
Majláth Gábor avasújvárosi polgármester a hősök emlékműve előtt
Fotó: Szucher Ervin
A Szatmár megyei színromán Ráksától és Ráksahegytől történt tíz évvel ezelőtti leválás gyökeresen megváltoztatta az avasújvárosiak életét. A több évtizedes kényszerházasság kizsigerelte a ráksai kiskirályoknak alárendelt újvárosiakat. Mára mindenki felszusszant: a községi rangban lévő egykori mezőváros átbillent a holtponton, és elindult a gazdasági-társadalmi fejlődés útján.
2021. május 06., 08:152021. május 06., 08:15
Bár busás árat fizetett függetlenségéért Avasújváros és a közigazgatásilag hozzá tartozó kisebb falvak, a település számára új fejezet kezdődött 2011-ben. Hiába volt az egykori mezőváros a középkortól az Avasság központja, és ezáltal a környék legnagyobb és legjelentősebb települése, a kommunista rendszer mindent elkövetett az elsorvasztásáért. Nicolae Ceauşescut leginkább a település nemzetiségi összetétele zavarta, amely „nem illett” a kistérség etnikai térképébe. Egy tollvonással a színromán Ráksát és a szomszédságában fekvő Ráksahegyet is a község nyakába varrta, kisebbségbe szorítva egykoron az Újvárossyak, a Báthoriak, Lónyaiak, Bethlenek és Wesselényiek birtokát képező település magyarságát. Az utolsó csapást a „válóper” jelentette. Mindez viszont már a múlté: tíz éve a szabadság kellemes szele lengi be a települést.
Avasújváros a hozzácsapott Ráksa és Ráksahegy 2010-ben szentesített különválásával nagyjából visszanyerte a 19. század végi etnikai egyensúlyát. A két román település gazdasági potenciálja évtizedek óta az újvárosié fölött áll. Ez nemcsak a falvak utcáin sorjázó házak nagyságából és az autók márkájából mérhető le, hanem a 2010 előtti ráksai szocdem polgármesterek közpénzirányítási ténykedéséből is könnyen kitapintható.
– írja körül az avasújvárosiak nyomorúságos helyzetét egy tréfás hasonlattal Majláth Gábor polgármester (portrénkon). Az elöljárók nemcsak a költségvetést fölözték le, hanem egy ideig a községházát is az üres paloták falujába, azaz Ráksára költöztették. Végül a prefektúrának és a bíróságnak kellett közbeszólnia, hogy Avasújváros ráksai közméltóságai helyezzék vissza a közhivatalt a községközpontba.
A két nyelv, kultúra, hagyományok és szokások által elválasztott közösség közti adok-kapoknak volt ennél cifrább formája is. Már szinte húsz esztendeje annak, mégis sokan emlékeznek 2003 nyarára, amikor az Avasújvárosi Napokon az Avasfelsőfaluból és Ráksáról érkező hangos ficsúrok egyszerűen leparancsolták a színpadról a magyar zenét játszó együttest, s a magukkal hozott román bandát tolták a helyükre. Végül a rendőrségnek kellett közbelépnie, a hatóságok azonban senkit nem akartak „megbántani”, így inkább félbeszakították az ünnepséget. A karhatalmiakat meglepetésszerűen érte a különleges helyzet, noha egy évvel korábban a román települések derék ifjai Kőszegremetén is ugyanazt tették. Ma már egy-egy sértő megjegyzéssel vagy időnkénti táblafestéssel is beérik.
Tájház és múzeum. A „magyar kézbe” visszakerült észak-erdélyi település egyik látványossága
Fotó: Szucher Ervin
A két külön világot képező kistérség közti széthúzások és a vasánok fölénye ellenére Ráksa leszakadása igencsak kemény diónak bizonyult. Előbb a 2006-os népszavazás alacsony részvételi arányán bukott el, majd a 2007-es sikeres repetát az ellenérdekeltek nem siették törvényerőre emelni. Három évig folyt az aktatologatás, mígnem a román parlament által 2010 májusában elfogadott 86-os törvény szentesítette a közakaratot. Az időközi választások kiírásáig további nyolc hónapot kellett várni, mígnem 2011 februárjában felállhatott a „letisztult” Avasújváros új önkormányzata.
Polgármesteri hivatalt, rendőrségi épületet és egy kizárólag lakodalmak szervezésére alkalmas művelődési házat épített Ráksán. A szétválás után azonban az 1,7 millió lejes adósságot Avasújvárosra testálta. A válást kezdeményező fél nemcsak megalázva és minden vagyonából kiforgatva, de komoly anyagi kolonccal lépett az új életébe. A község lakói még így is felszusszantak.
