Az úrnapi körmenet szokása

A köznépet ritkán foglalkoztatják az elméleti teológiai vonatkozások, sokkal inkább a gyakorlatiak: az érzelmekre ható szertartáselemek, a szemet gyönyörködtető, a fantáziát megmozgató mozzanatok. Az úrnapi ünneplés esetében is hamar kialakultak a népi ájtatosság kapcsolódó elemei. Az ünnep fő eseménye lett a drámai elemeket és látványosságot nem nélkülöző körmenet, amelyet 1274 és 1279 között Kölnben vezettek be, s a 14. században több német városban is elterjedt. Célja kettős: hitvallás az eretnekekkel szemben; illetve Krisztus felmutatása a világnak és a világ hódolatának kifejezése Krisztusnak.

Dömötör Tekla néprajzkutató említi, hogy Angliában és Spanyolországban a körmenetet színjáték kísérte: nem egyetlen, helyhez kötött színpadon mutatták be, hanem a körmenettel haladva, kocsiszínpadon, a város különböző pontjain előre elkészített emelvényeken, színpadokon. Magyar nyelvterületen a középkorból maradtak érdekes leírások az úrnapi körmenetek díszéről, fényéről. A népszerűség bizonyítéka, hogy 1593-ban Münchenben az úrnapi körmenet egyik jelenetét a magyar Barakha Miklós rendezte, ő maga is beöltözve, fiaival együtt vett részt a menetben. Barakha a lovasok élén lovagolt bársonyból készült magyar ruhában. Az úrnapi körmenet 16. századi népszerűségére jellemző, hogy 1551-ben az evangélikusok is megtartották a körmenetet az ostya körülhordozása és imádása nélkül.

A négy égtáj felé

Az úrnapi körmenetes játékokat egyes céhek rendezték, az egész bibliai történetet a világ teremtésétől az utolsó ítéletig felosztották egymás közt, és előadták. Az ország sok városában a céhtagok előírt kötelessége volt ez: a kolozsvári szabólegények 1502-es céhszabályzata is megemlékezik erről. A 17. századból az úrnapi színjátékszerű körmenetek rendezése a katolikus iskolák és a laikus vallású társulatok kezébe ment át. Bár magyar nyelvű passiójáték csak a 18. századból maradt ránk, magyar úrnapi játékokat a 17. századból hármat is ismerünk: egy jezsuita és két ferences darabot, ezek a középkori hagyomány hű folytatói, az Úrnap jelentőségét az Ószövetségből való példával, a „praefiguratióval” világítják meg, ez a frigyláda története. A kolozsvári iskola 1709-ben a körmenet alkalmából német és magyar verseket adott elő, 1728-ban jelmezbe öltözve szintén több nyelven mutattak be jeleneteket. A csíksomlyói ferences gimnázium diákjai a méltán híressé vált passiójátékok mellett az 1700-as években egy magyar nyelvű úrnapi játékot is előadtak a körmenet négy oltáránál. Az 1668. év úrnapján Székelyudvarhelyen szabad ég alatt magyar nyelven Melkizedek áldozatát adták elő.

Az úrnapi körmenet során a négy égtáj felé felállított, lombsátorral, virágokkal ékesített négy oltárhoz ünnepélyesen, kísérettel, énekszóval, sokszor zenekarral, baldachin alatt, díszes tartóban, úgynevezett úrmutatóban (monstrancia) a pap által hordozott oltáriszentséggel vonultak fel, át a falun-városon. Mindenik oltárnál felolvastak egy-egy szentírási részt, majd ünnepélyes áldást adtak. Az egyes oltárokat védő sátrakat a helyi vallásos társulatok, olykor családok, nemzetségek készítették és díszítették. A pap által hordozott szentség elé a fehér ruhába öltözött Mária-lányok – máshol az abban az időszakban első áldozáshoz járult kislányok – virágszirmot hintenek.

Néphit: védelem a veszély ellen

Jankovics Marcell mind a virágszőnyegről, mind a díszítésre szolgáló zöld ágakról jelzi: a néphitben ezek varázserejű szentelményeknek számítottak. Hasonló hatást tulajdonítottak nekik, mint más ünnepek „megszentelődött” növényeinek (betegség, villámcsapás ellen varázsoltak velük). A körmenet tehát egyben oltalomkérés is volt a természeti csapások, sőt, a háborúk ellen. Temesvári Pelbárt ferences szerzetes egyik úrnapi prédikációjában elmondja, hogy az eucharisztia ünnepélyes körülhordozásának jeles gyümölcse: védelem minden veszély és rossz ellen.

Hiedelem volt a 18. század elején Debrecenbe települt katolikus lakosság körében, hogy azokat a házakat; amelyek előtt a szentséggel elhaladtak, a tűzvész megkímélte, ezért aztán a kálvinista atyafiak is behívták a szentségvivő papot ily módon: tiszteletes uram, ide is avval a Fínyessel a házamhoz! Bálint Sándor néprajzkutató ehhez hozzáfűzi: ha égiháború esetén a szentséggel körüljárták a falut, azzal oltalmazták a földeket. Egyébként is szokás volt az oltáriszentséget meghordozni a tavaszi vetések között a természeti csapásokat távol tartásáért és a bő termésért. Kifejlődött a négy világtáj felé adott áldás, amelynek gyakorlati rendeltetése az ember, a föld, a zsendülő vegetáció megáldása volt. A négy áldás Bálint szerint kifejezetten hazai liturgikus fejlemény.

