Házasság: elhamvad-e a vágy?

Májusban járunk, a szerelem havában. Feltámad a fészekrakó-kedv, igéző násztáncot jár a természet. Lelkünkben parazsak élednek, régi és új álmok sarjadnak. A tavaszi hangulat azonban néha elmarad, s a vágy is csak távoli emlék. Hiányát csendben, szégyenkezve hordozzuk, mint egy súlyos ajándékot, amelyet félünk kibontani.

Nem tabu, hogy a házasságban elérkeznek pillanatok, amikor a szenvedélyt az elhidegülés váltja fel, s ha nem figyelünk eléggé, idővel a megszokás uralkodik el köztünk. Vannak párok, akik látszólag rutinos közönnyel élik a mindennapok ürességét, és letagadják érzéseik halk sóhaját is. Másoknak fáj, orvosolni próbálják. Gyakori a kérdés: „érdemes-e megmenteni vagy csak egy új kapcsolat hozhat reményt?”. Elgondolkoztatók Proust szavai miszerint a rejtély forrása nem az új felkutatásában van, hanem abban, ahogy új szemmel nézzük a régit.

Áhítjuk az előrelépést, közben a megoldást kívülről várjuk. Az új izgalma felfedezésre késztet. És mi a helyzet azzal, ami már adott? Segíthet, ha tényként elfogadjuk az emberre jellemző kettősséget: egyrészt állandóságot, biztonságot, másrészt meglepetést, kalandot akar. A házasság elején inspiráltan igyekszünk létrehozni mindezt, ahogy együttléteinkben figyelmesen összehangolódunk. Istápolunk, csiszolódunk, lefaragunk önmagunkból is. A gondoskodás egyre nagyobb teret kap, végül szinte minden erről szól. Észrevétlenül egymás szülei szerepét betöltve, a házasságban megszűnünk férfi és nő lenni, s a vágyat is száműzzük. Feladjuk igényeinket, és annyira közel kerülünk egymáshoz, hogy már az unalomig önazonossá válunk. Ahogy a kezdeti viták és békülések hévétől elbúcsúzunk, alvó tűzhányóként a megváltó elmúlást várjuk.  Zsákutcába kerülünk, vagy ahogyan ma divatosabb –válságba. Ám e szó szerkezetében ott lapul a változás szüksége is.

Mi a teendő? Kioldódni a szorításból! Elég karnyújtásnyira eltávolodni, hogy fellélegezzünk, megéljük érzéseinket, végre látni tudjuk egymást is, valóságosan. Elkezdődik a párbeszéd, ahol ítéletmentesen merünk őszinték, sebezhetők lenni, meghallgatni és kivárni, egyetérteni vagy épp nemet mondani, kérni és adni. Az eltávolodással egy egészséges kötődés bontakozik ki, melyben mindketten tiszteljük saját magunkat s a másikat, amint ismét felfedezzük szerethető különbségeinket. A hatalmi harcok megszűnnek, hiszen céljaink közösek. Én is, te is rendben vagyunk: szabad érezni, álmodni, kimondani, létezni! Felszabadultságunkban növekvő játékos kedvünk egyensúlyt teremt, amiben együtt maradni jó! Üde kíváncsisággal feltör szívünkben a vágy, és ráeszmélünk az érintés ismerős, mégis újszerű, csodás mivoltára.

A házasság, az otthonunk. Benne tűz kell, hogy melegedjünk. A lángjáért megdolgozunk: gyújtóst csinálunk, gallyat gyűjtünk, körberakjuk. Amint lángra kap, tápláljuk és óvjuk. Már azt is tudjuk, hogy elegendő levegőre van szüksége, hogy mindig lobogjon.