A máramarosszigeti emlékmúzeum jelképévé vált Feláldozottak menete a börtön udvarán Aurel Vlad szobrászművész alkotása
Fotó: Makkay József
A több évtizedes romániai kommunizmus megrázó emlékhelye a máramarosszigeti börtönmúzeum és a hozzá tartozó Szegények temetője, ahol a rendszer jeltelen sírokba rejtette legveszélyesebbnek tartott bírálóit. Az emlékhelyet az utóbbi húsz évben mintegy másfél millió ember látogatta meg.
2019. március 21., 10:252019. március 21., 10:25
2019. március 21., 10:372019. március 21., 10:37
A Máramarossziget elegáns belvárosi sétálóutcájává átalakított Corneliu Coposu utca messze földről érkező, gyanútlan látogatója talán el sem tudja képzelni, hogy az 1950-es években a város szívében működött az ország egyik legtitkosabb politikai börtöne. Ide a második világháború utáni években a szovjet segédlettel hatalomra kerülő romániai kommunisták az ország korábbi politikai, katonai, kulturális és vallási elitjét zárták be a „kommunista börtönstandard” szerint is embertelen körülmények közé. A kétszáz miniszter, parlamenti képviselő, magas rangú katona, egyházi személy és újságíró közül az öt évig működött szigorúan titkos politikai börtönben ötvennégyen lelték halálukat.
A román kommunizmus idején (1945–1989) az országban működő 230 fogda – börtönök, kényszermunkatáborok, deportálási helyek, vallató helyiségek stb. – között a máramarosszigeti fegyház a maga kétszáz lakójával a legkisebb létszámú börtönök közé tartozott. A rendszerváltás után mégis ennek lett a legnagyobb visszhangja.
A görögkatolikus egyház három püspöke lelte itt a halálát, de a falak között raboskodott Márton Áron is.
A máramarosszigeti börtönmúzeum főbejárata
Fotó: Makkay József
A világ első börtönmúzeumának, a kommunizmus és az ellenállás áldozatainak adózó máramarosi kegyhely létrejöttében Ana Blandianának, és férjének, Romulus Rusannak voltak elévülhetetlen érdemei. Ők a rendszerváltás utáni „vörös korszakban”, az Iliescu-érában az Európai Tanáccsal fogadtatták el a szigeti börtön emlékmúzeummá történő átalakítását. A román állami támogatásra 1997-ig kellett várni, amikor az Emil Constantinescu államfő nevével fémjelzett időszakban a román parlament nemzeti közérdekű létesítménnyé nyilvánította a máramarosszigeti börtönmúzeumot. Ennek szerves része a román–ukrán határ közvetlen szomszédságában, a Tisza partján található Szegények temetője, ahol jeltelen sírokba hantolták el a nehéz börtönviszonyok miatt elpusztult politikai foglyokat.
A börtönfelújítási munkálatokat magánadományokból kezdték el, az eredeti épületegyüttes valósághű rekonstrukciójával 1997 júniusára végeztek. Ekkor nyitotta meg kapuit Románia első és azóta is egyetlen, a kommunizmus több évtizedét bemutató múzeuma.
Az 1897-ben épített köztörvényes börtön 1977-es fennállásáig 80 év alatt mindössze öt éven át, 1950–1955 szolgálta a kommunista rezsim legsötétebb időszakát, azaz kizárólag politikai börtönként működött. Fürtös Róbert muzeológus-történész a kísérőm, vele járjuk végig a mintegy 90 cellából és egyéb helyiségekből álló épületegyüttest, amelynek érdekessége, hogy valamennyi cella más-más téma mentén mutatja be a kommunizmust.
Minden börtöncella egy-egy kiállítási teremként van berendezve
Fotó: Makkay József
A szilágysági származású történész feleségével, a máramarosszigeti Dobes Andreával kötött ki az egyetem elvégzése után a múzeumban. Kitartó munkájukat is dicséri a szűkös anyagi keretek ellenére összehozott és fenntartott állandó kiállítás. Könnyű kitalálni, hogy az Academia Civica nevű bukaresti alapítvány által működtetett börtönmúzeum és a fővárosban székelő, a Kommunizmust Tanulmányozó Nemzetközi Központ az utóbbi években „karcsúsított” állami támogatása miatt garasos gondokkal küszködik.
