Hirdetés

A jó rajz és a poén ötvözete

Egy székelyföldi médiakonferencián találkoztam Léphaft Pállal. Addig csupán a világhálón olvasható interjúkból és a különböző kiadványokban megjelent rajzaiból ismertem. Kapóra jött, hogy a délvidéki újságíróval személyesen is beszélgethettem munkáról, szabadságról, humorról. És természetesen karikatúrákról.

Somogyi Botond

2016. december 09., 15:082016. december 09., 15:08


– Amikor a kicsi Palikát kérdezték, hogy ha felnő, mi szeretne lenni, mit válaszoltál?

– Erre nem emlékszem. De elég kalandosnak tűnik az a pálya, amit befutottam. Jeles tanuló voltam. Később szakiskolába iratkoztam, és kitanultam az autószerelői szakmát, de nem álltam munkába. Az akkori iskolaigazgató azt mondta: nézd, Pali, itt van egy építőipari vállalat, ahol darukezelőket képeznek. Mit jelent az, hogy délután elmész egy esti iskolába, és még darukezelő is leszel? Szót fogadtam, mert érdekes figurának tartottam: Engler Lajos ötvenszeres válogatott kosárlabdázó egy eminens figurája volt a nagybecskereki társadalomnak. Így lettem darukezelő, az építőiparban egy évig dolgoztam. Ami tényleg kalandos, mert felülnézetből egy picit valóban más a világ. Ebből azonban hamar elegem lett, és nemsokára az újvidéki bölcsészkaron találtam magam. Természetesen nem saját akaratomból, hanem a fehérnép után mentem, leendő feleségem akaratát követtem. Így kezdtem tanulni magyartanárnak és könyvtárosnak.

– Hogyan sikerült egy ilyen kalandos utat követően kikötni a karikatúránál?

– A kalandok folytatódtak, mert az újvidéki tévénél dolgoztam riporterként tíz évig, amit nagyon szerettem. Sok lehetőséget rejt ez a szakma, viszont rengeteg időt vesz el. Egy idő után az ember mérlegre teszi az életét. Ha már családos vagy, felteszed a kérdést, hogy e legényes állás mennyire fekszik neked hosszú távon. Így kerültem az Újvidéki Magyar Szóhoz, ott dolgozom 1987 óta, szerkesztek, rajzolok. A rajzolást nem tanultam, menet közben állt rá a kezem. Senki nem oktatott, néztem, figyeltem, tanultam másoktól. Immár 30–40 éve művelem ezt a műfajt, de nem vagyok megelégedve önmagammal, csak ritkán. S szerintem ez természetes.

– Nem minden tehetséges rajzolóból válik művész, karikaturista. Kiből lesz az igazi „udvari bolond”?

– Ez nagyon jó kifejezés, mert ez komoly poszt. Udvari bolond az, aki a helyi politikusnak, a polgármesternek, a római pápának, a püspöknek elmondhatja, hogy mit gondol róla. A műfaj lehetőséget kínál, hogy te másként mondd el, s ezt a fogyasztó – és az áldozat is – másként fogadja, mintha komolyan közölnéd vele. Hogyan lesz valakiből jó karikaturista? Hát úgy, ahogy az angol pázsit készül: nem kell egyéb, csak gondozni, öntözni a füvet évszáza­dokon keresztül. Vagyis te újságíró vagy, aki picit másképp nézed a világot. Minden hírt elolvasol, mint bárki más, gondolkozol, nézed, hogy a lapban mi jelenik meg, mi kellene, hogy megjelenjék. Mert a karikatúrának az igazi helye a sajtó. A jó karikaturista olyan ember, akinek nem árt, ha tud rajzolni, nem árt, ha van ötlete, amely különbözik a hagyományos műfajoktól, és ezt a kettőt jól tudja ötvözni.

– Hogyan születnek a rajzok? Sokk hatására? Az embert ért különböző érzelmek vagy családi történetek, esetleg politikai események hatására?

– Mindez együtt. Sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnánk, ám rengeteg munkát igényel. Ha például le kell rajzolnod egy személyt, akkor tudnod kell, hogy mivel kezdd. Ha élőben nem tudsz találkozni vele, rendelkezésedre állnak fotók. Miután megnézted a fényképeket, „megfogod” az arcát, hogy felismerhető legyen. Ezt követi majd az, ami megkülönbözteti a karikaturistát a karikaturistától. Ha személyesen ismered, akkor jobb, mert akkor – ahogy az egyik kollégám fogalmazott – az arcára rá tudod tenni az irháját is. Egyesek iránt nyilván jóindulatúak vagyunk, mások iránt kevésbé. Amikor elérjük azt, hogy a rajzról nemcsak a személyt, hanem a személyiségét is felismerik – találnak egy pici csavart, egy kis spirituszt –, akkor azt mondhatjuk, jó munkát végeztünk.

