
2015. március 22., 15:422015. március 22., 15:42
Az alábbi naplóbejegyzést Kiss Katalin (feleség, anya, hivatalnok) írta valamikor a kétezres évek elején – mindennemű egybeesés mások életével a véletlen műve.
Húsvéthétfő
„Szép nap ez a mai, az ember igazán érzi, hogy nő, hogy gondolnak, figyelnek rá a férfiak, és az is milyen jó, ahogy a szokásainkat őrzi társadalmunk. Mi Editkével a mai nap után biztosan nem hervadunk el. Bár kicsit (nagyon) kókadt voltam egész nap, későig fennmaradtam tegnap este, krepp papírból virágokat hajtogattam (harmincat), fenyőkoszorút készítettem: a fiam az éjjel szegezte a bokrétáit a lányos házak kapuira, nálunk ez a szokás. Elég dühös volt szegénykém, hogy csak éjfél után lettek meg a koszorúk, dehát azelőtt – alig pihentünk a húsvéti ebéd után – száz tojást festettünk a lányommal, s még így is alig volt elég.
Reméltem, hogy a reggeli misére eljutok, annyira szeretem, csak üldögélek, nem szól hozzám senki, de már nyolckor jött locsolni a szomszédék Tibikéje, ennivaló ötéves, csak egy kicsit korán kel, az anyja is mindig panaszkodik. (Rettenetes pacsuli volt a locsolója, moshatom ki a hálóingemet is, pedig csak szombaton vettem fel.) Ezzel el is indult a locsolóáradat, mire elmostam a reggelizőedényt s összekaptam a lakást, már jöttek is a kislegények az utcából, mindenkinek adtam öt lejt, ez a szokás, ennyit kell adni, s tettem két-két csokicsirkét is a tojások mellé (azoknak a fiúknak, akik bokrétát hoztak Editkémnek, öt-öt tojást szokás adni). Ne érje szó a ház elejét.
A lányom ruháját fél órán át vasaltam, remélem, jövőre kinövi. Szép bő a szoknyarésze, sokan be is locsoltak alája, kérdeztem a szomszédoktól, hogy ilyenkor mit lehet tenni, Editke mégiscsak tizenkét éves, de azt mondják, hamar eltelik, észre sem kell venni, csak el kell tűrni, mert ilyen a népszokás. Hát, nem is tudom...
Szerencsére az én okos tizennégy éves nagyfiam csak egy kis vízzel locsolt fejre, s csak ebéd után indult el (háromszor fogtam neki, hogy kivasaljam az ingét és a nadrágját, többen locsoltak közben). Az előbb jött haza, ment is hányni, hiába próbált tiltakozni szegény, megitatták mindennel. Azt mondják, ez a szokás, így lesz belőle férfi, állítólag a nagyapjából is így lett. (Remélem, nem hányja le a húsvétra frissen húzott ágyneműt. Úgyértem, a fiam.)
A férjem csak öt után indult el locsolni, mert nagyon unta, hogy inget kell felvenni s öltönynadrágot, dehát ez a szokás. Két locsoló érkezett, amíg neki is kivasaltam. (Én csak a műszálas apróvirágos ruhámat kaptam fel reggel, azt legalább nem kell vasalni.) Kocsival ment, mert azt mondta, eléggé unja a nőket is, akikhez mennie kell, ha nem iszik, hamarabb végez.
Ebédelni is alig tudtunk, állandóan érkezett valaki. A férjem és a fiam kanalazta a levest, mi Editkével csak álltunk s illatoztunk az előszobában éhesen. Na, de mindez értünk van, hogy ne hervadjunk el, ne szóljunk egy szót se, ehhez képest semmi, hogy a hideg báránylevest nem lehet megenni. A sült teljesen összeszáradt a sütőben, négyszer melegítettük, mire le tudtunk ülni. Kicsit sajnáltam, mert aranyáron volt a bárány, s mennyi munka volt vele.
A fejem borzasztóan fáj (az Editkéé is, sajnos azt mondja, neki is hányingere van, vajon milyen lesz az éjszakánk). Jól meglocsolt mindenki mindenhol, így szokás, főleg koraeste, hét körül huszonketten ültünk a nagyszobában, Editke kétszer ment le a boltba sörért, pedig jól bevásároltunk. (Editkének így mégsem tudjuk megvenni azt a tavaszi bőrcipőt, de nem baj, mert a sógornőm ígért valami használtakat.) Kicsit nehéz volt tartani a frontot, mert egy idő után minden házasember a nemi élettel viccelődött, s ott voltak Editke osztálytársai is, pirultak rendesen.
Tizenegy körül ment el az utolsó vendég, minden poharunk mosatlan. Utolsó erőmmel hajat is kell mosnom, holnap munkanap. A születésnapom óta nem voltam ilyen fáradt, nagy buli volt, jól megünnepeltek akkor is, sokat főztem, két tortát sütöttem, s utána még a konyhabútort is lemostam, mert nálunk a családban mindenkinél ragyog a konyhabútor (is). Lehet, azért a poharakat nem mosom ma már el, megvárnak holnap, ha minden jól megy, öt körül itthon vagyok, addig csak nem jön hozzánk senki. Milyen hamar elteltek a szabadnapok.”
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
szóljon hozzá!