
Sokadalom a Várkert Fesztiválon: többen családi programnak tekintették
Fotó: Várkert Fesztivál
A Kolozsvári Magyar Napok előzményeként a Gyaluból ideiglenesen Kolozsvárra költözött Várkert Fesztivál újabb kiváló alkalom volt a civil, egyházi, oktatási és politikai intézmények közötti legszélesebb körű összefogásra.
2019. május 30., 08:522019. május 30., 08:52
2019. május 30., 08:552019. május 30., 08:55
Az elmúlt hétvégén a kolozsvári Bánffy-palota udvarán várták a szervezők a kikapcsolódni vágyókat. A negyedik kiadásához ért Várkert Fesztivált ugyanis ezúttal a kincses városban rendezték, mert a gyalui várkastélyban és környékén hamarosan felújítási munkák kezdődnek. Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke lapunknak elmondta: a gyalui kastélyt gondozó Traditio Transylvanica Alapítvány elnyert egy uniós pályázatot, megszerezte a felújításhoz szükséges összeget, és bár a munkálatok megkezdése kissé eltolódik, a szervezők nem merték megkockáztatni, hogy egy építőtelep közepébe szervezzenek fesztivált. Lemondani sem szerették volna a nagy népszerűségnek örvendő esemény, ezért úgy döntöttek, ebben az évben a Bánffy-palota udvarán rendezik meg.
– vélekedett Gergely Balázs. Hozzátette: bár a palota udvara kisebb a kastélyparknál, a zöld sincs annyira jelen, ennek ellenére szerethető helyszín, és remekül megfelel egy kisebb „ékszerrendezvényhez”. A helyszínváltás nem ritkította meg a programok számát sem, nyilván van néhány olyan műfaj, amit nem tudtak áthozni a szervezők – olyan események, amelyek kizárólag a nagy térben érvényesülnek –, de minden egyéb átköltözött Gyaluból Kolozsvár szívébe.
A népszerű KFT együttes dalait a jelenlevők többsége együtt dúdolta a zenészekkel
Fotó: Nánó Csaba
Bár a fesztivált hivatalosan pénteken nyitották meg, az első eseményre már napokkal azelőtt sor került. Május 21-én ugyanis a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban nyitották meg Zsombori Erzsébet-Zsimbi és Mayer Hella kiállítását Ég és föld között címmel. A kolozsvári származású művésznők – anya és lánya – festményei rengeteg érdeklődőt vonzottak a múzeum emeleti termeibe, noha ők már több mint három évtizede külföldön élnek.
Zsombori Erzsébet tanulmányait Kolozsváron végezte, tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Állandó kiállítása van saját budapesti galériájában. 1975-től állít ki, több mint 50 egyéni kiállítása volt Magyarországon és szerte a nagyvilágban, ugyanakkor számos csoportos kiállításon is részt vett. Lánya, Mayer Hella Svédországba él, ottani elfoglaltságai miatt sajnos nem tudott személyesen részt venni a tárlat megnyitóján, de Erdélyben töltött gyermekkora a mai napig él alkotásaiban. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők meghosszabbították a kiállítást, így az érdeklődők a napokban még megtekinthetik a két művész festményeit a Bánffy-palotában.
Pénteken lépett színpadra a legendás KFT zenekar. Talán kevesen tudják, hogy a budapesti együttes alapítója-vezetője, Laár András komoly erdélyi gyökerekkel rendelkezik: édesapja, a vegyész- és kohómérnök Laár Tibor ugyanis Kolozsvár szülötte! Sajnos az énekes-gitáros egy nappal a koncert előtt a magyar fővárosban gépkocsibalesetet szenvedett, így nem tudott fellépni a fesztiválon, de Bornai Tibor vezetésével a KFT tagjai így is emlékezetes estet varázsoltak a Bánffy-palota udvarára.
A kisebb korosztályokról most sem feledkeztek meg a szervezők, szombaton délelőtt például Kolozsvár méltán híres bűvésze, Belloni szórakoztatta a kicsiket, majd a Mozsikácska gyerekműsorára került sor.
A Budapesten élő Zsombori Erzsébet hosszú szünet után állított ki újra szülővárosában, Kolozsváron
Fotó: Nánó Csaba
A népi műfajok kedvelői a Bekecs Néptáncegyüttes Legendák kertjében című előadását láthatták, az előadás alkotói közel 180 legendát és mondát tartalmazó gyűjteményből válogattak. A fesztiválon szerepelt a Karaván Família, illetve a gitárjátékáról ismert világhírű Little G Weevil is színpadra lépett.
Vasárnap nyílt meg a Törökvágási Református Templom Kányafő Galériájában Nemes András Csaba Mi emberek című grafikai tárlata, a gyerekeknek pedig a Bánffy-udvarban a Karaván együttes koncertezett. A kicsiknek szólt a Bábjátszótér A boldog herceg című előadása is, a nagyok a Vintage Dolls koncertjén szórakozhattak.
A magyarfenesi születésű művésznek olyan mesterei voltak, mint Szolnay Sándor Kolozsváron, Ziffer Sándor Nagybányán vagy Bordi András Marosvásárhelyen. A már idős festő 2003-ban tervezett nagyszabású kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, ám a halál sajnos közbeszólt. Fiának, a szintén képzőművész Balázs Lászlónak sikerült megvalósítania édesapja álmát, a mostani tárlaton Balázs Péter szinte egész kivételes életműve a nagyközönség szemei elé tárul.
Hatalmas érdeklődéssel várt esemény örvendeztette meg a kolozsváriakat: évtizedek után szülővárosában lépett fel Szilágyi Enikő színművésznő, aki Kolozsvár Párizsban című sanzonestjét mutatta be. A közönség pedig nem csalódott: olyan előadásnak tapsolhatott, amely korábban már elkápráztatta a zeneszerető embereket Budapesttől New York-ig.
Szilágyi Enikő sanzonokkal kápráztatta el a résztvevőket
Fotó: Nánó Csaba
De olyan ismert magyar slágert is együtt dúdolhattunk Szilágyi Enikővel, mint a Hol van az a nyár…? A művésznő műsora talán jobban érvényesült volna zárt térben – mondjuk a kolozsvári színházban –, de így is boldogan mentek haza, akik részesei lehetettek a csodálatos estnek.
A háromnapos eseménysorozat a Vígszínház művészének, Fesztbaum Bélának és a Kék Duna Koncert Szalonzenekar Seress Rezső-estjével zárult. Akik még bírták a gyűrődést, záróbulival búcsúzhattak a fesztivál idei kiadásától. Aki a fesztivál idején megszomjazott, a Fóti Kézműves Sörfőzde finom termékeit kóstolgathatta. Erdélyi és magyarországi kiadók részvételével könyvvásárt is szerveztek a Bánffy-palota emeleti árkádjai alatt.
A Kolozsvári Magyar Napok bemelegítőjeként is elkönyvelt Várkert Fesztivál sikeréért a Traditio Transylvanica Alapítvány, a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Jubileum 700 Egyesület felelt.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!