Kisbács: négy személyről ötszázra nőtt gyülekezet

– meséli Júlia néni, miközben a templomkertben várjuk, hogy megérkezzen Kató Béla püspök. „Ötünket is megválasztottak asszonyként presbiternek, a férfiak nem mindig vállalják a megbízatást, így ránk is szükség van” – teszi hozzá Júlia néni. És valóban így van, hiszen Kisbácsban az utóbbi huszonöt, sőt harminc évben rengeteg minden történt.

Hetvenéves református gyülekezet

A települést már a 13. században említik a katolikus egyház iratai. A Kolozsvárral már szinte összenőtt falu életében a reformáció sem hozott nagy változást, hiszen a második világháború végéig egyetlen református sem élt itt. Ortodoxok viszont annál inkább, a román parasztság ugyanis a 17. században telepedett le a környékre.

A kolozsvári teológia missziós lelkületű tanára, Horváth Jenő, az intézet hallgatóinak bevonásával kezdte meg a református missziót. 1958-ban már 24-en voltak, és a kis gyülekezet imaházat vásárolt. A diktatúra falurombolási terve miatt lakótelep létesült a faluban, így a gyülekezet lélekszáma is megduzzadt: 1989-re már 185-öt számlált az akkor már leányegyházközségnek számító közösség.

A diktatúra utolsó évében Oláh József személyében új lelkipásztor került a gyülekezet élére, a hívek pedig templomról kezdtek álmodni. A megvalósításra nem kellett sokat várni, mert két év múlva nagy összefogásnak és holland segítségnek köszönhetően letették a templom alapkövét. Isten házát háromévnyi építkezés után 25 évvel ezelőtt néhai Csiha Kálmán püspök avatta fel. Abban az évben a gyülekezet Szucsáktól önállósult, és Kolozsvár rohamos fejlődésének köszönhetően azóta is gyarapodik.

„A gyülekezet azonban még a 600-at sem éri el, sokan ugyanis visszajárnak a kolozsvári templomokba, vagy annak az egyházközségnek a tagjai maradnak, ahonnan Kisbács­ba költöztek” – magyarázza Oláh József, amikor az egyházközség lélekszámáról érdeklődöm.

Nem tősgyökeres kisbácsaik

A fiatalok Kolozsvárra járnak be a magyar tannyelvű iskolákba, Kisbácsban ezért mindig nagy gond egy-egy magyar osztály beindítása. „Idén nincs, jövőre hét konfirmándusunk lesz. Örvendetes, hogy ebben az évben még temetés nem volt, csak keresztelő és házasságkötés” – mondja bizakodóan a harminc éve a gyülekezetben szolgáló Oláh József. Szerinte sok türelmet igényel az a munka, amellyel igyekeznek a településre beköltözötteket a gyülekezeti életbe bevonni.

– mondja Lacz Ferenc, aki négy éve presbiter az egyházközségben. Tulajdonképpen nincs is tősgyökeres kisbácsi, a Lacz család is akkor költözött a településre, amikor Ferenc gyermek volt. „A templom fennállásának huszonöt éves évfordulójára sikerült kívül-belül felújítani a templomot, a festés mellett kicseréltük például a tetőzetet” – mutat büszkén a templom tornya felé Ferenc.

A templomszentelést követő negyedszázad alatt különben több minden történt: 1997 végére elkészült a parókia épülete. Az egyházközség pedig a szinte már elnéptelenedett nagyilondai református gyülekezet parókiáját vette gondozásba. „A kisbácsi reformátusok anyagi gyarapodása mellett a nagyilondai építkezéseknek nagy szerepe van abban, hogy megmaradt az erős közösségi szellem a gyülekezetben, illetve az együtt munkálkodásnak köszönhetően létrejött és mélyül a kapcsolat az idősebb és ifjabb hívek között” – vallja Oláh Mátyás, a lelkipásztor fia, aki időközben maga is a papi pályát választotta. Rengeteg tábort szerveznek ugyanis Ilondára, ahova a kisbácsi (de nem csak) gyerekeket, fiatalokat viszik nyaranta.

Példa, hogyan lehet nagyváros mellett megmaradni

A beszélgetéseket, visszaemlékezéseket a püspök érkezése szakította félbe, akit Oláh József a templom kapujában köszöntött. Rövid beszélgetést követően kezdődött az ünnepi istentisztelet, amelyen Kató Béla püspök a Mt 6, 13 alapján hirdetett igét. „Minden jubileum alkalmával megvan a kísértés, hogy önmagunkat próbáljuk dicsérni. Soli Deo Gloria! – ezt szokták mondani a reformátusok Kálvin óta. Ha viszont elfeledkezünk erről, az ige figyelmeztet: mert tied a dicsőség!” – fogalmazott prédikációjában Kató Béla. Sikerorientált világunkban jó tudatosítani magunkban ezt, s 25 év múlva a gyülekezetnek ismét fogadalmat kell tennie, hogy életében továbbra is Isten dicsősége a legfontosabb. Csak így lehetséges a megmaradás. A kisbácsiaknak példát kell mutatniuk másoknak, hogyan lehet megmaradni a nagyváros közelében.

Folyamatosan gyarapodó közösség

A vendégek sorában felszólalt Tóth Ferenc gyülekezeti tag is, aki hathatósan támogatta az építkezéseket. „Figyelve az egyházközség életét, megtapasztaltam a gyülekezet épülését. Részt vettem örömeiben, de a nehézségekben is. Istennek köszönhetően cégtulajdonos lehetek, ezért alkalmam volt támogatni a közösséget. Jézus egyik példázatában arra tanít, hogy a reánk bízott tálentumokat nem elásni kell, hanem gyarapítani. E példázat vezérelt engem is tevékenységeim során. Hálát adok azért, hogy az elmúlt évek eseményeinek magam is aktív részese lehettem” – fogalmazott Tóth Ferenc.