A Kőszegremetével együtt „függetlenedett” Avasújvároshoz most is tartoznak román falvak. Rózsapallag, Rózsapallaghegy, Muzsdaj és Avasújvároshegy lakóival azonban jó a viszony. „Nagy árat fizettünk, sokáig is böjtöltünk, de megérte! Most már a fejlődés útján vagyunk” – állítja a polgármester, aki 2016 óta irányítja a települést.
Bár több száz évvel ezelőtt mezővárosi rangban állt, az avasújvárosiaknak eszük ágában sincs városi rangot kérni településüknek. Történelmi múlt ide, szabadság és fejlődés oda, a községi státus mindenkinek megfelel. Azon túl, hogy a jelenlegi törvények szerint a lakosság alacsony száma sem tenné lehetővé a városiasodást, az adózási rendszer az újvárosiak zsebét, a pályázási lehetőségek elszalasztása a fejlesztési terveiket nyirbálná meg. „Minket nem zavar, hogy város a nevünk, de lényegében mindössze község vagyunk. Mi mindig is polgári település voltunk, és még a szocializmusnak sem sikerült kiölni a civis érzést az emberekből” – büszkélkedik Majláth.
Az öregek most is emlékeznek arra az intézményrendszerre, amely az 50-es évekig működött a településen, akkor az újvárosiak még adóhivatallal is rendelkeztek. Központosító törekvéseiben az egyeduralmú kommunista vezetés ezeket sorra felszámolta, a térséget ipari létesítmények telepítésével próbálta úgymond felvirágoztatni. A helyiek most is úgy vélik, településük a szomszédos avasfelfalusiak nagyravágyásának köszönhetően őrizhette meg eredeti arculatát. „A negreștiek mindent elhappoltak: nemcsak a városi rangot, hanem az üzemeket és hivatalokat is. Ha azokat hozzánk telepítik, most kisebbségben volna a magyarság. Közigazgatási és egyházi vonalon még így is voltak elrománosítási kísérletek. A múlt rendszerben is, a jelenlegiben is. Jól emlékszünk arra, hogy a központ arculatát ortodox templom építésével szerették volna megváltoztatni. Nem is annyira az egyház, mint inkább egyes hívei. Mázlink volt, mert az ortodox egyház a görög katolikussal folytatott harcával volt elfoglalva” – idézi fel a polgármester a mindenkori román hatalom vágyálmait.
A polgármesteri iroda maga a magyar–román együttélés szentélye. Az elöljáró az ajtók feliratozása szerint egyesek számára Majláth Gábor, másoknak Gavril Mailat; az egyik falon román zászló és román címer díszeleg, a másikat magyar jelképek ékesítik – külön fradis bónusszal. A kiaggatott mezt az elöljáró féltett ereklyeként őrzi, hiszen ő maga viselte, amikor meghívására 2017-ben a Ferencváros öregfiúcsapata a községbe látogatott. „Minden rendes ember Fradi-drukker” – állítja cinkos mosollyal. Ereiben csakugyan zöld-fehér vér csordogál, de az unokája esetében ez már keveredik némi pirossal, sárgával, kékkel… „Hiába na, Avasújváros az Avas kapuja, ahol kezdenek keveredni a népek. Nem mondhatni, hogy nagymértékű a beszivárgás, sőt, aki leköltözik hozzánk, általában megtanul magyarul, gyermekét pedig reformátusnak kereszteli” – mondja.
Az etnikumok közötti átjárást főként a munkaerőpiac, újabban meg az internet hozza létre. Amint Majláth meséli, így „pottyant” a világhálóba az ő lánya is, akit éppen egy moldvai legény halászott ki. „A helyi református templomban esküdtek, majd ugyanott keresztelték az unokámat is” – nyugtázza elégtétellel. A kicsi már eleve két nyelven és két kultúrán szocializálódik. A másik unoka, akit szüleivel Olaszországba vetett a sors, három nyelvet beszél. A környékről rengetegen élnek külföldön. A fiatalok azzal az elképzeléssel vágnak az ismeretlennek, hogy pár év kemény munka után megtollasodnak, majd hazajönnek.
Nem csak a célországok különböznek, a munkavállalási szokások és a hazahozott pénz is más-más irányt vesz. A magyarok a gasztronómia területén vagy a belső építkezésben igyekeznek elhelyezkedni, a románok az eperszedéstől a kulimunkáig szinte bármit elvállalnak. A közelebbi Ausztriában dolgozó fiatalok a járvány kitöréséig kéthetente hazajártak, a messze idegenbe szakadt újvárosiak jobbára csak a sátoros ünnepeket és a szabadságukat töltik itthon. Keresetüket szinte mindannyian házépítésbe fektetik: a magyarok takaros kis otthont igyekeznek teremteni, a románok egymást túllicitálva két-háromemeletes, ízlésüknek megfelelő cifra palotákat húznak fel.
