Döntéseink: kevesebb vagy több?

 „Én és az emberek szétválaszthatatlanul egyek. De ezt csak akkor élem meg, ha van középpontom: ha én Én vagyok. Csak akinek van közepe, tud másokkal táncot járni! Nem szédül bele a forgásba, s tudja, mikor kell a másikat elengedni s mikor átölelni. Mikor kötni és mikor oldani. Mikor nyitni és mikor zárni. Mikor kell igent és mikor nemet mondani.” (Müller Péter)

Igen, a középpont – az egyensúly állapota... Amikor benne vagyunk, minden flottul megy, a döntéseink is egyértelműek, erőlködés nélkül hozzuk meg őket. Azonban, ha a fejünk fölött csapkodnak az orkánok, bizonytalanok vagyunk, sodródunk választásainkban. Ilyenkor megesik, hogy megkérnek valamire, ígéretet teszünk, de nem tudjuk betartani. Ígérünk... El akarjuk kerülni, hogy a másik fél megbántódjon, segíteni akarunk akkor is, ha éppen nincs rá energiánk. Sem időbeli, sem pedig fizikai. Talán attól tartunk, hogy többé nem kedvelnek majd bennünket. Szeretetre méltónak mutatkozunk, hát ígérünk. Félünk, nehogy elszalasszunk egy lehetőséget. Kerülni akarjuk a konfliktust. Megfelelni szeretnénk...

Kurta szó a „nem”, és mégis milyen nehéz kimondani! Agyalunk, törjük magunkat a pro- és kontra gondolatok emésztőjében. Mi történne, ha visszautasítunk bárkit is? Hidakat égetnénk fel, véget érnének kapcsolataink? Önzőkké válunk majd? Szorongunk és túlbonyolítjuk az amúgy is kihívásokkal teli életünket. A mai korban élő ember számos kapcsolatot tart fent, és mindegyikben igyekszik eleget tenni. Ráadásnak ott van még a virtuális kapcsolódás – az internet! Olyan mint a tűz: áldás, mert támogat, ha ésszerű keretek közt használjuk és átok, ha vég-nélküli függésben tartjuk magunkat általa. Érzelmileg és mentálisan is hat ránk. Közösségi oldalakon látszólagosan érintkezhetünk ismerőseinkkel, kutyafuttában válaszolhatunk közölt soraikra. Kényszert érezhetünk, hogy mindig „vonalban” legyünk, reagáljunk, ha csupán csak egy lájkolásnyit is. Mert mi lenne, ha lemaradnánk valamiről?

Seregnyi élmény kristályosodik ki bennünk, megannyi pozitív és negatív inger hatására, ezért sokszor elégedetlenek vagyunk, keresve hajszoljuk a többet... Birtokolni akarunk – tárgyakat, eszméket, helyzeteket, embereket... Homo sapiens tulajdonság, ez kétségtelen. Ráadásul körülöttünk a média egyre bővelkedő hirdetés hipnózisa arra biztat, hogy „ez nekünk jár”, „mert megérdemeljük!”. A hajsza elindul a gondolataink és ezt követő tetteink vad sürgetésében. Akarunk (!), és ha nem érjük el azt, amit már-már megbabonázva célul kitűztünk magunknak, eltűnnénk szégyenünkben. Nem akarjuk, hogy gyengének, kiszolgáltatottnak és vesztesnek lássanak. A tét a tökéletesség, a paradoxon pedig az, hogy egyáltalán nem vagyunk tökéletesek. Nehéz felismerés, és pofonként bizony, jól jönnek a kudarcok, hogy erre rájöjjünk. Egy kicsit belepusztulunk, hogy újraértelmezzük magunkat és szerepünket a társadalomban. Hogy merjünk más szemszögből látni, merjünk érezni és belátni önnön gazdagságunkat, amely éppen az érzéseink sokaságában rejlik, lett légyen az kellemetlen vagy kellemes érzés. A robotika világában, mi „csak” emberek vagyunk – ez nem elfelejtendő! Sírhatunk és nevethetünk, érzelmeink megélt színskálája tesz hitelessé bennünket, ahogyan vállalt sebezhetőségünk is. Őszintének lenni nem csupán erkölcsi érték, az jelenti legfőbb erényünket, mely varázsütésszerűen megkönnyíti létünket a sallangoktól és szerepjátszástól. Igazi kapcsolatok csak így tudnak születni és megmaradni köztünk, beleértve az önmagunkkal való mély és lelkiismeretes viszonyt is. A felvállalt méltóságunk egyszer s mindenkor a másik-, a többi ember méltóságának elfogadása is egyben, maga a szabadság megnyilvánulása. Súlyos teher a felelősség, ami vele jár, mert általa el kell hagynunk a megtanult, automatikus reakcióinkat, elkendőzött valóságunkat, ahogy a jól bevált, régről kitaposott ösvényeket is. Egyszersmind újszülöttként kezdjük figyelni, rácsodálkozó tisztelettel a mindenséget, amivel találkozunk. Lehetőségeket látunk, és nem versengést. Hatalmunkban áll „nem”-et mondani a soknak, hogy a kevesebb „igen”-nek mélyebb éltető ereje legyen.