Hirdetés

Vissza mindent a régi kerékvágásba! – augusztus 14–21. között rendezik a 13. Kolozsvári Magyar Napokat

A kolozsvári főtéri színpadon már tavaly is több együttes lépett fel •  Fotó: Jakab Mónika

A kolozsvári főtéri színpadon már tavaly is több együttes lépett fel

Fotó: Jakab Mónika

A Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléjével kapcsolatos főbb tudnivalókat ismertette Gergely Balázs főszervező, Szabó Lilla programigazgató és Grezsa Csaba konzul a sajtó képviselőivel. A szervezők a Kolozsvári Magyar Napok régi varázsát hoznák vissza idén nyárra.

Nánó Csaba

2022. május 19., 09:512022. május 19., 09:51

Nehéz volt szervezőként és emberként egyaránt megélni az elmúlt két esztendőt – vallotta be Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet az elmúlt napokban tartottak a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) szervezői. Vele együtt több tízezer ember érezhette ebben az időszakban úgy, hogy a járvány miatt valami jelentős kimaradt az életéből, hiszen a magyar napok olyan eseménye Kolozsvárnak, amelyre nemcsak a bennszülöttek, de szinte az egész Kárpát-medencei magyarság hetekig izgatottan készül.

Idézet
Bízunk benne, hogy a világjárvány után a Kolozsvári Magyar Napok közönsége és az elmúlt tizenkét évben kialakult közössége újra a korábbi létszámban és lelkesedéssel tart velünk rendezvénysorozatunk idei kiadása alkalmával.

Reméljük, a közegészségügyi állapotok e mostani, megnyugtató formájukban maradnak, és a világpolitikai helyzet is csillapodni fog, hiszen felszabadultan ünnepelni igazán csak békében tudunk” – tette hozzá a KMN főszervezője. Idén az események újra visszatérnek a régi kerékvágásba, Kolozsvár főtere remélhetőleg ismét megtelik szórakozni vágyó emberekkel.
Az idei Kolozsvári Magyar Napokat augusztus 14–21. között szervezik meg, ugyanakkor a korábban megszokottak szerint idén is lesz nulladik nap, s így már augusztus 13-án – kiállításmegnyitókkal – kezdetét veszi a programkavalkád. Idén is több mint száz partnerszervezettel közösen alakítják ki a rendezvénysorozat végleges kínálatát a szervezők. Július második felétől elérhető lesz a KMN honlapja is. A KMN szervezőcsapatához idén is csatlakozhatnak önkéntesek, az erre vonatkozó felhívás hamarosan elérhető lesz.
„Ismét számítunk támogatóinkra, akik nélkül rendezvénysorozatunk nem valósulhatna meg, s akik a világjárvány idején, nehezebb anyagi körülmények között is fontosnak tartották közös ügyünk, a KMN megszervezésének támogatását” – hangsúlyozta Gergely Balázs.

Hirdetés

Felújítás alatt álló Farkas utca

Aki kilátogatott az elmúlt években a magyar napokra, tapasztalhatta, hogy szinte minden évben új helyszínekkel bővült a kínálat. A programok fő helyszíne a Főtér és a Farkas utca volt, és ez nem változik idén sem, noha Kolozsvár egyik legszebb utcája felújítás alatt áll. A Farkas és a környező utcák felújítására a kolozsvári polgármesteri hivatal külön pályázatot írt ki, amelyet a helyi Mossfern építészeti iroda nyert el. Maczalik Arnold építész, a cég képviselője szerint

a számos intézménynek otthont adó Farkas és Egyetem utcát osztott térként képzelik el, amelyen a gyalogosok és a gépkocsivezetők osztoznak

– utóbbiak ugyan behajthatnak az utcába, de csak rövid időre állomásozhatnak ott. Az elképzelés szerint a felújítás után a Farkas utcában és környékén kevesebb lesz az autó, több a fa, jobban érvényesülnek a műemléképületek, és a belváros e része élhetőbbé válik.
Az egyetem előtti részre pihenőhelyet terveznek, kőpadokat helyeznek ki, míg az utca végében, a református templom közelében kisebb ligetet alakítanak ki. Kőburkolat sem lenne, hangsúlyozva a környező épületek középkori hangulatát. Hatalmas átalakításon esne át az Egyetem utca is, a piarista templom előtti tér közepébe visszahelyeznék a Mária-oszlopot, amelyet a kommunista hatalom száműzött a Szentpéteri templom mögötti zöldövezetbe.
„Fontos hangsúlyoznunk:

Idézet
nem mondunk le a Farkas utcai vásárról, a Polgármesteri Hivatallal közös megállapodásunk értelmében pedig annyit fogunk használni és belakni az utcából, amennyit az addig elkészülő munkálatok lehetővé tesznek”

– jelentette ki Gergely Balázs.

A Farkas utca a tavalyi magyar napokon... •  Fotó: Jakab Mónika Galéria

A Farkas utca a tavalyi magyar napokon...