– Ezek szerint ezt a műfajt nem lehet tanítani?

– Úgy tanítani, mint minden mást, azaz hagyományosan, azt hiszem, nem lehet. De talán más művészetet sem. Technikákat, a szakmát vagy mesterséget igen. Ám hogy mekkora igény van egy emberben arra, hogy megismerje a világot, és többet adjon az embereknek, mint amennyit kapott, az már személytől függ. Amúgy két úton lehet megérkezni a karikatúrához. Úgy, hogy a képzőművészeti pályán futsz, és a hagyományos rajzolásból „leereszkedsz” – mondják ők, én nem így fogalmazok – a karikatúrához. Vagy a rajzolás művészetét gyakorolva haladsz felfelé a jó rajz felé. A karikatúrához ugyanis nem elég a jó rajz és a jó poén, ennek a kettőnek az ötvözete szükséges. Különben az újságírást sem lehet tanítani. Kapsz ugyan eszközöket és útmutatást, ám egy idő után egyedül maradsz, és boldogulnod kell.

– Minden karikaturista humoros ember? Milyennek tartod magad?

– Nem mindegyik karikaturista humoros. Sőt, azt is mondhatnám, hogy a bohóc piros orra mögött sokszor szomorú ábrázat húzódik meg, mert ő is ugyanolyan halandó ember. Az más, hogy a szemüveg, amit felteszel, évek után rutin lesz, és már másként nézed a világot. Karikaturistaként szemléled a világot: képeket társítasz úgy, hogy a két különböző jelentés egy harmadikat adjon. Egy idő után már nem is tudsz másként viselkedni. De ugyanakkor igyekszel komolyan is rajzolni. Én azokat a munkákat szeretem – a színpadi művekkel vonva párhuzamot –, amelyek a tragikomédiát jelentik. A nagyon jó karikatúrától nem tudsz nevetni. Megdöbbensz, és vagy összeugrik a gyomrod, vagy a szemed és a szád körül megmozdul egy picit a ránc, majd azt mondod: igen, a fene egye meg. Ezt kell elérnie egy jó karikaturistának. A röhögést könnyű kicsalni egy olcsó poénnal. De finoman kifejezni, leírni valamit már sokkal nehezebb. Saját rajzomat hadd állítsam példának – a fogyásról, az egykézésről. Rajzoltam három homokórát, két nagyot (apa és anya) s egy kicsit (gyermek), mindháromban pereg a homok. Ez a család, amely lassan pereg, mint a homok. Ezen nem lehet nevetni, de karikatúra.

– Mikor lesz a ceruzának puha szíve, és mikor válik gyilkos fullánkká?

– A ceruza egy fegyver. Olyan lehetőségünk van, hogy az áldozat tudta nélkül kivégezhetjük. A lapban megjelentethetünk politikusról, püspökről olyan gyilkos rajzot, amelyet követően restell kimenni az utcára. Ezt meg lehet tenni. Ez csak a rajzolón múlik. Kérdés, miben látjuk a lényeget, mit látunk a világban. Azt, hogy a politikust majommá változtassuk? Nem, még a legrosszabb ellenségemet sem rajzolom úgy meg, mert mértéket kell tartani. A kevés mindig több, mint a sok. Finoman adagolva készítem elő az iróniát, amivel meg kell szúrni, meg kell csípni úgy, hogy ne tudjon odakapni. Ám nem szabad kivégezni, mert különös helyzetben vagyok, ő ugyanis nem tud védekezni.

– Hogyan viszonyult a család ahhoz, hogy egy adott pillanatban a családfő karikaturista lett?

– Hadd mondjak el egy történetet. A Tito-korszak után egy ún. rendszerváltás volt, átmeneti időszak következett, amikor Szlobodan Milosevics a maga kommunista-nacionalista módszereivel próbálta maga alá gyűrni az országot. Újvidéken akkoriban jelent meg az első magánlap Szerbiában – magyar nyelven. A Napló című újságnak szüksége volt karikatúrákra is, így hamarosan megrajzoltam Milosevicset, aki a címoldalon háttal áll meztelenül, a karjára pedig oda van láncolva a békegalamb. Ez nagy dolog volt akkor, mindenki örült, ám amikor hazamentem, a feleségem azt mondta: te nem vagy normális, két gyermeked van, el fog ütni az autó. Eltelt két-három nap, és szerencsére nem történt semmi. Amikor rajzolsz, adrenalin működik benned, oda akarsz csapni, és nem félsz, csak később gondolkodsz el egy kicsit... Aztán a kollégák, az utókor, a kritika elmondja a véleményét, és esetleg megállapítja, bátor tett volt. Így leszünk kvázi hősök.

