Összefogás Kidéért

Azóta az egyházkerület igazgatótanácsa közadakozást is meghirdetett a visszaállítás érdekében.
De mindezt – azt hiszem – már tudjuk. Azt viszont kevésbé, hogy február elején a Kolozsvári Egyházmegye szervezésében közmunkát hirdettek meg, hogy az üszkös, romos ingatlant felszabadítsák a szakavatott munka elkezdése érdekében. A meghirdetett közmunkára – talán nem meglepő módon – sokan jelentkeztek. Részben a templomokban meghirdetett felhívásnak köszönhetően. Részben pedig annak, hogy Bibza Gábor esperessége idején a kolozsvári egyházmegyében már sok alkalommal szerveztek közmunkát. A kalákának tehát valamilyen formában létezett egy hagyománya. A motorja e tevékenységnek Floriska István egyházmegyei főgondnok, aki az elmúlt években nemcsak számos kirándulást szervezett Erdélyben az egyházközségek tagjai számára, hanem közmunkát is. Néha elhanyagolt temetőkertet tisztítottak meg, máskor templomkertet tettek rendbe az egyházmegye területén fekvő szórványokban, ahol már alig vagy egyáltalán nem élnek reformátusok. Az akciók során a segítők számára buszt béreltek, s a presbiterek felajánlása vagy nőszövetségi tagok munkája során mindig kikerült egy kis elemózsia, bográcsgulyás a közmunkában megfáradtak részére. Az oda-vissza úton levő közös éneklés, a sok beszélgetés, az együtt eltöltött idő – és természetesen a köz érdekében elvégzett munka, segítség – közösségformáló szerepet is betöltött.
Nem volt ez másképp most sem.

ugyanakkor több mint harminc személynek kellett visszamondani önzetlen segítségét, őket már nem tudták kiszállítani a Kolozsvártól mintegy 40 km-re fekvő faluba. Ahol a munka során különben három traktor, egy markoló és három teherautó segítségével mintegy hetvenen próbálták az épen maradt falak mellett levő rengeteg törmeléket eltakarítani. Tették mindezt csákánnyal, lapáttal, láncfűrésszel vagy éppen puszta kézzel – idősek és fiatalok egyaránt.
Újabb megható példája ez az összefogásnak és a segítségadásnak. Mai rohanó világunkban, amikor mindenki saját kis világában él, nem látja meg a mellette levő szomszédot, ismerőst, szükségben szenvedőt, ez a fajta önzetlenség nagy dolognak számít. Arról nem is beszélve, hogy az áldatlan vírushelyzetben egyesek féltik magukat, mások igyekeznek távolságot tartani, ráadásul a gyülekezési jogainkra is különleges szabályok érvényesek. És akkor még a téli hideg időt nem is említettük. Ilyen helyzetben

Jó lenne, ha ez a lelkület bennünk maradna az év minden napján, nem csak katasztrófák vagy szükséghelyzet idején. Biztos, hogy kisebb-nagyobb közösségeink, református egyházunk vagy éppen erdélyi magyar társadalmunk sokkal előrébb tartana.