Egy angol paparazzo Brében

Hat éve brit lesifotós lakója van Brébnek. A történeti Máramaros egyetlen jelentős magyar népességgel rendelkező községéhez, Aknasugataghoz tartozó apró falucskában 2007-ben vásárolt telket az egykori paparazzo, Duncan Ridgley. Hagyományos máramarosi faházakat épített, amelyeket panzióként működtet, az elcsendesedésre vágyó turisták pedig előszeretettel látogatják az elzárt falut. Minden bizonnyal azért is, mert a két házzat birtokló Károly brit trónörökös is falustárs.

Hétköznapok Dianával

A londoni bulvárlap, a The Sun fotóriportereként Duncan Ridgley 15 éven át leste a hírességeket. 1984-ben az életét is kockáztatva exkluzív fotókat készített Londonban a líbiai nagykövetség előtti erőszakos tüntetésekről. Egy évvel később egyik társával közösen elhatározták, hogy Nagy-Britannia legfontosabb embereire összpontosítanak, vagyis a királyi család minden lépését követik, legfőképpen pedig Diana hercegnőre fókuszálnak. Egy róla készített fénykép árából házat sikerült vásárolnia Londonban. Duncan és a többi fotós fondorlatos technikákat vetett be, csakhogy a néhai hercegnő életének egyetlen fontos pillanatát elkaphassák. Egy királyi partira például VIII. Henriknek öltözve jutott be, kameráját pedig lába közé rejtette. A fotósok sokszor napokon át vártak készenlétben motorbiciklijükön a Kensington-palota előtt. Amikor a hercegnő kijött, járgányra pattantak, és elszabadult a „pokol”. „Dianának idővel személyes ügyei akadtak, különféle pletykák terjengtek az állítólagos kalandjairól. Akkor megkért, hogy hagyjam békén, mire mondtam, hogy nem tehetem, óriási a nyomás rajtam, hogy akár egy mosolyt, arckifejezést vagy könnycseppet lencsevégre kapjak” – idézte föl emlékeit a lesifotós. Egy évtizeden át Duncan Ridgley a királyi család tagjainak minden szokását megismerte, a népszerű hercegnő napi rutinjának része lett.

Miután az exkluzív fotókért vívott harc egyre kiélezettebb lett, Duncan „leszállt” a hercegnőről. Diana 1997-ben bekövetkezett tragikus halálakor nem volt már az őt üldöző paparazzók között. A „kékvérűek” követése után ráállt a popsztárokra és a filmcsillagokra. „Madonnát húsz testőr védte, hogy ne fotózzuk, nem volt bejárás a szállodába. Aztán észrevettem, hogy a villanyszerelők a szomszédos épületből simán be tudnak menni, őket nem ellenőrizték. Így sikerült nekem is bejutnom, és persze le is fotóznom az énekesnőt. Egyszer Dustin Hoffman ébresztett fel, mert egy egész napi várakozás után annyira fáradt voltam, hogy elaludtam. Jött, felébresztett, és kérdezte, hogy róla akarok-e fotót. De voltak negatív élményeim is: Leslie Grantham színész egyszer nagyon dühös lett, amiért próbáltam képet készíteni a terhes feleségéről. Megfenyegetett, hogy megöl, ha még egyszer megteszem. Ajánlatos volt komolyan vennem afenyegetést, hiszen ült már börtönben gyilkosságért. Két hét múlva hallottam, hogy elütött egy fotóst, kiszállt, és mondta, bocs, összetévesztettelek valakivel” – mesélte nevetve Duncan.

 Egy szakma hajótöröttje

Történelmet írt, amikor Angliában az akkoriban használt legújabb partidrogról, az ecstasyról lerántotta a leplet. Óriásit lehetett keresni egy ilyen fotóval. A szervezők nagyon vigyáztak, hogy egyetlen újságíró se jelenhessen meg a bulikon. Neki viszont épp ezért jelentett kihívást. Sikerült bejutnia egyre, elcsattant a vaku, másnap címlapon jelent meg a fotó a beszívott, vörös szemű fiatalokról.

