Szent Györgytől Szent Mihályig

Szent Mihály napját – azaz szeptember 29-ét – leginkább az állattartással kapcsolatos vonatkozásai okán tartják számon, de nem csak emiatt nevezetes dátum. Szent György napjával – április 24. – párban például már a középkorban közjogi aktusokhoz szolgáltatott időpontot. Legfőképpen azonban Mátyás király (1458–1490), majd a Jagellók idejében (1490-1526) lett az országgyűlés ideje. Az 1526-os mohácsi vészt követően az erdélyi rendek is e két naphoz igazították a tavaszi és őszi ülésszakokat.

 Számadó a főhelyen

Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet. Máshol úgy tartották, hogy aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár (vagy „gatyába öltözik”), attól nem kérnek tanácsot – vagyis, aki hűvös időben is nyáriasan öltözködik, annak nem lehet túl sok esze. A juhászok úgy hitték, hogy ha Mihály éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha viszont szét, akkor enyhe. Olyan hiedelem is élt, hogy aki Szent Mihály napján mosott, annak kisebesedett a keze, aki pedig mángorolt, annak a háza felett egész évben dörögve pihentek a fellegek. Jóval gyakorlatiasabb megállapításon alapul viszont, hogy Szent Mihály napja után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák. Az mindenesetre megállapítható, hogy a szólások, hiedelmek szerint az őszi napéjegyenlőséget (szeptember 22–23.) követően Mihály már a hűvös idő közeledtére hívja fel a figyelmet.

Mindenképp nevezetes őszi fordulópontnak számít, hiszen Szent György napjától Szent Mihályig legeltettek marhát és juhot pusztán vagy a havasokban. A pásztorok visszatértek a gondjukra bízott állatokkal: e napon számot adtak munkájukról, majd újra elszegődtek (vagy Szent Györgykor szegődtek el). A Hortobágy környéki juhászokat például Mihály-naptól Mihály-napig fogadták fel, így ez a nap számított legnagyobb ünnepüknek, amikor mulatságokat, bálokat rendeztek. De Szent Mihály (és/vagy Szent György) a cselédfogadás ideje is volt egyben. Bálint Sándor leírása szerint a gazdák és pásztorok közös ünnepének számított: „a gazdák kenyeret, a pásztorok pedig sajtot hoznak. A számadót főhelyre ültetik, fejére koszorút tesznek. A mulatság furulyaszó mellett, reggelig tart, amikor a pásztort ünnepélyesen, útközben táncolva kísérik haza”. A Mihály napjától kezdődő egykori őszi pásztorünnepek bajelhárító mágiája elsősorban a nyájakra leselkedő farkasok ellen irányult – olvashatjuk Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. Így például a székelység körében Illés napján (július 20.) és Mihály napján (szeptember 29.) a gazda juhnyíró ollót és kést nem vett a kezébe, hogy a medve, a farkas kárt ne tegyen a nyájban.

Nem csak az állattartással áll viszont kapcsolatban Mihály: vásártartó nap is volt – ezt a hagyományt napjainkban egyre több helyen éltetik –, sőt, ekkor kezdődött az őszi lakodalmi időszak is, amit kisfarsangként tartanak számon. A kisfarsang Márton-nappal (november 11.), de legkésőbb Katalin-nappal (november 25.) zárult. Az őszi vetés számára ugyanakkor a Mihály nap előtti és azt követő két hetet tartják a legalkalmasabbnak.

 Harcos arkangyal

Szent Mihály szeptember hónap egykori névadója is, a hét arkangyal egyike. A kereszténység és a zsidó vallás hét (Mihály, Gábriel, Rafael, Uriél, Sariél, Raguél, Ramiél), míg az iszlám négy főangyalt tart számon. Közülük Mihály az, akit „nagy fejedelem”, „mennyei seregek vezére”, Istenhez hasonló” jelzőkkel illetnek. A zsidó nemzet őrangyala a kereszténységben szentként tisztelt. A Jelenések könyve szerint az utolsó ítéletkor ő fog viaskodni az ördöggel, és győzedelmeskedik majd felette. A művészetben a mennyei seregek fővezéreként jelenik meg páncélban, karddal és természetesen szárnyakkal, lába alatt a legyőzött gonosszal. Nem csoda hát, ha őt tisztelték a bizánci birodalom patrónusaként, de Franciaország védőszentje is Szent Mihály lett. Hadászatilag fontos pontokat, hegyormokat, vár- és városkapukat neveztek el róla.

Mihály egyúttal a holtak lelkének bírája is, ezért gyakran ábrázolják egyik kezében kivont karddal, míg a másikban mérleget tart: a mérleg serpenyőiben meztelen lelkek várják az ítéletet. De szintén Mihály az, akit a holtak túlvilági szószólójaként tisztelnek. Temetők, kápolnák viselik nevét, így egyáltalán nem meglepő az sem, hogy Szent Mihály szekere szókapcsolattal illették a halottszállító eszközt is. Sőt, a göncölszekér is viselte egykor ezt a nevet.

A szentek kalendáriumi névnapját általában haláluk napja, vagyis égi születésnapjuk szokta meghatározni. Ám Mihály nem épp úgy dicsőült meg, mint például a 303. április 23-án elhunyt kappadókiai katona, a később szentként tisztelt György. Mihály eleve az angyalok társaságának tagja, nincs földi vagy mennyei születésnapja, nincsenek ereklyéi, földi maradványai, mégis ugyanolyan szentként tisztelik. Szeptember 29-ét római bazilikájának VI. századi felszentelési napja indokolja. Bár az őszi időponton túl egy tavaszi is kapcsolódik nevéhez: május 8-a Szent Mihály dél-itáliai megjelenésére emlékeztet. A hagyomány úgy tartja, hogy a 490-es években Monte Garganóban többször is megjelent a főangyal. Mihály alakja egyébként nem csak bibliai képére, hanem mondabeli cselekedeteire is alapoz, legtöbbjükben az egyház küzdelmes pártfogójaként jelenik meg

Szent István 1009-ben Mihálynak szentelte a veszprémi székesegyházat, de a váci, erdélyi és egri egyházmegyének is Mihály a patrónusa. A legrégibb Mihály-dedikációk közé tartozik Gyulafehérvár székesegyházának titulusa. Bálint Sándor szerint feltűnő, hogy több németek által (is) lakott településen jellemző a Mihály-patronátus, „nyilván a bevándorló polgárságnak az új hazában való biztonságkeresésével is összefügg” – olvasható a néprajzkutató, művészettörténész írásában, aki ebbe a sorba illeszti a kolozsvári Szent Mihály-templomot is. Mindemellett számos templom, kápolna, helység viseli a főangyal nevét az egész magyar nyelvterületen. A mögöttes szándék szerint a hívő lelket támogatja az élet kísértései közt és erősíti a jó halál reménységében.