozsvár, New York, Fülöp-szigetek, de a legjobb Erdélyben: Baloga István vízilabdázóval sportról és családról
Hirdetés
2025. december 30., kedd

Kemény hideggel indul az újév, de a hétvégére enyhül az idő

Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.

Kemény hideggel indul az újév, de a hétvégére enyhül az idő
2025. december 28., vasárnap

Spanyolországi útinapló: narancsfák és mór erődök árnyékában

Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.

Spanyolországi útinapló: narancsfák és mór erődök árnyékában
2025. december 27., szombat

Baricz Lajos plébános harmincöt éve a közösségért: nem pont, csak vessző

Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.

Baricz Lajos plébános harmincöt éve a közösségért: nem pont, csak vessző
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Így lesz közönségből közösség. Színpad és katedra között Miklós Gyurival (INTERJÚ)

Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.

Így lesz közönségből közösség. Színpad és katedra között Miklós Gyurival (INTERJÚ)
2025. december 23., kedd

Édes időutazás Gyulán: érdemes belekóstolni a Százéves Cukrászda kínálatába

A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.

Édes időutazás Gyulán: érdemes belekóstolni a Százéves Cukrászda kínálatába
2025. december 23., kedd

Hidegfront és havazás: bekeményít az idő az év utolsó hetében

Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.

Hidegfront és havazás: bekeményít az idő az év utolsó hetében
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Ceaușescu diktatúrája rózsaszín fényben – Történelemtanár a fiatalokat elérő TikTok-tartalmakról

A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.

Ceaușescu diktatúrája rózsaszín fényben – Történelemtanár a fiatalokat elérő TikTok-tartalmakról
2025. december 21., vasárnap

Advent a rohanásban – Lelkipásztorok vallanak a karácsonyra készülő emberről (VIDEÓ)

A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.

Advent a rohanásban – Lelkipásztorok vallanak a karácsonyra készülő emberről (VIDEÓ)
2025. december 18., csütörtök

Reptéri felfedezés: amikor a karate legendája mellém ült

Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.

Reptéri felfedezés: amikor a karate legendája mellém ült
Hirdetés
Hirdetés