Hirdetés

Gazdaszövetkezet sváb módra

A szarvasmarhák télen-nyáron kinn esznek a szabad ég alatt •  Fotó: Makkay József

A szarvasmarhák télen-nyáron kinn esznek a szabad ég alatt

Fotó: Makkay József

Több száz hektáron gazdálkodó és 230 húsmarhát tartó mezőgazdasági szövetkezet üzemel a magyar határ közelében fekvő Csanáloson. Négyéves indulása óta a sváb falu közösségi vállalkozása a környék kuriózumává vált, új kistérségi vágóhídja pedig a környék gazdáit szolgálja ki. Riportunkban a gazdák összefogásáról írunk.

Makkay József

2020. december 10., 06:442020. december 10., 06:44

A magyar–osztrák határtól nyugatra, az Európai Unió gazdagabb felében a mezőgazdasági szövetkezetekbe tömörülő gazdák látványa éppen olyan természetes jelenség, mint mifelénk a szövetkezéstől félő kistermelőké. Az elmúlt harminc esztendőben sokszor beszélgettem erdélyi szakemberekkel a szövetkezésről, de a működő hazai szövetkezetekkel én is úgy vagyok, mint a tévénézők a híres amerikai bűnügyi sorozat főhősének, Columbo hadnagynak a feleségével: a nyomozó sokszor beszél róla, de valójában még senki nem látta. Igaz,

az elmúlt harminc esztendőben néhány erdélyi szövetkezettel összehozott a sors, de mindez igen kevés ahhoz az elváráshoz képest, amire az erdélyi magyar gazdáknak szüksége lenne.

Hirdetés
Limousine és pirostarka tehenek. Szabadtartásban egyik sem kezes jószág •  Fotó: Makkay József Galéria

Limousine és pirostarka tehenek. Szabadtartásban egyik sem kezes jószág

Fotó: Makkay József

Megörültem tehát a hírnek, amikor a román–magyar határ közelében fekvő sváb lakosságú Szatmár megyei falu, Csanálos 2017 tavaszán létrehozott Schöntal Innovative szövetkezetéről hallottam. A gazdatársulás nevében szereplő falunév a 300 évvel ezelőtt ide telepített baden-württembergi svábok múltjára vall, amit a napjainkra teljesen elmagyarosodott mintegy 1200 lelket számláló közösség hűen őriz.

Negyvenéves traktorral kezdték

Czier Attilával, a csanálosi szövetkezet egyik vezetőjével kocsiba ülünk, hogy a település határában, a közbirtokossági legelőn kiépített tanyán vegyük szemügyre a 230 szarvasmarhából álló húsmarhaállományukat. Útközben beszélgetünk a szövetkezet négyéves történetéről. A gondosan művelt határrészek között haladva kiderül, hogy jó öt évvel ezelőtt a homokos földek elvadult látványa fogadta a helybéli gazdákat. Több földtulajdonosnak az 1990-es években visszakapott mezőgazdasági területei is parlagon álltak, és hasonló sorsra jutott a 2010-es új földtörvény nyomán visszaszerzett 250 hektárnyi közbirtokossági legelő is. „Elkezdtünk azon töprengeni, hogyan hasznosítsuk e hatalmas területet. A tulajdonosoknak bevételt nem hozott, mert egy szebeni juhász évekig ingyen használta. Néhány barátommal arról beszélgettünk, hogy a legelők közös hasznosításával kapcsolatban kellene valamit kitalálni.

Idézet
Többszöri tanácskozás után született meg a gondolat: foglalkozzunk húsmarhatartással, de ne egyénileg, hanem szövetkezeti formában”

– emlékszik az indulás körülményeire vendéglátóm.
Az összefogásnak végül az adott nyomatékot, hogyha ekkora legelőre és kaszálóra területalapú támogatást igényelnek a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségtől, az APIA minden évben jelentős összeget utal át a szövetkezet számlájára. Az induláskor feliratkozott 33 személyből végül 24-en váltak szövetkezetalapítókká: többen meggondolták magukat és kiléptek, de később új tagok is érkeztek.