Fotó: Jakab Mónika

.. és idén. A szervezők az augusztusra elkészülő utcaszakaszt vennék birtokukba •  Fotó: Nánó Csaba Galéria

.. és idén. A szervezők az augusztusra elkészülő utcaszakaszt vennék birtokukba

Fotó: Nánó Csaba

Koncertek a Főtéren

A Főtéren ismét napi két koncertnek örvendhetnek a résztvevők, de a Bánffy-palota és a Bánffy-udvar is megszokott formájában üzemel majd. A Fogoly utcában található Borutca is várja a Kárpát-medencei borok szerelmeseit, a belvárosi iskolák udvarai és belső terei programhelyszínekké válnak, a Romkertben az Emese Park középkori faluja bővített formában jelentkezik. A Falumúzeum és a Hója-erdő ad ismét otthont a futóversenynek és a nagysikerű örömfőzésnek, a Szentegyház utca 4. szám alatt található belső udvar a fiatalokat várja majd napközbeni programokkal és esti bulikkal.
A főtéri nagyszínpad változatos zenei programok helyszíne lesz. Itt tartják a hagyományos Szent István-napi Néptánctalálkozót, amely a 45 éves kolozsvári magyar táncházmozgalom megünneplése köré szerveződik. Fellép a Főtéren Varga Miklós és a Band, a Republic, a Budapest Klezmer Band. A Csík zenekarhoz meghívottként Presser Gábor és Karácsony Gábor csatlakozik, hogy Erdélyben először Kolozsváron mutassák be A dal a miénk elnevezésű Csík zenekar-albumot, amely LGT-dalok feldolgozásait kínálja. Különleges csemegének ígérkezik a Loose Neckties Society elnevezésű kolozsvári színészzenekar koncertje, illetve a budapesti Vígszínház fiúzenekara, A Grund, amely Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerzővel lesz kiegészülve. Fellép még a Pokolgép és a Bagossy Brothers Company is.

Augusztus 19-én Kolozsvár városi rangra emelésének évfordulóján láthatjuk a Vígszínház legendás A Pál utcai fiúk című musicaljét.

Ahogyan Gergely Balázs fogalmazott, „nekünk a Főtér a grund”, az idei Kolozsvári Magyar Napok mottója is (Itt leszünk!) az említett musical egyik ismert dalából származik. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színházban meglepetés-előadásra kerül sor. A KMN záróeseményeként a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában és Vidnyánszky Attila rendezésében az érdeklődők a Csárdáskirálynő című előadást láthatják.   

Gergely Balázs, Szabó Lilla és Grezsa Csaba a kolozsvári sajtótájékoztatón •  Fotó: Nánó Csaba Galéria

Gergely Balázs, Szabó Lilla és Grezsa Csaba a kolozsvári sajtótájékoztatón

Fotó: Nánó Csaba

Zene minden formában

A Főtéren fellépő együttesek mellett a magyar napok programkínálatában idén is kiemelt helyen szerepelnek a komolyzenei koncertek, amelyek nagyrészt az Erdélyi Néprajzi Múzeumban (Redoutban) kapnak helyet. A KMN társrendezvényeként szervezik meg augusztus 13–17. között a Magyar Egyházzenei Fórumot. A színház szerelmesei sem maradnak előadások nélkül, hiszen a szervezők komoly színházi programmal is készülnek. A nyitógálára az elmúlt évekhez hasonlóan a Kolozsvári Magyar Operában kerül sor.
„A képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók, vezetett séták, gyermekfoglalkozások, közéleti beszélgetések mind helyet kapnak az idei programban” – jegyezte meg Szabó Lilla, a Kincses Kolozsvár Egyesület ügyvezető igazgatója, aki lapunknak elárulta, a hagyományokhoz híven idén is kiadják a Kincses Kolozsvár Kalendáriumot, ennek központi tematikája ezúttal a Fellegvár városrész bemutatása lesz. „A kalendárium fajsúlyos rovata a Visszatekintő, amelyben a város, illetve Erdély fontosabb történelmi évfordulóiról emlékezünk meg.

Idézet
A Költők, Írók rovatban Bálint Tibor kerül a középpontba, de a Petőfi-emlékév is megjelenik majd. Igyekszünk színessé tenni az idei kiadványt is”

– tájékoztatta az Erdélyi Naplót Szabó Lilla programigazgató, aki a kalendárium felelős szerkesztője is. Kérdésünkre elmondta, idén is lesz könyvvásár, de azt még nem tudják, hogy a munkálatok miatt a Farkas utca melyik részében lehet majd felállítani a standokat. A programigazgató lapunkat arról is tájékoztatta, hogy a városháza 600 ezer lejjel támogatta az idei esemény megszervezését, a programokat illetően pedig még folynak az egyeztetések, de számuk remélhetőleg 500 körül lesz.       

Mindenkinek fontos

A magyar kormány képviseletében Magyarország kolozsvári főkonzulátusa évek óta tartó szoros együttműködésben áll a Kincses Kolozsvár Egyesülettel. „Mára már a Kolozsvári Magyar Napok a Kárpát-medence egyik legfontosabb rendezvényévé nőtte ki magát, így öröm és megtiszteltetés, hogy nemcsak partnerei lehetünk a rendezvénynek, de a főkonzulátus saját programjaival is megjelenhet a rendezvénysorozaton.

Idézet
Arra törekszünk, hogy Magyarország kulturális és turisztikai értékeit a lehető legszélesebb körben népszerűsítsük,

de kultúrpolitikai, kultúrtörténeti és kultúraszervezéssel kapcsolatos beszélgetésekre is vállalkozunk” – mondta Grezsa Csaba vezető konzul. A főkonzulátus tereit is megnyitják az érdeklődők előtt, hiszen számos eseménnyel várják majd az érdeklődőket. Minden adott tehát, hogy az idén újra nagyszabású eseménynek legyünk tanúi, és a változatos programok ismét több tízezer embert szórakoztassanak.   

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés