Forog a korong az Érmelléken…

a kötetet a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tette közkinccsé 2013-ban.

Sárkány Szabolcs és felesége éppen ezt a hagyományt, ezt az egyedi stílust igyekszik újrateremteni, ami szíve szerint való érték, mivel munkája másik része, a „szalagon való gyártás”, csak a család megélhetését szolgálja. Az Érmihályfalván zajló kézműves napokra minden nyáron szívesen jön, és nagy türelemmel igazgatja a gyermekkezeket az agyag formázásában. Míg kinyújtja kicsit az üléstől elgémberedett tagjait, arról faggatom, mikor látta meg először a sárban a korsót, és miért éppen ezt választotta megélhetése alapjául.

Mint mondta, az ő végzettsége állategészségügyi asszisztens, de ez nem hozott annyit a konyhára, hogy ebből otthont, családot tudjon alapítani. Így magyarországi fazekasműhelyekben próbált szerencsét feleségével együtt, ahol mintegy hat esztendő állt a rendelkezésére, hogy „ellopja” a mesterséget.

Azóta már az albisi műhely mellett a családi fészek is elkészült, és a kerámiakészítés minden csínját-bínját ismeri. Megrendelésre kályhacsempéket is készít, amelyek mind-mind egyedire szabottak, ezek viszont sok munkával járnak, és nem olcsó mulatság – mondja a korongmester.

Az „agyagos bácsi”

csodaszámba menő alakulását. Bár sok a lucsok, sáros lesz a póló, de megéri a tálka, a korsó, a váza, a tányér alakulásának látványa, hisz a saját kezűleg formázott használati tárgyaknál a gyermekek értékrendje szerint sincs kedvesebb portéka.

A mester fáradhatatlanul terelgeti a gyermekkezeket, és csodák csodája, elkészülnek a különböző formájú tárgyak, amelyeket negyednapra ki lehet virágfüzérezni a lurkók nagy örömére. A mintegy 150–160 darab agyagedény kivirágoztatását követően kiállításra kerül, amit minden esztendőben a többi kézműves termékkel együtt haza lehet vinni.

Közben Sárkány Szabolcs elejt még néhány titkot a mesterségéről, míg figyelem a gyermekhaddal való ügyködését. Elmondja, hogy a legjobb minőségű agyagot Révről szerzi be (település Bihar megyében) és azt is, hogy a mintákat a felesége készíti, neki jobban rááll a keze a finomabb vonalakra, így jól kiegészítik egymást. Nemrégiben Nagyszebenben mutatták be cserépből készült főzőedényeiket, amelyek ugyancsak kiállták a „tűzpróbát”, így első helyezést értek el a főzőversennyel egybekötött bemutatón.

és nem megy veszendőbe, ami a régiektől ránk maradt” – mondogatja néhány „elhasalt” agyagedény „lábra állítása” közben a kerámiamester.

Barackos üvegek és gyertyák

Közben Kovács Éva mihályfalvi üveg- és kerámiafestő is terelgeti a gyermekkezeket a poharak, sótartók mintázásában, festésében, hiszen itt már nem olyan könnyű helyrehozni, ami elkenődött, elromlott. Ő is itt tanítja a kicsiket-nagyokat minden évben. Csodaszép üvegköltemények jönnek ki a keze alól. E tudományt az ifjabbaknak is igyekszik átadni, megszerettetni velük. Bár az üvegfestők hadán is látszanak már a szivárvány összes színei, főleg az ujjakon, alkarokon, azért elkészülnek a törékeny barackmintás és virágos csodák, valamennyi felcímkézve az alkotók neveivel.

Szilágyi Ferenc Hubart képzőművész az, aki a mindenes szerepét tölti be a rendezvényen: a tükörtartókra ő segít alapszínt festeni, mutatja a mintázatot, mi illene inkább rájuk, de ha kell, a már megszáradt fazekas termékek alapszínezésénél is segédkezik, hogy haladjanak a kisebbek is.

A kétkezi munka értéke

Czeglédi Júlia, az érmihályfalvi EMNT-iroda vezetője, aki főszervező is egyben, és akinek a kezében összefutnak a rendezvény szálai, elárulja a szervezés főbb kulisszatitkait. Többek között azt, hogy már kora tavasszal megkezdik a programok kialakítását, az alapanyagok bevásárlását, a segítő pedagógusok és más önkéntesek beszervezését, teremfoglalást. A hagyományos foglalkozások mellett, mint a korongozás, az üvegfestés vagy a hímzés, minden évben van valami újdonság is, mint a gyertyaöntés – aminek ezúttal csak a bemutatására került sor, mivel tartottak attól, hogy balesetveszélyes lehet –, a szalma-, a papír- vagy a kosárfonás, nemezelés, és sok egyéb kézimunka. Támogatóik minden esztendőben ugyanazok, vagyis a magyar kormány a Bethlen Gábor Alapon keresztül, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, az Érintő Egyesület, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Érmihályfalva önkormányzata.

pedagógusként szemmel tartja a nyüzsgő gyermekhadat, illetve a főpénztáros szerepét is betölti. Ő nyitotta meg az idei rendezvényt is, és minden esztendőben az utolsók között hagyja el a terepet, ahol négy nap alatt több mint 600 gyermek és felnőtt fordul meg.

A szombati záróünnepségen, amikor már minden elkészült és minden ott tarkállott a kiállító asztalokon, Szilágyi Ferenc Hubart képzőművész foglalta össze a tartalmas napokat, kiosztotta a részvételi okleveleket kicsiknek és nagyoknak, az önkénteseknek és valamennyi segítőnek. Ebben az évben a vezérgondolat ekképpen hangzott: „a fiatalokban így tudatosul a fogyasztói társadalom előtti kor előnye, amikor semmi sem volt eldobni való, inkább megtalálták annak új rendeltetését, s amit saját kezűleg voltak kénytelenek elkészíteni, annak nagyobb is volt a becsülete, éppen a belefektetett munka értéke által.”