Erdély-szerte szorgalmazzák a gazdaképzést

A helyszín szomorú aktualitását az adta, hogy tavaly hunyt el a helyi gazdaköri elnök, Nemes József, aki sokat tett a gazdakörért és a településért is. A 2019-es részvétel rekordot döntött Hámasfaluban, hiszen ötszáz gazda vett részt rendezvényeinken.

– Az RMGE Maros irigylésre méltó helyett vívott ki magának az erdélyi gazda-érdekvédelemben: az egyetlen, ahol folyamatosan szerveznek magyar nyelvű felnőttképzést. Mekkora az érdeklődés iránta?
– Három évtizedes történetünkben a gazda-érdekvédelemre és a szakoktatásra helyeztük a fő hangsúlyt, tanfolyamjaink iránt mindig volt érdeklődés. A felnőttképzésként meghirdetett tanfolyamok a mezőgazdaság minden ágát érintették. A 90-es években az ezüstkalászos képzések nem jártak ugyan államilag elismert diplomával, mégis 2000 előtt 3400 ilyen oklevelet adtunk át a sikeresen vizsgázó gazdáknak.

Van olyan méhészünk, aki húsz éve dolgozik, és 200 méhcsaládja van. Bevallotta, hogy az agrártámogatások miatt iratkozott be a marosvásárhelyi tanfolyamra. Amikor meghallotta dr. Tófalvi Melinda méhészeti oktató első előadását, azt mondta, ő ilyent még nem hallott a méhészetről.

– Pedig a mai Romániában a felnőttképző tanfolyamok nem igazán a tudás megszerzéséről, hanem pályázati pénzek elköltéséről szólnak...
– Sajnos nekem is vannak rossz tapasztalataim román felnőttképző központokkal, ahol valóban arról szól a „képzés”, miként számolják el az elnyert pályázati pénzeket. Mi tudatosan nem ezt az utat választottuk. A mezőgazdaság terén más magyar felnőttképző központról nincs tudomásom Erdélyben, így gyakorlatilag egyedül vagyunk.

Az előadók egy része falugazdász, akiknek nem kell fizetnünk, másrészt van saját székházunk, így a tanfolyamon résztvevők által befizetett 350 lejes hozzájárulásból sikerül fedezni a kiadásokat.

– Mekkora ma az igény a mezőgazdasági szaktanfolyamokra?
– Tapasztalatom szerint jelentős. Kiss Károly Temes megyei egyesületi elnökünk például két évtizede partner a képzéseinkben. A Bánságban faluturizmus, kertészet, állattenyésztés és általános farmerképzés témakörében hívtak meg szaktanfolyamokat tartani. De tartottunk kurzusokat pályázatírói felkészítésre is, illetve részletesen bemutattuk a közös uniós agrárpolitikát, hogy a gazdák tisztában legyenek a KAP működésével. Tanfolyamaink rég nem csak Maros megyére szorítkoznak, hiszen a Bánság mellett meghívtak Arad, Szatmár, Hargita és Kovászna megyébe is. Mindenhol magyar nyelvű mezőgazdasági felnőttképzést nyújtunk, a munkaügyi minisztérium előírásai szerint azonban a záróvizsga román nyelven történik. De ez nem okoz gondot a hallgatóknak, mert a tesztkérdéseket mindkét nyelven megbeszéljük. A román szaktanárok előtt lebonyolított vizsgát sikerrel veszik hallgatóink. A román szakma is jól ismeri munkánkat: tudják, hogy itt valódi oktatás folyik, ezért tisztelnek bennünket. A minisztérium illetékesei nem gördítettek soha akadályt a felnőttképzés elé, jó a kapcsolatunk.

– Az RMGE Maros Erdélyben egyedüliként 32 gazdakört irányít, és szakmai hálót biztosít munkájukhoz. Valójában mit jelent a gazdák számára a gazdakör?
– Valóban van 32 gazdakörünk, de olyan is akad, amelyik nem működik. Mindenik jogi személyiséggel rendelkezik, és az RMGE Ma­ros „leányvállalataként” működik.

A hármasfalui erdőtársulást tart fenn, és a tagok hozzájárulásából saját székházat vásárolt. A gazdakör gyakorlatilag szövetkezetként működtet egy erdőtársulást, amelyben a tagok rendszeresen kapnak tűzifát és pénzt a közösbe tett erdőkitermelés értékesítéséből. Héderfáján tejcsarnokot működtet a gazdakör, tagjai pedig télen-nyáron egyformán maximális tejfelvásárlási árat alkudtak ki a Hochland vállalattól. A magasabb ár a nagy mennyiségbe összegyűjtött és értékesített tejnek köszönhető, így sikerült megőrizni a faluban a pár tehenes gazdaságokat. Miközben sokan azt mondják, hogy a tíztehenes gazdák is vállalkozásuk felszámolására kényszerülnek, mert nem éri meg szarvasmarhát tartani.
A gazdaköri tagság nagy előnye, hogy mindenben segítjük boldogulásukat. Falugazdászaink idén mintegy háromezer Maros megyei gazdával találkoztak, sokukat bevontunk a Székelyföldi Vidékfejlesztési Programba is. A gazdák eleve nehezen szólíthatók meg, nem szívesen kommunikálnak, viszont ha az ember a falujában vagy otthonában keresi meg őket, akkor azt jó néven veszik.

– Manapság nagyon nehéz kisgazdának lenni. Miben tudnak segíteni az egyéni termelőkön?
– Minden gazdának megvan a helye a vidék társadalmában. Annak is, aki szenvedélyből gazdálkodik, annak is, aki félig önellátó, vagy aki piacra termel. Törekvésünk az, hogy a vidék továbbra is megmaradjon annak, ami volt. Nem vagyunk technológiaellenesek, de arra törekszünk, hogy a gazdák egészséges élelmiszert termeljenek. Ki kell mondani:

– Mit tehet a gazda, ha termése nem jut el a fogyasztóhoz? Ha árujával nem kerülhet be a vásárlók többsége által látogatott szupermarketekbe?
– Egyértelmű, hogy a kisgazdák közös értékesítését kell megoldani. A héderfájai tehenes gazdák úgy maradtak fenn kis állományaikkal, hogy közösen megoldották az értékesítést. A kisgazdának csak akkor van jogosultsága, ha sikerül biztosítania az értékesítést. Gazdaköreink egy része kényszermegoldásként vállalta be a szövetkezeti munkát, mert a szövetkezéstől mindenki menekül. Jogi szempontból lényegi különbség van gazdakör és szövetkezet között: míg a gazdakör nem gazdasági társulás, addig a szövetkezet az. Az emberek még mindig ódzkodnak a szövetkezéstől, ezért e területen kellene minél hamarabb áttörést elérnünk. De ehhez fel kell nőni! Aki értelmes és érti a kor kihívását, annak világos, hogy a mezőgazdaságban a szövetkezet az egyedüli lehetőség a továbblépésre és a talpon maradásra.