A két nemzet Nyugaton gürcölő fiaiban egyvalami mégiscsak közös: egyiket sem a munkanélküliség kergette szerteszét a világba, hanem az euró varázsa. Munkahely akad bőven a környéken is, főként a 12 kilométerrel fennebb fekvő, 1948 óta Negrești Oașként emlegetett Avasfelsőfaluban. A papíron tízezer lakót számláló kisváros, noha nem fürdik tejben-vajban, nem tartozik az ország elszegényedett települései közé. Sőt. Ha végigsétálunk a városka és a közigazgatásilag hozzá tartozó román falvak utcáin, az egymás mellett sorakozó megalomán lakóházak láttán olyan érzésünk támad, hogy sokaknál a csapból is pénz folyik. Csakhogy a pénzkötegek szomorú családi történeteket takarnak. A házak jobbára üresen tátongnak a kipusztult utcákra, amelyeken a gyermekzsivaj már csak az idősebbek emlékében él. Ahol mégis látni iskoláskorúakat, ott a gyerkőcök többnyire az itthon maradt nagyszülőkre bízva tengetik napjaikat. Ilyen szempontból is Avasújváros jóval szerencsésebb helyzetben van.
Ünnepi szabadtéri istentisztelet Avasújvárosban
Fotó: Szatmar.ro
Nem sokkal a szétválás után a magyar részről igencsak bátor, a törvény határát kívülről súroló kezdeményezéssel dobbantott Avasújváros. A 2011-ben felálló új községvezetés a polgármesteri hivatallal srégen szemben parkot létesített, benne keresztet és egyben világháborús hősök emlékművét állítva fel. Még szerencse, hogy a márványtábla elkerülte a szolgálatos feljelentők figyelmét. Nem ugyanaz mondható el a négy évvel ezelőtt elkészült településcímerről. Ennek hivatalosításának gáncsolásáról már az állami szervek gondoskodnak. Túlságosan zöld – indokolta meg elutasító döntését az országos heraldikai bizottság. És csakugyan: a szőlőtőke, amit a bal kéz fog, valóban zöld. Mint egyébként a szőlőfajták jelentős többsége, különösképpen a Tálna-mentén termesztettek.
A pandémia előtt nem volt olyan hónap a naptárban, amikorra ne jegyeztek volna legalább egy jelentős egyházi vagy kulturális ünnepélyt. Az év eleji farsangi szezont a szívet megdobogtató március idusa követi, amelynek ünnepélyesebbé tételéről kötelező módon a Popa Zsolt vezette Bokréta csoport gondoskodik. Húsvétot követően a hagyományos májusi vadász bográcsfesztivál várja a helyieket és távolabbról érkezőket. A nyarat a néptánc- és kézművestábor aranyozza be, amelyen a gálaműsor jelenti a habot a tortán. Közben egész évben folyik a táncoktatás, amelyben a település apraja-nagyja részt vesz.
Augusztust az Avaskapu Fesztivál teszi pezsgővé, aztán rögtön szeptember első szombatján a községhez tartozó kőszegremetei Széchenyi-zarándokhelyet árasztják el a látogatók. Itt található Erdély első szabadtéri Széchenyi-emlékműve, amit 1860-ban, a legnagyobb magyar halálát követő esztendőben állíttatott a helyi református közösség. Októbert előbb a Csűrdön-
gölő-táncest teszi mozgalmasabbá, menüje pedig eredetibbé. Kizárólag csak zsíroskenyeret szolgálnak fel hagymával, paprikával és paradicsommal. Inni meg bort lehet, esetleg vizet, aztán ismét bort. Sem a kólának, sem a sörnek itt helye nincs. A kulturális kínálatnak is megvan a maga ínyencsége, ez az özvegyasszonyok műsorszáma.
Amennyiben az Avasújvárosba látogató turista mégiscsak olyan peches, hogy a sűrű kultúrkínálat ellenére éppen két esemény között toppan be a községbe, nem kell úgy éreznie magát, mint aki két szék közt a pad alatt kötött ki. Azon túl, hogy a természet látványával vigasztalódhat, beléphet a régi, tornácos parasztházban létesített falumúzeumba. Helyi vegyes, ráadásul finom bort pedig szinte bármikor és bármelyik portán kóstolhat, ha kedve tartja.
A március végi borversenyt és az októberi hálaadó ünnepet a végére hagytam, hiszen minden, ami az istenek ajándékához tartozik, megér egy külön misét. Pontosabban egy szőlőhegyi istentiszteletet. A tavasz első felében a Bakator Egyesület szervezte hagyományos borverseny tartja lázban a gazdákat. A mezőny igencsak népes és erős: a zsűrinek csaknem 130–140 fehér és 30–40 vörösbor közül kell kiválasztania a legjobbat. Egyébként Avasújváros arról is nevezetes, hogy szinte minden egyes családja készít bort – méghozzá a saját terméséből. Az itteni borosgazdáknak sem szőlőt, sem cukrot nem kell vásárolniuk; előbbiből van bőven, utóbbira nincs szükség.