Erdélyi újraélesztés

Az egyházjogi előírások szerint ott kell körmenetet tartani, ahol ez a megyéspüspök megítélése szerint lehetséges; az erre vonatkozó részletes szabályok kiadása is a püspök feladata. Erdélyben igen jelentős hagyománya van a székelyudvarhelyi úrnapi körmenetnek, amely – ahogy ezt sokan meg is fogalmazták – a csíksomlyói búcsú után a legnépesebb egyházi esemény. A szokás újrahonosításában és kiterjesztésében nagy szerepet vállalt az egykori udvarhelyi katolikus főesperes-plébános, Kovács Sándor. „Huszonhárom évet töltöttem Udvarhelyen, és ez az ünnep az egyik legszebb emlékem. Mindig nagyon megadtuk a módját, és az egyházmegye vezetése is fontosnak tartotta: minden évben az érsek, a segédpüspök jelen volt a körmeneten, és vendégszónok, külföldi püspök szólt az egybegyűltekhez” – idézi fel a főesperes. Az udvarhelyi szokás eredetét így magyarázza: „Márton Áron a híres 1947-es csíksomlyói búcsún elmondott emlékezetes beszéde után Gyulafehérvár felé tartva megpihent Udvarhelyen. Ott volt egykor katona, ezért is kedves volt neki a hely, s a búcsúról hazafelé tíz napot pihent itt: akkor ő tartotta, vezette az úrnapi ünnepséget, körmenetet. Mivel a püspökért rajongtak, nagyon sokan vettek részt. Ennek emlékét is akarták elődei, akartam magam is elevenen tartani, megőrizni.”

Honnan ered?
Az ünnep elterjedése és hivatalossá tétele a 13. századra nyúlik vissza, amikor a vallási viták – az albigensek és valdiak vitatni kezdték Krisztus reális jelenlétét az eucharisztiában – eldöntésére elkötelezett hívők misztikus élményeket éltek át. Az 1258-ban elhunyt Lüttichi Julianna (akit a katolikus egyházban szentté is avattak később) egy látomásban olyan teliholdat látott, amelynek hiányzott egy darabja. Saját látomása értelmezésébe teológiai felhangokat vegyített: a Holdat az egyházi év jelképeként fogta fel, amelyből az oltáriszentség ünnepe még hiányzik. Külön érdekesség, hogy a középkorban az egyházban egy nő látomása hogyan kaphatott akkora figyelmet, hogy annak nyomán hivatalos ünnepet hirdessenek. Ez esetben ez történt: 1264-ben IV. Orbán pápa elrendelte „Krisztus titokzatos testének” (Corpus Christi Mysticum) ünneplését. Végső döntésébe egy még csodálatosabb, immár nemcsak látomásban látott, hanem sokak által végigasszisztált eset is közrejátszott, az úgynevezett bolsenai csoda, amelyet Raffaello is megfestett: a miséző pap kezében átváltoztatáskor az ostya vérezni kezdett. Az ünnep saját offíciumát, liturgikus imáit IV. Orbán pápa felkérésére Aquinói Szent Tamás írta meg. Magyarországon meglepően hamar, már 1271-ben befogadták, ünnepelték Úrnapját.

Kovács Sándor 1984-ben került Székelyudvarhelyre. Körmenetet ott korábban is tartottak, igaz, a kommunista diktatúra szorításában ez a templom körüli szűk térre korlátozódott, illetve a templom mellett levő katolikus temetőre, oda állították fel a korábbi plébánosok az ilyenkor szokásos négy sátrat, s ott vonultak körbe. Az 1989-es fordulatot követően 1990-ben változtattak a szervezésen. „Utánanéztem a plébániai háztörténeti feljegyzésekben, ott találtam a leírást: régen az úrnapi ünnepre a környező falvak népe is eljött keresztaljákba szerveződve, zászlókkal, mint a búcsúkra szokás, mint ahogy ez az is volt, a kerület búcsúja. Zetelaka nyitotta a sort, kétszázan is eljöttek onnan. Úgy alakítottuk ki az új szokást, hogy már nem a templomhegyen, a templom körül, a temetőben vonultunk, hanem lementünk a városba, tábori misét tartottunk, és a sátrakat is város különböző pontjain, nyilvános terein állítottuk fel. Az ünnepi mise után tehát az egész várost bejártuk díszes körmenetben, énekelve. Régen ötezren is összegyűltek. Az oltáriszentséggel vonulva hitet tettünk arról, amiről meg vagyunk győződve: az oltáriszentségben ott van Krisztus teste és vére, valóságosan, hogy Isten él. Amikor a díszes tartóban énekszótól kísérve, a baldachin védelmében körbevisszük, az a hit erősítésére szolgál. A szervezés egésze átalakult, immár a katolikus főgimnázium tanári kara és a diákság is részt vett benne, népviseletbe öltözött tömeg kíséri a szentséget, ebben az időjárás sem akadályozott meg soha.”

Kovács Sándor szerint ki kell lépni a templomból. Kolozsváron a Főtéren, a templom körüli nyílt téren tartják az Úrnapját, ott állítják fel a sátrakat. Hatvan évi szünet után először