Czier Attila szerint a szövetkezetnek jó a megítélése a faluban •  Fotó: Makkay József Galéria

Czier Attila szerint a szövetkezetnek jó a megítélése a faluban

Fotó: Makkay József

A Schöntal szövetkezet sikeres indulásának titka abban rejlik, hogy a tagok felismerték: ha a közösségi vállalkozás működését hosszú távra tervezik, akkor a zsebükbe kell nyúlniuk. A működéshez alaptőke kell, amiből székházat, illetve a legszükségesebb mezőgazdasági felszerelést és tenyészállatokat vásárolnak.

A tagoktól négy év alatt összesen 625 ezer euró alaptőke gyűlt össze.

A 125 pénzügyi résszel rendelkező szövetkezetben ötezer eurót ér egy „részvény”, és a törvény értelmében egy tag legfentebb 20 százalékot birtokolhat. Van, akinek csupán egy rész befizetésére futotta, de olyan is akad, aki a legtöbb, 20 százaléknyi részvénynek megfelelő összeget fizette be. Az elején összegyűlt nagyobb összegből vásároltak a faluban egy ingatlant tágas udvarral, ahol raktárépület is és a mezőgépeknek parkoló is található. „Első gépünk ez a negyvenéves traktor, amivel a legelején elkezdhettük a mezei munkákat” – mutatja vendéglátóm a kutyáktól őrzött telephelyen az idős masinát, amit manapság a takarmányok szállítására használnak a tanyán.

Nem kezes jószágok

A villanypásztorral kisebb-nagyobb területekre tagolt legelőrészeket folyosórendszer köti össze, így az állomány bármikor áttelepíthető más karámokba. A tanya közepén az állatgondozó lakásának szomszédságában áll az ellős tehenek kifutója, így a pásztor mindig kéznél van, ha gond van az elléssel, vagy ha a világra jött borjút kell szemrevételeznie.

Szolomájer Zoltán állatgondozó a csanálosi tanyán lakik •  Fotó: Makkay József Galéria

Szolomájer Zoltán állatgondozó a csanálosi tanyán lakik

Fotó: Makkay József

Szolomájer Zoltán szerint nem könnyű a szabadtartáshoz szokott Limousine húsmarhákkal „szót érteni”.

Habár jól ismerik a pásztor szavát, nem kezes jószágok, mint a jászol mellé kötött fejőstehén. „Idomításukat” szolgálja az egymástól leválasztott és villanypásztorral határolt többféle legelőrész, amelyekben körforgásszerűen rendre minden szarvasmarha megfordul. A kis áramerősségű villanydrót a figyelmetlen ember kezét is jól megcsípi, ha hozzáér, de ez a rendszer az egyetlen biztosíték arra, hogy a pásztor ott találja, ahova hajtotta őket.
Már megtörtént, hogy a napelemekkel feltöltött akkumulátorra kapcsolt villanydrótokat véletlenül áramtalanították: a tehenek hamar rájöttek, hogy szabadok, és a vékony villanydrótot letaposva, hetedhét határból kellett őket visszaterelni.

Benézek a pásztorok lakásába is, ahol minden van, ami a hétköznapi kényelmet szolgálja.

