Töltelékes faluünnep Széken

Az egykoron városi ranggal büszkélkedő Kolozs megyei Szék község történelme nem mindennapi. Már a rómaiak bányászták itt az aranyat érő sót, és a honfoglaló magyarok vezérei sem távolodtak el a sóbányászat hagyományától. Tragédiáktól sem volt mentes Szék története: 1241-ben fosztották ki először a vidéket a tatár hordák, majd 1717. augusztus 24-én, Szent Bertalan napján, a tatárok szinte eggyé tették a települést a földdel. Kő kövön nem maradt az akkori városban, a lakosság nagy részét legyilkolták. A gyászos napra minden évben megemlékeznek a székiek, a Szent Bertalan-nap amolyan falunapként szerepelt a község naptárában. „Annak ellenére, hogy gyászünnep volt, lassan mulatozásba fordult ez az összejövetel, így a helyi tanács úgy döntött, a gyászt elválasztja a vigasságtól. Minden év szeptemberében új köntösben jelentkeznek a falunapok Őszi Vásár néven” – magyarázta Szék polgármestere, Sallai János.

Az idén harmadszor megrendezett kétnapos ünnepség gazdag kínálattal szolgált helybélieknek és vendégeknek egyaránt. Az időjárás ráijesztett ugyan a portékáikat kínáló székiekre, de a látogatókat még a szemerkélő eső és a hideg idő sem riasztotta el a végül kellemesnek és hasznosnak bizonyult hétvége eltöltésétől a hagyományairól híres faluban.

 Csizma az asztalon

Az erdélyi községek képviselőin kívül szép számban vettek részt az ünnepségen határon túli magyar településekről érkezett vendégek is. Szlovákiát Zsigárd és Nevetlen község küldöttségei képviselték, az anyaországból eljöttek a Dunán-túli Bodajk valamint Törökszentmiklós képviselői, hogy együtt ünnepeljék az ősz beköszöntét a helybéliekkel.

Az Őszi Vásár felhozatala megpróbálta kielégíteni az összes résztvevő igényeit: a kisebbeknek játszóteret alakítottak ki a szervezők, a felnőtteket egész napon át zajló népzenei koncertekkel szórakoztatták. A vásárban a helybéli asszonyok kínálták portékáikat: a szép és kényelmes széki csizmákat vagy a hagyományos, fekete-piros kézi hímzésű népviseletet. A könnyebb műfajt Tamás Gábor és a Dupla KáVé képviselte, koncertjeikre összegyűlt a falu apraja-nagyja. A szervezők megpróbálták színessé tenni a kínálatot: fellépett a kolozsvári Tarisznyás népzenei együttes, de részt vettek a palatkai, kalotaszentkirályi, kajáni, cegei, mócsi, bálványosváraljai, körösfői zenészek és táncosok is. Igaz, senki sem ragadt le a színpad előtt, hiszen a koncertek közben is javában zajlott a főzőverseny, a vendégek végigkóstolhatták a különböző ízűre és méretűre sikeredett töltött káposztákat, és akinek kedve támadt, a finom széki szilvapálinkából is felhajthatott egy-két kupicával.

 Hazacsalogató

A faluünnepek egyik – kimondott, vagy kimondatlan – célja, hazacsalogatni a szülőhelytől elszakadt, más tájakon boldogulni próbáló atyafiakat. Szék esetében sincs ez másként, hiszen az utóbbi évtizedekben sokan elvándoroltak a vidékről, és a község polgármestere is bevallja: az egykor virágzó mezőségi település lakossága elöregedőben van. Szék nem véletlenül kapott 2011-ben Magyar Örökség-díjat. Zenében, táncban hagyományőrző a község, bár régebben sokkal nagyobb hangsúllyal szerepelt a helybéliek életében például a táncház. Gazdasági téren nem nagyon dicsekedhetnek a székiek, bár vannak jelentős megvalósítások: a gázt és vizet az egész községben bevezették – mondja Sallai János polgármester –, következik a csatornahálózat kiépítése. Az iskola teljes felújítás és átalakítás alatt áll, a református templom tatarozása is folyamatban van, de a község még nem érte el azt a gazdasági fejlettséget, ami által önfenntartó lehetne. Ahogyan a polgármester fogalmazott: pályázatokból és „kilincselésből” élnek, noha egy-két kezdeményező szemléletű helybéli panziót, korszerű vendéglőt is üzemeltet. 20-30 évvel ezelőtt még tömegesen vándoroltak a fiatalok a környező városokba – Szamosújvár lakosságának 30 százaléka innen származik. Mára ez a folyamat valamennyire lelassult ugyan, de tény, hogy Szék lakosságának létszáma egyre csökken. Faluturizmussal foglalkozni csupán ábránd, hiszen a Székelyföld rég elcsábította az Erdélybe látogatókat, Szék szinte teljesen kiesik a külföldi turisták útvonalából.

 Felvidéki magyarok

Zsigárd község testvértelepülési kapcsolatokat ápol Székkel, így nem csoda, hogy töltöttkáposzta-kóstolás közben összetalálkoztunk a szlovákiai település polgármesterével, Baranyay Alajossal. „Feltett szándékunk, hogy a Trianon által elcsatolt területek minden egyes részét megmutassuk gyerekeinknek és a felnőtteknek, hogy lássák, mennyi magyar él még a határokon túl” – mondta Baranyay, aki a Szlovákiai Magyar Közösség Pártja országos tanácsának is tagja. A polgármester arra szeretné felhívni szlovákiai magyar honfitársai figyelmét, hogy Pozsonytól akár ezer kilométeres távolságban is megérteti magát az ember anyanyelvén. A zsigárdi iskolások népdalokkal, szavalatokkal, balladákkal örvendeztették meg a falunapok résztvevőit, a felnőttek pedig beneveztek a töltöttkáposztafőző-versenyre. A testvér-települési kapcsolat pedig nem csupán papíron létezik: az 1849. június 16-i zsigárdi csata emlékére rendezett ünnepségen például a székiek is felléptek hagyományőrző műsorukkal. „A mi vidékünk – meséli a zsigárdi polgármester – Pozsony, Bécs és Budapest közelsége miatt teljesen elpolgárosodott, tehát számunkra nagy öröm látni, mennyire őrzik a néphagyományokat Széken, és általában Erdélyben.” Hozzáteszi, annyira megszerették a vidéket, hogy akkor is eljönnek jövőre, ha senki sem hívja őket…Azt már Szék polgármestere jelenti ki, hogy ameddig lesz a községben Őszi Vásár, minden vendéget szeretettel várnak. Jövőre, és remélik: még sok-sok éven át.