Arad: Ristorante Picasso

Erdély-szerte tapasztalható, hogy mekkora jótékony hatása van az olasz tudásimportnak a hazai gasztronómia fejlődésére. Nem kevés olasz séf dolgozik tájainkon, s nem kevesen közülük tulajdonosok is egyben. Ami igen jó modell, elvégre ez esetben nagyobb az esélye annak, hogy az étterem működésébe a profit mellett a minőség is beépített cél legyen.

A séf-tulajdonosok közé tartozik az aradi Picasso éttermet működtető, szicíliai származású Salvo Io Castro is, aki egy éve nyitotta meg butikhotelje mellett éttermét is, amely elmondása szerint már hasznot termel, és ez nem kis teljesítmény. Népszerűsége azon is lemérhető, hogy a Tripadvisor nevű, fogyasztói visszajelzéseket regisztráló és összegező portálon a város második legnépszerűbb étterme, 21 értékeléssel, 5-ből 5 ponttal (!).

Az éttermet megnyitása óta szerettem volna meglátogatni, de március 8-án telt házuk volt, majd amikor nemrégiben ismét próbálkoztam, még nem tartottak nyitva délben. Mára szerencsére ez is megváltozott, a korábbi 18 órás nyitás helyett hétfőtől szombatig déltől éjfélig várják a vendégeket.

A beltér elegáns, a falakat – mint a névválasztásból is sejthető – absztrakt festmények díszítik. Ezen apróságon túl a modernitás nem zavar bele az összképbe. Az éttermet egy nagypolgári, hajdani bérház magas belterű lakásában rendezték be, ami külön otthonosságot biztosít. A padló hagyományos, fából készült, és nem csempe, mint annyi helyen, a székek kényelmesek, bársonybevonatúak, a boldog békeidőket idézik, akárcsak a bútorzat. Az asztalokon élő virág, a fehér abroszos elegancia valahogy cseppet sem feszengős. Vélhetően ezért is vált ennyire gyorsan népszerűvé a hely: az ember el sem ment még innen, s már azt tervezgeti, mikor térhet vissza, amiben a remek étkek mellett nagy szerepe lehet az intimitásnak, a meghittségnek. Nagyon értékeltük, hogy az asztalon jó minőségi olívaolaj és balzsamecet volt, mellette azonos nagyságú, azonos formatervezésű, együttesen kifejezetten esztétikus vegyesbors-daráló és sódaráló.

Az étlap sok tengeri herkentyűt és halat sorakoztat fel, erős a pastafejezet, nem kevésbé a húsok választéka. A desszertrovat az olasz klasszikusokból építkezik a tiramisutól a gyümölcssalátán át a panna cottáig. Nem véletlen, hogy nem tartanak pizzát, ezzel is megkülönböztetve magukat a pizzériáktól. Az igazság az, hogy a pizza műfaját rendesen lejáratták, úgyhogy kevés felső kategóriás hely tudja megengedni magának presztízsveszteség nélkül, hogy pizzát is tartson anélkül, hogy összetévesszék egy mezei pizzériával. Illetve ha tart, akkor annak olyannak is kell lennie – lásd Anyukám mondta (Encs), Pomo D’Oro (Budapest). Az étlap hátán különlegességképpen azt olvashatjuk, hogy csütörtökönként és péntekenként sushit is kínálnak, saját értékelésük szerint a legjobbat Aradon. Ez egyébként nem kizárt, nincs nagy tolongás sushifronton: van egy Sakura nevű japán étterem a városban, közepes sushival, továbbá eseti jelleggel adnak sushit az Art caféban, de ezt még nem volt szerencsém kóstolni. Kérdezhetné bárki, hogy miként kapcsolódik az olasz konyha a sushihoz. Egyszerű a válasz: mindkettő minőségi, friss hallal dolgozik. S ha van egy jó beszerzési forrásuk, akkor miért ne növeljék ezzel is a választékot és a forgalmat?

Jó barátom elmondása szerint – aki fél tucatszor járt már itt –, igen erős a húsfront is. Mi a tulaj javaslatára egy vegyes tengeri előételt rendeltünk, benne sült rákokkal, melyek frissek voltak, jó ízűek, lisztbe forgatták őket, és olajban kaptak hőkezelést. A kagyló szintén remek volt, fehérboros, fűszeres lében készítették, és ízletesnek bizonyult a paradicsomos polip is.

A tulaj által ajánlott főételünk egy manapság igen divatos irányzat, a „surf and turf” jegyében született, melynek lényege, hogy egy fogás keretén belül hús és hal is kerül a tányérra. Legjellemzőbb s talán legelterjedtebb változata a vitello tonnato, mely vékonyra szelt, párolt vagy főtt, netán vákuum alatt hőkezelt borjúhússzeleteket jelent egy kapribogyós, selymestonhalas mártással betakarva. De találkozni lehet ezzel a kombinációval több olyan magyar csúcsvendéglőben is, mely a sablonok meghaladására törekszik. Ilyen mindenekelőtt a Bock bisztró, de ettem már surf and turföt a sajnos megszűnt Brill bisztróban és a Gere Mandula étteremben is. Ezúttal egy jó állagú, ízletes házi raviolit kaptunk kacsahússal és rákkal. Desszertképpen Mille Feuille-t ajánlott a nagyon hangulatos román–olasz keveréknyelven kommunikáló séf-tulaj, ami kitűnő volt, roppanós, sült réteslapok között egy jó, sűrű mascarponés krém gyümölcsmártással.

Az italválaszték is rendben van, szép számú helyi (temes­rékasi) bort tartanak és mellette többnyire igen drága olasz tételeket. Az Arad-hegyalján gazdálkodó sztárborász, Balla Géza valamiért nem került be a merítésbe holott, ha egy városnak a vonzáskörzetében működik egy nemcsak országosan, de európai szinten is elismert, csúcsminőséget kínáló pincészet, akkor indokolt lenne belistázni a borait. No de annyi baj legyen, így is tisztes az italválaszték. Ittunk egy proseccót, ami jólesett, de ezzel együtt nem tudtam ellenállni annak, hogy egy búzasört is rendeljek.

A Picasso kiváló hely, ahol nagyon sok pénzt ott lehet hagyni, elvégre a különleges alapanyagokat és a jó minőséget mindenütt meg kell fizetni, de ahol össze lehet válogatni úgy is három fogást (előétel, főétel, desszert – a pastát magyar szokás szerint főételnek számítva) az étlapról, hogy a végösszeg 50 lej alatt maradjon.

Jó szívvel ajánlom az éttermet mindenkinek, aki Aradon jár az Erzsébet királyné körúton, jelenlegi nevén a Decebal utcában.