A fiatalember azt meséli, hogy az elején egy lakókocsiban húzta meg magát, újabban munkaadói egy tágas lakókonténert hoztak, ahova tartós ittlétre rendezkedtek be.
A tanyán a tehenek mellett lovakat és szamarakat is tartanak: kiderül, húsukból kiváló minőségű szalámi készül. A szövetkezetnek ugyanis nagy tervei vannak két vágóhíd és egy húsfeldolgozó üzem beindítására. Mielőtt megnéznénk az új beruházást, elidőzünk a téli takarmányok szénakazlainál. A szálas takarmány egy részét a bálázó gép nyersen vagy félszárazon műanyagfóliába tömöríti, így télen az állatok silóminőségű zöldtakarmányhoz jutnak.
„Csanáloson mi honosítottuk meg e módszert. Amikor a gazdák rájöttek, hogy mennyire szeretik a tehenek és milyen jó a tejhozam, ráharaptak az új bálázásra. Már nemcsak magunknak gyártjuk az így csomagolt szénát, hanem bérmunkában a falubelieknek is” – meséli Czier Attila, akivel a falu másik felében található vágóhídhoz megyünk. Pontosabban a leendő vágóhídhoz, mert a kéthektáros farm egyelőre üres, de

hamarosan megérkezik egy tavalyi kormánypályázaton elnyert 55 ezer eurós kisvágóhídjuk.

A lebetonozott helye már megvan, ahova a villanyáramot, a szennyvízelvezető csatornát, illetve az ivóvizet kötik be a munkások.

Tanyasi csendélet. Ha szükséges, lovakat fognak a szekér elé •  Fotó: Makkay József Galéria

Tanyasi csendélet. Ha szükséges, lovakat fognak a szekér elé

Fotó: Makkay József

Házi készítésű húsáru

A kihalt farmot egy árverésen vásárolta meg a szövetkezet. Az egykoron szarvasmarhafarmként működő állattelep csődeljárás alá került, így sikerült valós értékének töredékéért, 100 ezer euróért hozzájutni. A modern felépítésű istállókat átalakítják, és az egyikbe rendezik be a nagyvágóhidat és a húsfeldolgozó kisüzemet. Az épület előtt konténerben üzemelő kisvágóhíd a falubeliek és a környék gazdáinak az állatait vágná le. Napi kapacitása 6–8 sertés, juh, kecske vagy két-három borjú. Saját állatfarmjukról is vágnának itt borjakat, amit elsősorban friss húsként értékesítenek a kisvágóhídhoz csatolt mobil mészárszékben.

230 húsmarha legelészik Csanálos határában •  Fotó: Makkay József Galéria

230 húsmarha legelészik Csanálos határában

Fotó: Makkay József

Igaz, a pályázat elbírálása és a hatósági engedélyeztetés elhúzódott, mert a hazai állategészségügyi hatóságok nincsenek még megbarátkozva az ilyen kistérségi vágóhidakkal, ám ezekre viszont óriási az igény országszerte.
A szövetkezet azonban ennél többet szeretne, és a tervük sikerült. A koronavírus-járvány gazdasági következményeinek az enyhítésére létrehozott,

támogatott kamatú hitelkeretet igényeltek egy szarvasmarha-vágóhíd és húsfeldolgozó üzem berendezésére.

A pénz már a rendelkezésükre áll, és a kisvágóhíd átadásával párhuzamosan vágnak bele a beruházásba. A két vágóhíd kiegészítené egymást, és a szövetkezet vezetői abban bíznak, hogy a húsfeldolgozó részleg beindulásával a környéket sikerül már a jövő esztendőtől prémium minőségű hidegfelvágottakkal ellátni. Húsáruválasztékuk nem a megszokott hentestermékek kategóriájába tartozik, hiszen a biominőségű húsmarha, a faluból felvásárolt házi sertés és a saját tenyészetükből származó szamár- és lóhús keverékéből készülő hidegfelvágottak nemcsak drágábbak, hanem sokkal jobb minőségűek is.

Takarmánykazlak az állatfarmon. A faluban is követőkre talált az újfajta bálázási módszer •  Fotó: Makkay József Galéria

Takarmánykazlak az állatfarmon. A faluban is követőkre talált az újfajta bálázási módszer

Fotó: Makkay József

Az épület egy részében házi felhasználásra már most is működik egy kis húsfeldolgozó, ahol a szövetkezeti tagok számára füstölt hústermékeket készítenek. Itt tesztelik a különböző recepteket, hogy ha hamarosan „élesben” indul a termelés, tudják, melyik szaláminak milyen a fogadtatása.

Idézet
Aki az ismeretségi körömből megkóstolta eddigi termékeinket, elégedett volt. Azt kérdezik tőlem, mikortól lehet vásárolni tőlünk? Remélem, hamarosan!”

– fogalmaz a szövetkezet vezetője.

Uniós pénzek bőséggel

A Schöntal Szatmár megye szövetkezeti sikertörténetévé vált. És nemcsak azért, mert az évekig parlagon heverő közbirtokossági legelőnek megtalálták a legjobb értékesítését, hanem az embereket ráébresztette arra, hogy egy ilyen közösségi vállalkozás az egész település kincsesbányájává válhat. Az eddigi tíz alkalmazottnak hamarosan a sokszorosa fog a közösségi vállalkozásban dolgozni. Az is a faluközösség haszna, hogy az eddig parlagon maradt mezőgazdasági területeket tisztességes áron bérlik a földtulajdonosoktól.

Házi húskészítmények. A kézműves feldolgozó a leendő húsárugyár receptjeit teszteli •  Fotó: Makkay József Galéria

Házi húskészítmények. A kézműves feldolgozó a leendő húsárugyár receptjeit teszteli

Fotó: Makkay József

Az emberek arra is rájöttek, hogy a legtöbb uniós pályázatnál a szövetkezetek helyzeti előnyben vannak, miközben sokkal kevesebb működő szövetkezet van, mint amennyi uniós pénz lehívható e keretben.

A csanálosi szövetkezet uniós pályázatokból vásárolt modern gépparkot: gyakorlatilag minden mezőgéppel rendelkeznek, ami a takarmánytermesztéshez és az állattenyésztéshez szükséges. Tenyész-
állataik egy részét is pályázati forrásokból szerezték be. A Limousine húsmarhák Franciaországból és Magyarországról származnak, a pirostarka állomány hazai állatfarmokról.
„A román pirostarkának egyelőre nincs húsvonala – a romániai állatfarmokon elsősorban tejtermelésre hasznosítják –, és mi ezen próbálunk most változtatni. Mesterséges megtermékenyítéssel olyan apaállatok értékes tulajdonságait hozzuk be az állományba, ami hosszabb távon jelentősen javítja a pirostarka hústermelési mutatóit is” – magyarázza a szakember. Csalánoson ragaszkodnak a pirostarka vonalakhoz is, mert tapasztalatuk szerint gyorsabban fejlődnek. Azt szeretnék, ha a pirostarka vágáskor nyert 50 százalékos húsarányát közelíteni lehetne az import Limousine fajta hatvan százalékához.

Gazda, szakmunkás és állatorvos

Beszélgetésünket a székházban fejezzük be, ahol estére már elcsendesedik az élet. Az udvaron ott áll egy frissen vásárolt kombájn is, amelyet a svábokat segítő, németországi forrásokat felhasználó, szatmári alapítványtól kapott kölcsönből vásároltak. Szintén az alapítvány segítésével építik ki a leendő vágóhíd és az egész farm villanyellátását.
A szövetkezet ügyvezető igazgatója vendéglátóm 28 éves fia, Tamás. A társaság választása azért esett rá, mert ha fiatal gazda vezeti a szövetkezetet, akkor további támogatásokhoz juthatnak hozzá.

Idézet
A faluban nagyon jó a megítélése a szövetkezetnek, a polgármesteri hivatal is mindenben támogat.