– Több helyen is kiállították műveidet. Hány kiállításod volt?

– Amíg fiatal az ember, számolja, utána azonban már elveszti a fonalat Még a 100. vagy az 1000. rajzot számon tartottam, beragasztottam egy albumba. A munka sodrában azonban egy idő után ez mellékessé vált. Az első rajzaim 1973-ban jelentek meg. Most az lenne inkább érdekes, hogy elővegyük azokat, és megnézzük, milyen gyalázatosak voltak. Ha az ember kritikus önmagával szemben, akkor lehetősége van a fejlődésre. Nem volt sok kiállításom. Inkább annak örvendek, hogy olyan helyen rendezték meg azt a keveset, amely barátok és ismerősök, jó emberek között került a nagyközönség elé.

Léphaft Pál
Karikaturista, újságíró. 1952-ben született a délvidéki Nagybecskereken. Autodidakta módon tanult rajzolni. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv- és irodalom szakon végzett 1976-ban. Első karikatúrája 1973-ban jelent meg az újvidéki Magyar Szóban. Azóta számos kiállításon vett részt Délvidéken, Magyarországon és külföldön egyaránt. Karikatúrái szerves részét képezik a Kárpát-medencei magyar sajtónak, több lap munkatársaként – újvidéki Magyar Szó, budapesti Magyar Nemzet és Heti Válasz, a Brassói Lapok – tevékenykedik. 1989-től Klemm Józseffel és Heinermann Péterrel a Telepi Rádió (újvidéki politikai kabaré) szerzője és szereplője. 1994 novemberétől a Magyar Szó szatirikus mellékletének, a Grimasznak a szerkesztője. Karikatúrakötetei is megjelentek: Ping Pong (1981, Újvidék), Más-világ (1995, Újvidék), Kontra retus (1998, Zenta), Végvári panoptikum (2000, Újvidék), Végvári panoptikum II. (2012, Újvidék). Munkáit több tárlaton mutatták be sikerrel. A Montreali Nemzetközi Karikatúra-kiállításon 1978-ban második díjat nyert, ezen kívül számos díj és elismerés kitüntetettje.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 15., vasárnap

Erdélyiség és egyetemesség egészséges összhangja: Balázs Ferenc életművét állítja a ma embere elé az unitárius egyház

Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.

Erdélyiség és egyetemesség egészséges összhangja: Balázs Ferenc életművét állítja a ma embere elé az unitárius egyház
Hirdetés
2026. február 14., szombat

A szegények hangszeréből hungarikum: újra hódít a citera Erdélyben

Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.

A szegények hangszeréből hungarikum: újra hódít a citera Erdélyben
2026. február 09., hétfő

Szolgálat a rácsok mögött: reményt visz a szamosújvári börtönbe Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor

A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.

Szolgálat a rácsok mögött: reményt visz a szamosújvári börtönbe Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor
2026. február 08., vasárnap

Egyház és közélet határán: Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök a reformátusság kihívásairól itthon és a nagyvilágban

„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.

Egyház és közélet határán: Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök a reformátusság kihívásairól itthon és a nagyvilágban
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza a munkáiban – Brittich Erzsébet, Simonyifalva sokoldalú művésze

Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.

Nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza a munkáiban – Brittich Erzsébet, Simonyifalva sokoldalú művésze
2026. február 03., kedd

Melegfronti hatásokkal érkezik az enyhébb, csapadékos időjárás

A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.

Melegfronti hatásokkal érkezik az enyhébb, csapadékos időjárás
2026. február 03., kedd

Miért az RMDSZ-t szorongatja leginkább az adóprés a kormánypártok közül?

Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.

Miért az RMDSZ-t szorongatja leginkább az adóprés a kormánypártok közül?
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Gyermekkorunk ízvilága elevenedett meg a házi készítésű hústermékek és pálinkák tordaszentlászlói ünnepén

Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.

Gyermekkorunk ízvilága elevenedett meg a házi készítésű hústermékek és pálinkák tordaszentlászlói ünnepén
2026. január 31., szombat

Lelki gazdagodás a reformáció bölcsőjében: erdélyi lelkipásztor Genfben

A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac

Lelki gazdagodás a reformáció bölcsőjében: erdélyi lelkipásztor Genfben
2026. január 30., péntek

A hiány képei: Apáczai Csere János a kortárs művészet tükrében

Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am

A hiány képei: Apáczai Csere János a kortárs művészet tükrében
Hirdetés
Hirdetés