„Tisztelettel gondolunk vissza nagyszerű tanárainkra, de hálát azok iránt érzünk, akik megérintették a lelkünket. A tanterv nagyon fontos, új ismeretanyag, de a melegség életfeltétel a sarjadó növény és a gyermeki lélek számára.” (Carl Gustav Jung)
2014. október 25., 18:242014. október 25., 18:24
Egy vallomással indítok: nem hiszek a tekintélyelvű tanításban, ahogy a tanárok félisten-státuszában sem. Megterhelő egy ilyen szerepet betölteni… Gyakorlatilag felérhet egy elnyújtott kivégzéssel annak, aki ezt játssza. A szereppel azonosuló pedagógus elfelejti esendő emberi önmagát, ami folyamatos belső és külső konfliktusok áradatában tartja őt. Hiszek azonban a nagyszerű emberekben, akik kellő szakmai tudással rendelkezve lényükkel kísérnek, szikrákat izzítva a diákokban. Szerények mind oktatóként, mind magánemberként, és derűjüket nem teszik függővé az anyagi vagy politikai környezet időjárásától.
Mitől válik valaki „jó” tanárrá? Félretéve a minősítést, gondoljunk csak bele, kit tudnánk igazából követni: azt, aki szorongva ragaszkodik csupán az adminisztrációhoz, aki félemlítéssel követeli, hogy megfeleljünk elvárásainak, vagy azt, aki kapukat tár elénk, megmozgatva kíváncsiságunkat?
A neurológiai tanulmányok igazolják, hogy az, ami érdekes, fejleszti a hajlandóságot, hogy figyelmet fordítsunk az adott témára, valamint hogy több ismeretet fogadjunk be és alaposabban elsajátítsuk azt. Az egyik kulcs tehát érdekeltté tenni a tanulót. Az eszközök között a képi módszerek mellett a hang és mozgás is meghatározó. Minél több érzékszerv hangolódik a folyamatra, annál jobban képessé teszi a friss információ beágyazódását. A könnyedség mindig a tanár kreativitásából ered, mely által megcsillantja az összefüggések lehetőségeit tanulói számára, beindítva saját leleményességüket is.
A másik kulcs a mindent integráló emberi tényező. Alapja annak a kapcsolódásnak mely mind érzelmileg, mind mentálisan teszi társsá a mentort a tanítvánnyal. Emberként mindnyájunknak vannak szükségleteink, erőforrásaink által pedig pótolni tudjuk hiányosságainkat, és új lehetőségeket, megoldásokat keresünk. Amennyiben önbecsülésünk nem gátol bennünket, nyíltak és rugalmasak vagyunk, és ezt viselkedésünk is tükrözi.
A gyermekek azt tanulják, amit látnak. Utánoznak. Ha magatartásunk félelmet kelt vagy kellemetlen számukra, nem a mögötte való szándékot keresik, hanem azt, hogy mihamarabb viszszanyerjék biztonságérzetüket. Ez a leggyakoribb oka annak, hogy nem akarnak figyelni. A rongáló kritika meggátolja őket a tanulási cselekvésben. Helyette inkább ábrándoznak, csacsognak, vagy a játékban keresnek örömet. A kudarc félelme arra ösztönzi őket, hogy kevesebbel is beérjék, mint amire adottságaiknál fogva képesek lennének. Nevelőként felelősek vagyunk azért, hogy ez megváltozzon bennük, és ahogyan a negatív megoldást is megtanulták, úgy új szokásként elsajátíthatják a táplálóbb változást is. A gyengébb eredményeknél bátorítsunk, amit pedig szeretnénk, hogy ismételjenek, dicsérjük. Tegyük félre a bírálatot, ami csupán a maximalizmus illúziójából ered, és gátlásosságra, önhibáztatásra nevel, nem támogatva a kiválóságra való törekvést. A legapróbb pozitív cselekvést is erősítsük visszajelzésünkkel, mert azzal formáljuk és erősítjük önbecsülésüket!
Amikor mélyen önmagunkba nézünk, a gyermeki sebezhetőséget is megtaláljuk. Ott lapul, mint egy árnyék, elrejtve a világ szemétől. Ha úgy nőttünk fel, hogy a környezetünk büntetéssel és kritikával igyekezett növelni eredményességünket (és ki ne tapasztalt volna hasonlót?), akkor jól ismerjük a szégyent, mely lefagyasztott, hogy merjünk. Bátorság kell, hogy kiragadjunk a kishitűség szorításából. Karoljuk át a gyermekeket, merjük átérezni önsajnálatukat, ami olykor visszahúzódóvá, máskor agresszívvá teszi őket. Ne várjunk addig, míg érdektelenné lesznek! Valahol minden felnőtt tanít, és egyben gyógyít jelenlétével. A gyógyítás mindig öngyógyítás is. Régről hozott kisebb-nagyobb sérüléseket hordozunk, és nem mindig merünk szembenézni velük. Azok a múltunk egyik szeletét jelentik, amelyet ha elfogadunk, már nem kísérthet többé. Felülírhatjuk azzal, hogy hiszünk magunkban, és abban, hogy elég bátorsággal bírunk, hogy megbocsássuk magunknak egykori tehetetlenségeinket. Mert a bennünk élő kisgyerek is szerető elfogadásra, figyelemre és buzdításra vágyik, ahogy a mai diákok is. Ez az egyetlen olyan csoda, amivel az emberi lény fejlődőképessé tud lenni!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!