Szerencsésnek tartom, hogy idejében léptünk, mert egyértelművé válik, hogy egyéni gazdaként egyre nehezebben lehet talpon maradni. A pár tehenes kisgazdaságoknak nincs jövőjük, egy nagyobb farmot pedig nehezen tud egymagában összehozni a gazda. Csak az összefogás marad, de ehhez elengedhetetlen a teljes átláthatóság, hogy a tagság tudja, befektetése biztonságban van” – fogalmaz Czier Attila.
A szövetkezetet héttagú bizottság vezeti, amely heti rendszerességgel összeül, hogy megbeszélje az aktuális teendőket. A szövetkezeti tagok többsége helyi gazda, de van közöttük állatorvos, jogász és szakmunkás is. Tevékenységükre megyeszerte figyelnek, és működésük sokak számára válhat ösztönzővé.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Hirdetés
2026. május 14., csütörtök

Nem átvonultak, hanem uralták a vidéket: újraírhatják az avarokról való eddigi ismereteinket a temesvári sírfeltárások

Temesvár mellett feltárt avar lovas harcos sírok újraírhatják a térség avar múltjáról alkotott eddigi ismereteket. A leletek szerint az avar elit nemcsak jelen volt a Bánságban, hanem katonai és gazdasági ellenőrzést is gyakorolhatott.

Nem átvonultak, hanem uralták a vidéket: újraírhatják az avarokról való eddigi ismereteinket a temesvári sírfeltárások
2026. május 12., kedd

Nem hoznak fagyot a fagyosszentek, de hétvégén megérkezik a tartós eső

A következő három napban a néphagyományból ismert fagyosszentek idén nem hozzák „igazi formájukat”: a meteorológiai előrejelzések szerint Erdély legnagyobb részén nem kell fagyra számítani.

Nem hoznak fagyot a fagyosszentek, de hétvégén megérkezik a tartós eső
2026. május 10., vasárnap

„Egy kalotaszegiből sose lesz japán” – Lázár Attila Japánban él, és erdélyi ételeken keresztül mesél arról, honnan jön

Egy japán kisváros művelődési házában erdélyi ételek főnek: tyúkhúsleves, pörkölt, töltött káposzta kerül az asztalra, a falakon kalotaszegi minták, a konyhában pedig egy olyan ember dolgozik, aki mindezt nem tanulta, hanem hozta magával.

„Egy kalotaszegiből sose lesz japán” – Lázár Attila Japánban él, és erdélyi ételeken keresztül mesél arról, honnan jön
Hirdetés
2026. május 08., péntek

Bolojan: feláldozott mártír vagy a megújulás és a reform jelképe?

Az e heti fejlemények ismét csak bizonyították, hogy nincs olyan súlyos válsághelyzet Romániában, amelyet a politikai osztály ne lenne képes tovább fokozni.

Bolojan: feláldozott mártír vagy a megújulás és a reform jelképe?
2026. május 07., csütörtök

Megérkezik végre az aranyat érő májusi eső Erdélybe

Bár csütörtökön többfelé alakultak ki záporok Erdélyben, a gazdák többsége hiába várt a tartós, kiadós csapadékot. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban a hétvégén többfelé megérkezhet az eső.

Megérkezik végre az aranyat érő májusi eső Erdélybe
2026. május 04., hétfő

Haderőfejlesztés: Románia a német iparra fogad, de ez nem mindenkinek tetszik

Erőltetett menetben látott neki a bukaresti kormány a védelmi képességek fejlesztését szolgáló európai SAFE-program végrehajtásának, amelynek keretében közel 17 milliárd euró áll Románia rendelkezésére.

Haderőfejlesztés: Románia a német iparra fogad, de ez nem mindenkinek tetszik
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

„Odaállt a résre”, gyarapodott és erősödött az idén 30 éves Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Lépésről lépésre Isten igéjének a fényében próbál előre haladni a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség, amelyben Rácz Ervin Lajos lelkipásztor szerint megpróbálják összehangolni a generációkat.

„Odaállt a résre”, gyarapodott és erősödött az idén 30 éves Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség
2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
Hirdetés