Farsang van, mókázzunk!

Itt a farsang, áll a bál/Keringőzik a kanál,/Csárdást jár a habverő,/Bokázik a máktörő. Ugye, ismerős a kis versike, amit már dalba is foglaltak, és máris feltevődik a kérdés: mikor mulassunk, ha nem farsangban?! Hála Istennek, rohanó világunkból sem halt ki még (!) ez a jó hagyomány, bizonyíték rá, hogy nemcsak falvakon, de városokban is szerveznek farsangi mulatságokat. Ezeknek az összejöveteleknek fontos velejárója – a jelmezes alakoskodás, jókedv, jó hangulat, zene, tánc mellett – a jó étel is, amit vagy egységesen szolgálnak fel a bálozó társaságnak, vagy ki-ki az elemózsiás kosarából varázsolja az asztalra. Nyilván nem mindenki kedveli a nagy társaságot, a tömeget és a színes forgatagot. Olyanok is akadnak, akik szűkebb körben szeretnek összeülni egy-egy téli estén egy römi- vagy kártyapartival kísért jó vacsorára. A mókázás, a jókedv, a viccelődés viszont szűkebb körben, kisebb baráti társaságban is működik, és ilyen esetben adódik lehetősége a háziasszonynak, hogy megviccelje vendégeit. Noha az étkezéssel, ételekkel nem igazán szokás mókázni, farsangban talán ez is megengedett. Ilyenkor van „szezonja” azoknak az ételeknek, amelyek nem azok, aminek látszanak. Például egy kis élelmiszerfestékkel és leleményességgel az egyszerűrumaromás kekszgolyót mini görögdinnyévé varázsolhatjuk, de riogathatjuk vendégeinket linzertésztából formázott boszorkányujjakkal, vagy a kocsonya mellé tálalhatunk zselésített citromlevet fél tojáshéjban, olajbogyókarikával szemmé formázva.

Egyik évben farsang idején kisebb baráti társaságot hívtam vacsorával egybekötött römipartira, és arra gondoltam, hogy valami olyan mókát űzök velük, ami nem annyira szembeötlő. Csodálkoztak is, hogy az előételként tálalt kocsonya mellől nem kacsintgattak szembe az olajbogyós citromzselé-szemek, s a rövidital mellé felszolgált sütemények között sem lelték a boszorkányujjakat. „Megkomolyodtál?” – kérdezgették kissé csalódottan, számítva az ételekben rejlő mókára. „Annyira éppenséggel nem, de még nincs vége a vacsorának” – mondtam, hiszen tudtam, hogy a sütőben szépen pirulnak a meglepetést rejtegető tarjaszeletek. Azt találtam ki ugyanis, hogy a hagyományos hús-káposzta, hús-krumpli, hús-gomba kombinációkat másként tálalom, ezért a főzést a köretek készítésével kezdtem. Vagyis előbb megrántottam a káposztát, külön edényben egy kis hagymás zsírban főtt krumplit dinszteltem, illetve szintén külön csípős „kedvű” gombatokányt készítettem. A tarját jó nagy szeletté klopfoltam, sóztam-borsoztam, egy kis zúzott fokhagymával ízesítettem, majd minden szelet egyik felére a különféle köretekből egy-két kanálnyit halmoztam. A hússzeletek másik felét a köretre hajtottam és fogvájóval letűztem a széleket, majd tepsibe sorakoztattam, egy kis vajat téve mindegyik húsbuci tetejére, és forró sütőben szép pirosra sütöttem. Így minden hússzeletbe más-más töltelék került, a köretmaradékokat pedig melegen tartottam, amíg a hús sült. Volt is nagy meglepetés, amikor vendégeim meglátták, hogy egy-egy húsbuci árválkodik a tányéron! Kérdezték is: „ezt csak így szárazon kell megenni, sehol, semmi köret?” Igyekeztem rezzenéstelen arccal tudomásukra hozni: „ezt biza így, de hozhatok esetleg egy kis savanyúságot”. Hanem amíg a konyhában térültem-fordultam a savanyúságért, vendégeim felvágták a húsbucikat, lett is nagy nevetés, amikor kiderült, hogy a bucik belsejében a köret van, nem a már ismert sajt-sonka kombináció. Ráadásul mindenkinek más és más. Miután kellően vigadtunk a mókán, azért hoztam még a köretekből, hogy mindenkinek juthasson mindenféléből.