Hiába vannak kapcsolatban Kelet-Európa valamennyi olyan múzeumával, amely a kommunizmust mutatja be, mert hely- és pénzhiány miatt Máramarosszigeten nincs lehetőségük időszakos kiállításokon megismertetni a közönséggel a lengyel vagy a magyar kommunizmus rémtetteit.
A szűkös anyagi keretek miatt a múzeum túl statikus: hiányzik belőle Kelet-Európa egyik legmodernebb kommunizmusmúzeumának, a budapesti Terror Házának az interaktív kiállítási nyelve, amely főleg a fiatalabb nemzedékeket tudná lekötni, megszólítani. Látogatóban azonban így sincs hiány. Ottjártamkor éppen szatmárnémeti román elemista osztályok diákjai bámészkodtak a cellák között, pedig az így szabadjára engedett gyerekek sokat nem maradnak e tragikus múltú helyszínen, ha szakavatott oktató nem tudja lekötni a figyelmüket. Igaz, az évi 100–150 ezres látogatóközönség igen sokszínű. Közülük is kiemelkedik a kommunizmus idején meghurcoltak és hozzátartozóik nagy tábora, akik nemcsak alkalmi múzeumlátogatóként jönnek el, hanem évi rendszerességgel nagyobb nyári találkozón is részt vesznek. Idén erre június hatodikán kerül sor, akkor a közös börtönlátogatás és beszélgetés a Szegények temetőjében megtartott egyházi emlékezéssel egészül ki. Eredeti tervek szerint az idei találkozó a pápalátogatás idejére esett volna: a görögkatolikus egyház Máramarosszigetre is meghívta Ferenc pápát, de a katolikus egyházi vezető zsúfolt romániai programja miatt erre nem kerülhet sor.
Fürtös Róbert Márton Áron szülőfalujából származó földes urnát mutat. A hozzátartozók így emlékeznek az egykori elhurcoltakra
Fotó: Makkay József
A három szinten húzódó cellák állandó kiállításai már a földszinten, a térképek termében ízelítőt nyújtanak a romániai kommunizmus igazi arcáról. Az egész falnyi térkép és a kisebb tematikus térképek többféle szempontból szemléltetik a román Gulág szörnyűségeit, amelyben
Itt zárt osztályokon kezelték az amúgy teljesen normális, a kommunizmus ellen lázadó politikai foglyokat. Az ilyen típusú pszichiátriai osztályok főleg a Ceauşescu-rendszer évtizedeiben terjedtek el, amikor hivatalosan nem léteztek politikai foglyok, így akiket titokban nem vert agyon a Szekuritáté, annak elmegyógyászati kezelést írtak fel.
Kísérőm szerint a levéltárak megnyitásával a kommunista múlt számos területe jól kutatható, de még mindig vannak fehér foltok. Többek között a pszichiátriai kezelések területe, ahol nem lehet hozzájutni az egészségügyi dossziékhoz, hiszen a Szekuritáté által felügyelt „kezeléseket” szakorvosok végezték, akik közül többen ma is aktívak, így ez a pászmája egyelőre kutatásra vár.
A néhány évvel ezelőtti történészi nekilendülés a teljes romániai börtönarchívumot őrző Országos Börtönigazgatóság jilavai levéltárában is megtorpant, miután személyiségi jogokra hivatkozva a szakemberek hozzáférését az archívumhoz jelentősen korlátozták. Mindez azután történt, hogy a két leghírhedtebb, még életben lévő börtönigazgatót, Alexandru Vişinescut és Ion Iosif Ficiort elítélték. Azóta meghaltak.
A máramarosi börtön 1950–1955 közötti igazgatója jellemzően az a Vasile Ciolpan nevű félanalfabéta erdőkitermelő munkás volt, aki három elvégzett osztállyal „tornászta fel” magát a negyvenes évek végén politikai agitátorból börtönparancsnokká. A 2004-ben elhunyt kommunista hóhérnak még a munkáját felügyelő egyik szekustiszt is megelégelte kegyetlenségét, és 1955-ben a viselt dolgairól jelentést küldött Bukarestbe. Így váltották le az időközben köztörvényes börtönné váló máramarosszigeti fogház igazgatói székéből. Noha a kilencvenes és a kétezres években még életben lévő egykori politikai foglyok jól ismerték a börtönigazgató viselt dolgait, Vasile Ciolpannak egyetlen hajszála sem görbült meg, senki nem vonta felelősségre.
A Szegények temetője a Tisza partján: a politikai foglyok jeltelen sírokban fekszenek
Fotó: Makkay József
A börtönben 1950–1955 között raboskodók közül ma már senki nem él. Egy kolozsvári görögkatolikus pap, Eugen Popa volt az utolsó, aki 2004-ben halt meg. Számos ismert személyiség raboskodott itt, akiknek a celláját pontosan beazonosították a kutatók. Iuliu Maniu, Ion Mihalache, Gheorghe Brătianu vagy a magyarok közül Márton Áron püspök, Boga Lajos gyulafehérvári vikárius és Czumber Lajos szatmári ordinárius csak néhány név a sok közül, akik több évet ültek itt bezárva, vagy a falak között hunytak el. Összességében az itt raboskodó kétszáz ember csepp volt a kommunista megtorlás tengerében, hiszen
mintegy hatszázezer embert ítéltek el, de több százezer embert ítélet nélkül vettek közigazgatási őrizetbe, sokat munkatáborokba hurcoltak, vagy kényszerkitelepítések áldozataivá váltak.
A romániai Gulág-rendszer bemutatása a szigeti kiállítás nagy erénye. Aki ide ellátogat, pontos képet kaphat arról, milyen is volt a kommunizmus igazi arca. A kisebb-nagyobb tematikus cellák sorában a kollektivizálástól a hadsereg, a rendőrség és az igazságügy kommunista átalakításán át az ötvenhatos magyar forradalom romániai megtorlásain át egészen a nyolcvanas évek „aranykorszakáig” igen szerteágazó a látnivaló képes és tárgyi kínálat.
A börtönmúzeum előcsarnokának falaira több ezer fénykép került fel az ország különböző börtöneinek és lágereinek egykori politikai foglyairól. A börtönmúzeum számítógépes archívumában a történészek segítségével bárki megkeresheti elítélt hozzátartozóját, amennyiben rendelkeznek róla adattal. De azt is szívesen veszik, ha a kutatók által eddig nem ismert foglyokról juttatnak el Máramarosszigetre fényképet. Az épületeket közrefogó börtönudvar falain eddig 8500 meghurcolt és elhunyt ember neve szerepel.
Az elérhető levéltári forrásokban közben gőzerővel folynak a további kutatások: a Szekuritáté irattárában, a kommunista párt archívumaiban és más helyeken folyamatosan bukkannak fel az újabb áldozatok nevei. A levéltári forrásokat szervesen egészíti ki az oral history műfajában feljegyzett több ezer órányi személyes visszaemlékezés a még élő áldozatokkal és családtagjaikkal.
Az 1956-os magyar forradalom erdélyi vonatkozásairól két cella állandó kiállítása emlékezik meg
Fotó: Makkay József
Fürtös Róbert nagy előrelépésnek tartja a kommunizmus bűneit kutató szakemberek részéről, hogy az utóbbi 15 évben kisebb könyvtárnyi kiadvány jelent meg a kutatások eredményeiről. Szűkös anyagi forrásaik segítségével ezek egy részét saját intézetük adja ki. Egyértelmű, hogy a további munka hatékonysága érdekében sokkal nagyobb állami támogatásra és az állami intézmények teljes nyitottságára lenne szükség, hogy a már említett egészségügyi archívumok mellett hozzáférhessenek az egykori rendőrség, illetve a határőrség irataihoz is. Ez utóbbi azért lenne fontos, mert a román–jugoszláv határszakaszon az egykori román határőrség tömegesen lőtte a Dunába a menekülni próbáló határsértőket, a holttestek zöme a mai szerb oldali falvak névtelen sírjaiban vannak eltemetve.
„Ma már van honnan tájékozódnia annak, aki meg akarja ismerni a kommunista rendszer bűntetteit.
A heti egy vagy legfentebb két történelemóra önmagában kevés, és ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kommunizmusról szóló tananyag valamikor a tanév utolsó egy-két hetére, illetve utolsó napjaira van betervezve a történelemkönyvekben, jól jelzi, mekkora a politikai igény arra, hogy a fiatal nemzedékek érdemben értesüljenek e kor szörnytetteiről” – magyarázza vendéglátóm, aki szerint a történelemtanáron múlik, mennyire veszi komolyan közelmúltunk bemutatását.
