
A Makovecz Imre által tervezett kolozsvár-törökvágási református templom
Fotó: Somogyi Botond
Templom- és gyülekezetépítés címmel nyílt kiállítás a kolozsvár-törökvágási gyülekezet fennállásának 40., valamint Makovecz Imre születésének 85. évfordulója alkalmából. A jelentős ünnepséget külföldi és belföldi vendégek nélkül, az érvényes egyészségügyi szabályok betartása mellett tartották meg a gyülekezetben.
2020. október 07., 21:242020. október 07., 21:24
2020. október 07., 21:442020. október 07., 21:44
„Ott, ahol az ég és a Föld összeér, hatalmas csodák és nap mint nap apró csodák történnek. Amikor az Úr közel jött hozzánk, világot teremtett, Krisztus által megváltott. Léteznek azonban apró csodák is: hogy élünk, a templomban vagyunk, alkotni tudunk. Ma ezekre az alkotásokra tekintünk” – mondta dr. Bibza Gábor kolozsvár-törökvágási lelkipásztor a helyi gyülekezet fennállásának 40. és Makovecz Imre építész születésének 85. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján.
„Akkor úgy gondoltuk, négy héten keresztül könyvkiadással, vendég-igehirdetőkkel, testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelhetünk majd. A járvány azonban sajnos közbeszólt. Mi maradtunk, akik itthon vagyunk, és az alkotások, amelyeket összegyűjtöttünk” – fogalmazott a lelkipásztor. A harminc alkotás úgy készült, ahogy a templom az alapok lerakásától kezdve éveken át fejlődött – testben és lélekben egyaránt –, mígnem elkészült. Tusrajz, grafika, látványterv, exlibris, plakett, szobor készült a több mint tíz év során számos művész alkotásaként. Remélhetőleg nem kell még ugyanennyi esztendő, hogy lelkünket ismét megihlesse e csodálatos templom – fogalmazott Bibza Gábor.
Ünnepi istentisztelet a 40. évfordulón
Fotó: Somogyi Botond
Ő az, aki a makoveczi álmot papírra vetette, szabványosította, a terveket megértette és megszerettette a gyülekezettel. „A templom ünnep. Isten világának ünneplése. A templom imádság, amelyben ég és Föld találkozik, imádság, amely megidézi az angyalokat és a kárhozatot eltaszítja utamból” – idézte beszédében Makovecz Imrét a törökvágási templom kivitelezéséért felelős Müller Csaba. Ezt követően Nemes András Csaba szobrászművész szólt az egybegyűltekhez, s egyúttal bemutatta Makovecz Imre terrakotta maszkját, amelyet a jeles napra készített.
Részlet a gyülekezetben megnyílt tárlatból
Fotó: Somogyi Botond
Az ünnepség alkalmával Bibza István nyugalmazott lelkipásztor igehirdetésében felidézte a gyülekezet megalakulásának történetét. 1980. szeptemberében jött létre a Donát-negyedben – a Szamos bal partján kiépülő városrészben – a Kakasos templomhoz tartozó gyülekezetből leváló református közösség. Október 11-én 58 ember jelent meg Bibza István beiktatásán azon a helyen, ahol akkor egy családi ház és egy csűr állott. Azt kellett az akkori körülmények között imaházzá alakítani, és örvendetes módon az idő múlásával a kis imahelyen egyre többen jelentek meg. „Isten hatalma segített át minket minden nehézségen. 1993-ig ráadásul a gyülekezetnek még parókiája sem volt, később azonban, a 90-es évek végén már a templomépítés ideje is elkezdődött” – emlékezett vissza a régmúlt időkre a nyugalmazott lelkipásztor.
– zárta ünnepi igehirdetését Bibza István.
Az egyházközség jelenlegi lelkipásztora, Bibza Gábor úgy fogalmaz, hogy a gyülekezet negyven esztendeje alatt három nemzedék nőtt fel. Az alapító nemzedék a 70-es évek végén kijárta, hogy gyülekezetet tudjon alapítani, később imaházat épített. A második nemzedék a 1990-etől küzdött 1998-ig, hogy templomot építsen, s azt tíz év alatt 2008-ig fel is építette. A harmadik generáció pedig gyülekezeti házat épített, e mellett pedig a gyülekezet folyamatosan gyarapodott minden szempontból, s a csoportos tevékenységek egyre változatosabbakká, sokszínűbekké váltak.
Jelenleg sajnos kóruspróbát, nőszövetségi alkalmakat nem lehet tartani, mint ahogy vallásórát is csak rendkívül szigorú feltételek mellett, a kátésokkal is nehezen lehet foglalkozni, a konfirmációt tavaszról elhalasztották reformáció ünnepére, október 31-re. „A kiscsoportos foglalkozásokat nem lehet megtartani sajnos. Pedig ez volt az erőssége a Donát-negyedi reformátusságunknak. A hét minden napján 2–3 különböző csoportban foglalkoztunk gyermekekkel, fiatalokkal, házasokkal, ugyanakkor nőszövetségi, presbiteri alkalmakat szerveztünk. Ezek most nagyon hiányoznak nekünk” – meséli Bibza Gábor. A gyülekezet 2200 lelkes, összetétele vegyes, hiszen nemcsak tősgyökeres kolozsváriak élnek az egyházközség területén, hanem más vidékekről – többek között Kalotaszegről és a Mezőségről – is költöztek szép számban a Donát-negyedbe. Legújabban viszont már Székelyföldről és Szatmár környékéről is érkeztek a közösségbe. Az élet színes: minden nap egy kihívás. A lelkipásztornak nemcsak az igehirdetésekre és a lelkigondozásra kell felkészülnie, hanem az építkezésekre vagy a hirtelen adódó, különböző helyzetek megoldására is. Bibza Gábornak azonban a lelkipásztori szolgálat azt jelenti, hogy éjjel-nappal – sokszor szó szerint is – szolgálatban kell lenni. Kellő odafigyeléssel, jókedvvel, energiával viszont sok mindent meg lehet oldani. Szolgálni azt is jelenti, hogy segíteni kell mindazoknak, akik valamilyen okból nem tudnak valamit megoldani: egyesek számlájának a kifizetésétől egészen pályázatírásig mindent el lehet képzelni. Visszatérve pedig a nemzedékekre, Bibza Gábor így fogalmaz: a negyedik generáció itt van közöttünk, és úgy viszi tovább mindezt a munkát, ahogy ő szeretné, ahogy ő gondolja.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!