De bármilyen bőséges és zamatos lenne a hegy leve, a helyiek öröme mégsem lehet teljes.
– szokták mondogatni bosszúsan az újvárosiak. Akik közül mindössze a boregyesület elnöke, Ludróczki Sándor rendelkezik palackozási engedéllyel. Mindez talán azzal is magyarázandó, hogy az Avasság mindössze lokális jellegű, minőséginek nem mondható szőlőtermő terület.
„Kis parcellák és hobbiborászat jellemzi a környéket. Jobbára mindenki csak magának és baráti körének készít vagy ad el ömlesztve. De ez nem azt jelenti, hogy az itteni borok nem minőségiek!” – állítja Ludróczki. ő maga a tavaly kilencféle bort palackozott, amellyel jelen van a környék kereskedelmi és vendéglátóipari hálózatában. Mint mondja, a termőföld alatti mészkő savasabbá teszi a területet és keményebbé a borokat. Bár az utóbbi évtizedekben a gazdák egyre több szakszerűséget visznek a kedvenc időtöltésükbe, az Avasság soha nem fogja felvenni a versenyt az ország nagy bortermő vidékeivel. Többek között a szőlő- és borgazdálkodás zömében önellátó jellegével hozható kapcsolatba, hogy a szőlőtermesztésnek elsősorban nem gazdasági jelentősége van, a gazdákat nem csupán az elvégzendő munka hívja a hegyre, hanem a táj szépsége is, amely kellemes kikapcsolódást nyújt a munkás hétköznapok világából.
„Az avasi szőlősgazdák szívesen tartják névnapjukat kint a hegyen, a legények is kijárnak gyakran a hegyi házakba mulatni, nótázni. Kőszegremetén a 70-es, 80-as években a fiatal házasok minden vasárnap délután kimentek a szőlőhegyre, ahol szalonnát, kürtős kalácsot sütöttek. Az emlékezet szerint ilyenkor csak úgy zengett a hegy a nótaszótól” – olvasható Mód László és Simon András a szőlő és a bor szerepéről írt tanulmányában.
A magyarországi szakemberek szerint az avasi faluközösség és a család számára a szőlő szedése és feldolgozása, vagyis a szüret igen fontos közösségi munka, de egyben kiváló alkalom a közelebb vagy távolabb élő, ritkán látott vagy a hétköznapokon egymás mellett elsiető ismerősök, rokonok találkozására is. Ugyanilyen a hálaadás ünnepe is, amely nem az amerikai modell lekoppintása, de a helyiek életében mégis pontosan olyan jelentős szerepet játszik. Csakhogy míg az államokban az angol puritán telepesek kezdeményezésére született, az Avas kapujában a bentlakók voltak azok, akik évről évre Istennek adnak hálát a szőlőtermésért.
Kőszegremetén egy héttel később, november első hétvégén tartják a hegyi prédikációt és ünnepet. A hálaadó napon népviseletbe öltözött, szekérre ült fiatalok járják körbe a falvakat és fújják meg az ébresztőt. A reggelit követően mindenki a szőlős felé veszi az útját. Az istentiszteletet és ünnepi-, esetenként kortes beszédeket követően, kezdetét veszi a mulatság.
„Ilyenkor be lehet törni a két település összes házába, mert jóformán senki nincs otthon, az emberek apraja-nagyja felvonul a hegyoldalra” – fordítja ismét viccesre a beszélgetést Majláth Gábor polgármester. A hálaadó ünnep eredete a 18. század végére nyúlik vissza. Ekkor vásárolta meg az egyházközség az első szőlőseit, a gyülekezetnek meg az volt a kívánságága, hogy minden évben rendezzenek egy hálaadó ünnepet, de ne a templomban, hanem a domb-
oldalon. A remeteiek csak annyit tudnak az ünnep eredetéről, hogy azt Avasújvárosból vették át és egyidős a szőlőheggyel. A szokásrend szerint a búcsúra meghívták azokat a rokonokat, barátokat is, akiknek nem volt a szőlőhegyen pincéjük. Érdekes, hogy a kommunista hatalmat, bár zavarta e különleges egyházi kötődésű népünnepély, nyíltan nem szállt szembe vele. Mindössze egyszer, valamikor a 70-es években tiltották be a prédikációt, ám az újvárosi reformátusok túljártak a pártaktivisták eszén és a hálaadó istentiszteletet a templomban tartották. Utána meg csapatostól felvonultak a szőlőhegyre. Koccintásra akkor is volt ok, ma még inkább van.
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
szóljon hozzá!