Halottak sétánya. A börtönmúzeum udvarán 8500 elpusztult politikai fogoly nevét tüntették fel
Fotó: Makkay József
A halálgyárként működő politikai börtönök üzemeltetői arra is betegesen vigyáztak, hogy a raboknak ne csak a földi élete, hanem a halála is mély titokban maradjon. A Máramarosszigeten meghalt rabokat kezdetben a város négy temetőjének valamelyikében hantolták el éjnek idején. De miután ez sem bizonyult eléggé titkosnak, a Szegények temetőjét választották ki temetkezési helyként. A sírokat nappal ásatták egy szomszédos köztörvényes börtön rabjaival, a temetkezés pedig az éj leple alatt történt. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet kutatója, Marius Oprea történész 2006-ban a Szegények temetője több parcellájában ásott egykori politikai foglyok hamvai után kutatva. Próbálkozása azonban sikertelen maradt, mert
Munkájukat nehezítette, hogy ugyanebbe a temetőbe temették jeltelen sírokba a testileg és lelkileg sérült gyerekek helyi árvaházának lakóit is, ezért az ásatások során szinte mindenhol gyerekcsontokra bukkantak.
A mai békés börtönudvar. Hetven éve senki nem tudta, hogy politikai börtön volt Máramarosszigeten
Fotó: Makkay József
A politikai foglyok temetkezésének titkosságát bizonyítja az is, hogy a viszonylagos enyhülés időszakában, amikor Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár Iuliu Maniu és Gheorghe Brătianu hozzátartozóinak kérvényeit jóváhagyva elrendelte, hogy csontjaikat ássák ki és adják át a családnak, a Szekuritáté embereinek mégsem sikerült megtalálniuk Maniu hamvait, csak állítólag a Brătianuét. Annak ellenére sem, hogy a kihantolásoknál akkor még jelen voltak az egykori börtönőrök, illetve az igazgató is. A kilencvenes évek második felétől a Szegények temetőjébe már senki nem temetkezhet. A fákkal és díszbokrokkal kialakított nagyméretű Románia térképén a politikai foglyok jeltelen sírjaira a kőbe vésett nevek, a számos fakereszt és egy nagy emlékkapu felügyel.
Az emlékkapu tetejéről kilátás nyílik az alattunk fekvő, példásan gondozott emlékparkra, amely csupán egy aprócska darabja annak a hatalmas szenvedéstörténetnek, amelyet kommunizmusnak hívtak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy „mini nyugdíjjal” indult Balin, dán repülőjegy-lemondással folytatódott, és végül Ausztráliában kapott új irányt a sepsiszentgyörgyi fiatal házaspár története.
A március elején megszokott átlagokhoz képest néhány fokkal melegebb, enyhe, tavaszias idő várható az előttünk álló hét napban; csupán az éjszakai hőmérsékletek süllyednek fagypont alá.
Szabó Szilárd táncpedagógus-koreográfus feleségével, Németh Ildikó néptáncművész-oktatóval a Fejér vármegyei Tordason lakik. Az erdélyi táncok kiváló ismerőjeként és oktatójaként a házaspár gyakran megfordul Erdélyben is. Velük beszélgettünk.
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
A méhészetből származó jövedelmének jelentős részét szenvedélyére fordítja egy hármasfalusi gazda: több mint egy évtizede régiségeket gyűjt, és otthona egyik szárnyát valóságos kiállítótérré alakította.
Egy gombolyag fonal, csendes téli esték és nemzedékeken át öröklődő tudás – innen indult, mára pedig saját, szeretettel teli alkotói világgá formálódott. A horgolt figuráktól Szabó Anita beszélt az Erdélyi Naplónak.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
Miközben az éjszakák még téliesen fagyosak maradnak, péntektől látványosan melegednek a nappalok, hétvégére akár 15 °C-os csúcshőmérséklet is várható. A tavasziasan meleg időjárás kitart a jövő hét első felében is.
Csapatmunkára és kommunikációra épülő, intenzív és figyelemlekötő játékra számíthatnak azok, akik a Szatmár Megyei Múzeumban járva „lemerészkednek” a pincébe is. Itt ugyanis Románia első, nemrég újranyílt szabadulószobája fogadja őket.
Folyamatos lehűlés, valamint esőben, havasesőben és hóban gazdag csapadék jellemzi az előttünk álló hetet. A télies hidegek elmúltával a jövő héttől számíthatunk enyhülésre.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!