Nyüzsgő, nevető gyermekbirodalom

Korán érkezünk, hogy megfigyelhessük a karon ülők csodálkozó pillantásait, a totyogók bizonytalan megállását és a már ismerősként érkező nagyobbacskák berobogását. Van, aki nagyra nyitott szemmel csodálja a színes akadálypályákat, mások egyik teremből a másikba szaladnak, nem tudva eldönteni, hogy a piros alagutat vagy a sógyurmából készíthető figurákat részesítsék-e előnyben.

De nemcsak a kicsiken, az édesanyákon is látszik, hogy kik azok, akik első alkalommal érkeztek a Gyulafehérvári Caritas által működtetett marosvásárhelyi Korai Nevelő- és Fejlesztőközpont nyári nyílt napjaira. A kicsinyeikhez hasonlóan ők is először szétnéznek, érdeklődnek, majd lassan feloldódva kapcsolódnak be a tevékenységekbe. Mezei Borbála, a marosvásárhelyi központ vezetője mosolyogva köszönt, hiszen hét évvel ezelőtt, amikor a nagyobbik fiam pici volt, az általa vezetett csoportba jártunk a foglalkozásokra. Fél szemmel a mászó, kapaszkodó, ugráló gyermekeket figyeli, közben büszkén mondja, hogy Maros megyében négy, Hargita megyében hat településen működtetnek fejlesztőközpontokat, ahol két hónapos kortól fogadják a kicsiket a különböző tevékenységekre. „A legkisebbeknek – a két hónaposoknak – babamasszázst szervezünk, hiszen nem tudjuk eleget hangsúlyozni, milyen fontos az érintés, a simogatás. A féléveseket már lehet mondókáztatni, tornászni hozni. A foglalkozások játékosak, fejlesztjük az egyensúlyérzéküket, mozgáskészségüket, megfigyelőképességüket, szókincsüket. De nemcsak a kicsiny gyerekekről szólnak ezek a foglalkozások, hanem az édesanyákról is, hiszen nekik is lehetőséget teremtünk, hogy megtanulják, hogyan fejlesszék gyermekeiket, találkozhassanak egymással, megosszák tapasztalataikat” – sorolja Borbála.

 Régi és új barátságok

Azt már én teszem hozzá gondolatban, hogy nem említette az itt kötött barátságok fontosságát, és azt sem, mennyi internetről összeolvasott tévhitet képes lerombolni a foglalkozás. A csoportvezetők ugyanis akarva-akaratlanul nemcsak a gyerekeket, hanem az édesanyákat is nevelik, csiszolják.

Közben Bori odasiet egy rakoncátlan háromszöghöz, amely majdnem kibillent a helyéből a rácsimpaszkodó kisfiú súlyától. Megerősíti kétfelől, mosolyogva odaszól a nagymamának, hogy mire kell odafigyelnie, majd elmondja, hogy nemrég jelentkezett a foglalkozásokra az ezredik kisgyerek és édesanyja. „Éppen egy felmérést készítünk arról, hogy az általunk tartott foglalkozások mennyire segítik az óvodáskorú gyerek beilleszkedését a közösségbe, az óvodába. Igen, látom, bólogatsz, és mi jól tudjuk, hogy legtöbb kicsi, aki nálunk megszokta a csoportos elfoglaltságokat, a gyermekeket, könnyebben alkalmazkodik. Azt szeretnénk azonban, hogy erről pontos adatokkal bizonyítható felmérésünk is legyen. Szétküldtük az édesanyáknak, óvónőknek a formanyomtatványokat, majd összegezzük a beérkező válaszokat” – mondja Bori.

Figyelem a kis fekete ugrálóra kapaszkodó apróságokat, a tömött „túlélőtáskákból” vízzel, teával teli üvegeket előhalászó anyukákat, látom, ahogy a mozgástól kipirult kicsik odabújnak édesanyjukhoz, hogy néhány percig megnyugodjanak, megpihenjenek, majd szaladnak is tovább, újabb akadályokat legyőzni. A kézművesteremben már mindenki elkészítette a festékbe belemártott kéz- és lábnyomatokat, így most papírvirágragasztással és sógyurmázással vannak elfoglalva.

Azért is jó ilyen foglakozásokra járni, mert régi, gyermekkori ismerősökkel, iskolatársakkal is találkozhatunk, akiket talán tíz éve nem láttunk – nyugtázom vidáman, miközben letelepedek Sántha Klaudia és Antal Hajnalka mellé. Kiderül, mindketten első alkalommal vesznek részt a nyílt napokon, és lehet, hogy ősztől bekapcsolódnak a csoportmunkába is. „Öt hónapos Zétény fiam még csak az ölemből figyeli a tevékenységeket, de a három és fél éves Csaba már mindent kipróbált. Szerette az akadálypályákat is, de számomra is meglepő módon inkább a kézművességteremben ragadt le. Nem tudtam, hogy ilyen ügyesen bánik az ollóval, ragaszt, hogy ennyire érdekli az ilyen jellegű tevékenység is” – mondja Klaudia mosolyogva, és örvendve, hogy a hosszú nyári vakációban ezután gyurmázással, papírformák készítésével is lekötheti fiacskája figyelmét.

„A négyéves nagylányommal érkeztem, egyik óvodástársa édesanyjától tudtam meg, hogy a Caritasnál van ilyen nyári foglalkozás. Vele már lekéstem a korai fejlesztésről, de az egyéves kicsivel még eljöhetek. Tetszenek a megismert tevékenységek, a lányom most inkább a kézművességet részesítette előnyben, de kisfiamat biztos nem tudtam volna kihozni a mozgásgyakorlatok fejlesztésére berendezett teremből” – mondja Hajnalka. Közben biztatja a lányát, hogy egyedül is üljön le a különböző formákkal pecséteket készítő, színes ceruzákkal egy nagy papírlapra rajzolók, firkálók közé.

Foglalkozások románul is

Meglepődve kapom fel a fejem, amikor mellettem egy édesanya románul szól kicsinyéhez. Mezei Boritól megtudom, hogy Marosvásárhelyen a román közösség felé is nyitottak. Van egy délelőttös román csoportjuk, a Szászrégenben beindított csoport pedig eleve kétnyelvű. Búcsúzásként a lelkemre köti, hogy ne felejtsem el megírni: a Gyulafehérvári Caritas honlapján valamennyi tevékenységükről bőven lehet tájékozódni, de akinek egyszerűbb telefonon feltenni a kérdéseket, hívhatja őt is.

Hazafele gyorsan eldöntöm, ma nem mesélem el a kislegényeimnek, hol jártam. Rögtön kitörne a botrány, hogy őket nem vittem mászkálni, „lufit borotválni”, festékbe mártott tenyérrel lapra maszatolni és sok olyan dolgot művelni, amit otthon nem szabad.