2014. július 29., 12:152014. július 29., 12:15
„Én és az emberek szétválaszthatatlanul egyek. De ezt csak akkor élem meg, ha van középpontom: ha én Én vagyok. Csak akinek van közepe, tud másokkal táncot járni! Nem szédül bele a forgásba, s tudja, mikor kell a másikat elengedni s mikor átölelni. Mikor kötni és mikor oldani. Mikor nyitni és mikor zárni. Mikor kell igent és mikor nemet mondani.” (Müller Péter)
Igen, a középpont – az egyensúly állapota... Amikor benne vagyunk, minden flottul megy, a döntéseink is egyértelműek, erőlködés nélkül hozzuk meg őket. Azonban, ha a fejünk fölött csapkodnak az orkánok, bizonytalanok vagyunk, sodródunk választásainkban. Ilyenkor megesik, hogy megkérnek valamire, ígéretet teszünk, de nem tudjuk betartani. Ígérünk... El akarjuk kerülni, hogy a másik fél megbántódjon, segíteni akarunk akkor is, ha éppen nincs rá energiánk. Sem időbeli, sem pedig fizikai. Talán attól tartunk, hogy többé nem kedvelnek majd bennünket. Szeretetre méltónak mutatkozunk, hát ígérünk. Félünk, nehogy elszalasszunk egy lehetőséget. Kerülni akarjuk a konfliktust. Megfelelni szeretnénk...
Kurta szó a „nem”, és mégis milyen nehéz kimondani! Agyalunk, törjük magunkat a pro- és kontra gondolatok emésztőjében. Mi történne, ha visszautasítunk bárkit is? Hidakat égetnénk fel, véget érnének kapcsolataink? Önzőkké válunk majd? Szorongunk és túlbonyolítjuk az amúgy is kihívásokkal teli életünket. A mai korban élő ember számos kapcsolatot tart fent, és mindegyikben igyekszik eleget tenni. Ráadásnak ott van még a virtuális kapcsolódás – az internet! Olyan mint a tűz: áldás, mert támogat, ha ésszerű keretek közt használjuk és átok, ha vég-nélküli függésben tartjuk magunkat általa. Érzelmileg és mentálisan is hat ránk. Közösségi oldalakon látszólagosan érintkezhetünk ismerőseinkkel, kutyafuttában válaszolhatunk közölt soraikra. Kényszert érezhetünk, hogy mindig „vonalban” legyünk, reagáljunk, ha csupán csak egy lájkolásnyit is. Mert mi lenne, ha lemaradnánk valamiről?
Seregnyi élmény kristályosodik ki bennünk, megannyi pozitív és negatív inger hatására, ezért sokszor elégedetlenek vagyunk, keresve hajszoljuk a többet... Birtokolni akarunk – tárgyakat, eszméket, helyzeteket, embereket... Homo sapiens tulajdonság, ez kétségtelen. Ráadásul körülöttünk a média egyre bővelkedő hirdetés hipnózisa arra biztat, hogy „ez nekünk jár”, „mert megérdemeljük!”. A hajsza elindul a gondolataink és ezt követő tetteink vad sürgetésében. Akarunk (!), és ha nem érjük el azt, amit már-már megbabonázva célul kitűztünk magunknak, eltűnnénk szégyenünkben. Nem akarjuk, hogy gyengének, kiszolgáltatottnak és vesztesnek lássanak. A tét a tökéletesség, a paradoxon pedig az, hogy egyáltalán nem vagyunk tökéletesek. Nehéz felismerés, és pofonként bizony, jól jönnek a kudarcok, hogy erre rájöjjünk. Egy kicsit belepusztulunk, hogy újraértelmezzük magunkat és szerepünket a társadalomban. Hogy merjünk más szemszögből látni, merjünk érezni és belátni önnön gazdagságunkat, amely éppen az érzéseink sokaságában rejlik, lett légyen az kellemetlen vagy kellemes érzés. A robotika világában, mi „csak” emberek vagyunk – ez nem elfelejtendő! Sírhatunk és nevethetünk, érzelmeink megélt színskálája tesz hitelessé bennünket, ahogyan vállalt sebezhetőségünk is. Őszintének lenni nem csupán erkölcsi érték, az jelenti legfőbb erényünket, mely varázsütésszerűen megkönnyíti létünket a sallangoktól és szerepjátszástól. Igazi kapcsolatok csak így tudnak születni és megmaradni köztünk, beleértve az önmagunkkal való mély és lelkiismeretes viszonyt is. A felvállalt méltóságunk egyszer s mindenkor a másik-, a többi ember méltóságának elfogadása is egyben, maga a szabadság megnyilvánulása. Súlyos teher a felelősség, ami vele jár, mert általa el kell hagynunk a megtanult, automatikus reakcióinkat, elkendőzött valóságunkat, ahogy a jól bevált, régről kitaposott ösvényeket is. Egyszersmind újszülöttként kezdjük figyelni, rácsodálkozó tisztelettel a mindenséget, amivel találkozunk. Lehetőségeket látunk, és nem versengést. Hatalmunkban áll „nem”-et mondani a soknak, hogy a kevesebb „igen”-nek mélyebb éltető ereje legyen.
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
szóljon hozzá!