Hőstár

Nézem a gyermekeimet. Jó, mondjuk ebben egy anya esetében semmi szokatlan nincsen. De most nemcsak népiesen gyönyörködöm bennük, hogy aszongya egyik szőke, a másik barna a harmadik csodaaaszép, hanem elmélázom az alvó buksik fölött. Látom a jövőjüket. Aranyhajú fiamét, aki háromkirályfis tettvággyal veszi birtokba az életet. Elkapja a grabancát, hiába kapálózik a kis nagybetűs... Ugyan mit taníthatnék kisfiamnak? Inkább tőle kellene ellesnem néhány életvezetési trükköt. Lányaimnak viszont meg kell majd harcolniuk minden sikerért az életben. Mert őket már magzatkorukban éri hátrányos megkülönböztetés: Hányingered van reggelente? – biztos lány lesz. Nagy a pocak – biztos lány... Savad van? – hajasbaba, biztos lány. Térségünkben még ez a „biztatás” is felröppenhet: nem baj, ha lány, hátha a következő gyermek lesz.

Alig születik meg a lánygyermek (!), máris beletuszkoljuk fodros, szevaszmacsek-márkájú lakkcipőbe, s vele járó rózsaszín napszemüvegbe. Következik a kínzás. A szépség örvén babánk fontos akupunktúrás pontjait roncsoljuk. De jól áll a fülbevaló, látszik, hogy kislány, ugye! Naná, hogy látszik! Egy kilométerről kiszúrtam a jajvörös babakocsit ciklámen esernyővel, na meg a cukorrózsaszín koktélruhát a babán. De ha egyszer tetszik a kislányomnak a piros! – védekezünk. Nyilván tetszik, mert a csecsemők az élénk színeket kedvelik. Tegyünk csak a kis Tashubatöhötöm ágyába két labdát, egy kéket meg egy pirosat. Fogadjunk, hogy a pirosat választja. Ó nem, most ne rohanjunk gyorsan babapszichológushoz, hogy a kis Tashubatöhi hajlamait még időben sínbe tetessük! Ez normális. Még az is, hogy szöszke fiam szereti a hajcsatokat, s néha szoknyát húz, mert neki az is jól áll.

De folytassuk a kislányokkal. Pár szétvert lila csörgő és viharvert pink szőrnyúl után máris az óvodáskor következik: barbis wc-szűkítő, flitteres kispárna. Az iskolában a padtól a tábláig tartó kifutón sem mindegy, hogy miben riszálják lányaink. Sminkben-glóriában. Végül serdülőkorra már sikerül széttrancsírozni az egészséges énképüket. Kislányaink minden energiájukat arra pazarolják, hogy türhető, vagyis fotogén torzót kínlódjanak magukból, miközben teljesen átsiklanak a lényeg fölött. Aztán beiratkoznak egy test- és műkörömépítő egyetemre és boldogan élnek míg...

No, álljunk csak meg egy szóra, ki mondta, hogy minden anya cukorbabát nevel!? – förmedhetnek rám joggal. Rendben, lássuk hát a másik lehetőséget is. Megszületik a kislány, szolid elefánt-, esetleg babérlevélmintás bodyban oázik, dehogy pirosban! Fülbevalót? Minek? Majd lövet, ha akar, vagy teszünk csiptetőset, ha dédimamához megyünk. Biohomokszínű babakocsi, cseresznyemagvas csörgő, hendméd plüssnyulak, kispárnamintás kispárna szegélyezik a gyermekkort. Lányaink bimbózó öntudattal csakis épségipari termékeket használnak. Aztán beiratkoznak egy tudósképzőbe és boldogan élnek, míg... Mondjuk addig, amíg a vezetőtanáruk nem a pasijukkal vitatja meg az ő szakdolgozatuk tartalmát!

Valami bűzlik itt, ugye? Nem is tudtam megmagyarázni, hogy miről van szó, mígnem egyszer ezzel a kérdéssel támadta hátba apját kisfiam: „Apa, neked ki a hősed?” „A hősöd – hasogatta a szőrszálat a felnőtt. Az én hősöm, hát az én hősöm Anya.” Azt hiszem a kisfiamnál csak én lepődtem meg jobban. Hogy lehetnék én hős? Pedig mind hősök vagyunk. Csak ez nincs világgá kürtölve.

A hőstárat is ideje lenne kicsit felfrissíteni. Hogy a kislányoknak legyen bugyirózsaszín pónikon és vízfejű macskákon kívül is választási lehetőségük. Kezdjük az istenekkel. Zeusz mellett ne a tehénszemű Héra okvetetlenkedjék (akiről csak azt tudjuk, hogy piszkosul féltékeny). Nem kérem, legyen a társa ezentúl Zeusza, akinek fegyvere egy villámgyors kötőtű...Az álomgyár is újragondolhatná a legendákat. A női egyenjogúság nevében legyen Pókasszony, Denevérnővér, Gandalfina, Mary Potter. Végül azokat is rehabilitálnunk kell, akiknek emberi, asszonyi nagyságáról legfeljebb március nyolcadikán szokás szót ejteni. Igenis szeretnénk Marie Curie-nyomatos pizsamát, Florence Nightingale-hajzselét és Teréz-anyás bögrét!

Mostmár csak egyetlen gondolat nyomaszt. Vajon mit válaszolnék, ha megkérdeznék. „Neked ki a hősöd?”

És önök?