Tőkés László útja 1956-tól 1989-ig

„Semmi mást nem tettem, csak azt, amit bármelyik református lelkész, aki végzi a dolgát” – fogalmazott a Királyhágómelléki Egyházkerület egykori püspöke, az 1989-es forradalom hőse Kolozsváron. Tőkés nem tartja magát forradalmárnak: a beszélgetés során folyamatosan azt hangsúlyozta, ő csak azt tette, amit kötelességének érzett. S bár 1956-ban nem vállalhatott szerepet – hiszen akkoriban négyéves volt –, a szülei a forradalom szellemében nevelték. Az 1956-os forradalom emlékévében szervezett kolozsvári rendezvényen Tőkés Lászlóval Csinta Samu újságíró beszélgetett.

Akit forradalmárnak neveltek

Európai parlamenti képviselőként jelenleg a politikai közélet terén munkálkodó lelkész első gyermekkori emlékei az ´56-os forradalommal kapcsolatosak: a lelkészcsalád hagyományosan a reformáció megünneplésére készült, amikor hirtelen az egyházellenes diktatúra közepében találták magukat, ahol az igehirdetések során félni kellett – emlékszik vissza Tőkés László. „Édesapám akkor vásárolta meg a család első rádióját kölcsönpénzen, hogy figyelemmel követhessük a magyarországi eseményeket. Októberben a család minden tagja azon csüngött, mint ahogyan később mindenki más a televízió előtt ült 1989-ben” – idézi fel a hatvan évvel ezelőtti gyermekkori emlékeit. Bár gyerekként még nem értette az események jelentőségét, a forradalom történései és a családi neveltetés a későbbiekben példaértékű mérceként mutatták számára az utat, amely a rendszerváltás előtti szerepvállalásához vezetett.

„Nálunk otthon mindig is forradalomnak számított 1956, ez a felfogás számomra megelőlegezte az utókor helyes felismerését” – fűzte hozzá. Tőkés István református lelkész és teológiai professzor hetedik fiaként hallott otthon a kolozsvári teológusok letartóztatásáról, amiért a diákok szolidaritásukat fejezték ki a Budapesten elesett forradalmárok mellett. Az EP-képviselő erdélyi 56-osok – Dávid Gyula, Koczka György, Dobai István – hazatérésére is emlékszik: szerinte a meghurcoltak szabadulásuk után megfélemlített polgártársaiktól nem kaptak kellő társadalmi elismerést. „A kilencvenes évek óta igyekszünk felidézni a múltat és megbecsülni hőseinket, még ha sokszor megkésve is. Ezért olyan fontos az emlékév erdélyi vonatkozású rendezvénysorozata” – fejtette ki. A volt püspök elégedetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen kevés fiatal érdeklődőt lát a teremben annak ellenére, hogy a romániai magyarság sorsa előbb-utóbb az ő kezükbe kerül.

Lékek a hallgatás falán

„A Romániában elcsendesített forradalmi hangok után évről évre egyre jobban megundorodtunk a társadalmi valóság kegyetlenségétől, a besúgásoktól, az emberi aljasságtól” – fogalmazott Tőkés László az elnyomó, elhallgattató román diktatúra utolsó éveiről. „Bár elsősorban a tudatosság vezérelt, az 1989-es forradalomhoz vakmerőségre is szükség volt” – ismerte el. Lelkészként úgy vélte, számos gyülekezet esetében a lelkipásztorok és a presbiterek sem akkor, sem ma nem tájékoztatják arról a közösséget, ami valóban róluk szól. Elmondása szerint ő mindig is az őszinte közlés híveként tevékenykedett.

„1989 a hallgatás faláról szólt, ezen kellett lyukat ütni. A tájékoztatás hamar a kommunizmus fegyverévé vált, így az isteni kegyelem után a nyílt felvilágosítás bírt a legnagyobb forradalmi erővel” – tette hozzá. Tőkés úgy véli, a megemlékezők minden évben tudatos közelharcot vívnak azért, hogy a politikai vezetés ne sajátíthassa ki a forradalom ügyét. „A rendszerváltás után a Szekuritáté tagjai is ünnepelni kezdték azokat a forradalmárokat, akiket egy-két évvel azelőtt ők maguk üldöztek. Ez a fajta népbutítás már szinte történelemhamisítással ér fel” – emelte ki az egykori forradalmár, aki azt is nehezményezte, hogy az ellene szóló állami demoralizációs folyamat – a Románia Csillaga kitüntetéstől való megfosztásával – máig tart. Az egykori püspök, elmondása szerint örül annak, hogy ha megkésve is, de újratárgyalják olyan közéleti szereplők ügyét – többek közt Ion Iliescuét, Petre Románét –, akik a rendszerváltás folyamatát véres kézzel akadályozták.

Azért sikerült, mert nem hagyták egyedül

A beszélgetés során Neumann Ottó újságíró Tőkés Lászlóra vonatkozó szavait is felidézték. „Maradtál volna szimbólum – így fogalmazott egykor Neumann. Ha hősi halált haltam volna 1989-ben, ma valószínűleg a román és magyar politikum képviselői egyaránt koszorúznák a nevemet viselő emlékművet, de mivel a rendszerváltás után sem hagytam a közjó ügyét, sokaknak hamar terhére lettem” – fejtette ki az EP-képviselő. Tőkés László bírálta az RMDSZ bihari képviseletének az 1956-os emlékévvel kapcsolatos tevékenységét. „A szövetség bihari tagjai eddig rá sem hederítettek a forradalom hőseire, de most a kampány hevében osztogatni kezdik az emlékdíjakat a helyi 56-osoknak” – hangoztatta. Végszóként elmondta, csak azért volt ereje szerepet vállalni a rendszerváltó forradalom során, mert családja és hívei mellette álltak. „A titok az, hogy sosem voltam egyedül, a templomot pedig az akkor elindított társadalmi földrengés epicentrumává tettük” – fogalmazott a képviselő.