Az internet elterjedésével jócskán viszszaesett a paparazzók honorálása, ráadásul a pörgős életmód is kezdett sok lenni az immár 40 éves lesifotósnak. Elhatározta, hogy hátat fordít a metropoliszi forgatagnak, és családjával együtt elindult világot látni. „Sri Lankára mentünk, ahol azt terveztük, hogy két évig maradunk. Épp 2004 karácsonya volt, a cunami előtti napon. A sors úgy hozta, hogy nem két évet, csak 24 órát voltunk ott, miután másnap egy kilenc méteres vízfal öntötte el a házunkat. Hajótöröttek lettünk, de csodával határos módon mindannyian túléltük. Ezután Egyiptomba mentünk, ott vettünk házat és telket, hotelt alakítottunk ki az oázisban. Sajnos, az arab tavasz kitörése óta ez a vállalkozásunk nem túl népszerű” – mondta Duncan.

Ahol értelmét veszti a határidő

Az ázsiai és afrikai körút után Ridgley-ék 2007-ben rátaláltak Brébre. Huszonöt hektár földet és több százéves faházat vásároltak, némelyiket lebontották, de valamennyi deszkát megszámozták, és ugyanúgy visszaépítették helybéli emberek alkalmazásával. Így készült el a Village Hotel, egy falusi szálloda, amely tökéletesen megfelel egy kis elcsendesedésre a nagyváros zajából kiszabadulni vágyóknak. A házakat megpróbálta a 21.század igényei szerint komfortossá varázsolni, ám az archaikus elemeket mindenhova becsempészte. Az itteni körülmények persze messze állnak a londoni luxustól, ennek ellenére Brébet szívébe zárta.

„Olyan világból érkeztem, ahol határidőket szabtak meg. Egész életemben a médiában dolgoztam, és ez komoly stresszt jelentett. Az itteni emberek nagyon nehezen dolgoznak, de senki sem szab nekik határidőt: ha egy nap tíz órát dolgozol, és nem fejezed be, semmi gond, holnap is ráér. Itt az embereknek van idejük, ha megkérdezel valakit, hogy hova megy, mit csinál, megáll, és udvariasan válaszol. Ha Londonban ugyanezt megkérdezed, furcsán néznek rád, hogy nincs időm beszélni veled” – fogalmazott a fotós.

A máramarosivá lett angolt megkedvelték Brében, sokan ma már a közösség tagjaként tekintenek rá. Igaz, hogy Duncan Ridgley már nem dolgozik paparazzóként, régi szenvedélyének azonban továbbra is adózik. Néha felkapja a fényképezőgépét, megállítja a falubelieket, és lencsevégre kapja őket. A fotóalanyok pedig büszkén, mosolyogva állnak modellt neki.

Duncan nem beszél románul, ezért egy hegybéli fiatal jogászlányt szerződtetett menedzsernek. Ő tartja a kapcsolatot a vendégekkel az internet révén, minden más hivatalos ügyben útbaigazítást nyújt. A fiatal jogász ugyanakkor a falubeliek és az angol vállalkozó közötti kulturális nézeteket is közelíti egymáshoz. Bevallotta, az elején kételkedett a vállalkozás sikerében. „Miután befejeztem az egyetemet, hazajöttem vakációra. Az eredeti tervem az volt, hogy lazítok egy kicsit a vizsgák után. Véletlenül találkoztam Duncannal, aki – amikor értesült arról, hogy jogot végeztem – megkért, segítsek neki telekkönyvezni a földjeit. Eredetileg két-három hónapos közös munkáról volt szó, azóta két és fél év telt el” – mesélte Maria Borca menedzser.

Herceg a szomszédból

A Village Hotelben évente több mint száz turista fordul meg. A szomszédban élő Lenuţa asszony gyakran a házába fogadja és vacsorával kínálja a külföldieket, akik ezáltal még hitelesebb képet kapnak a falusi életről. „A vendégeket hagyományos szilvapálinkával kínáljuk meg, aztán megvendégeljük mindennel, amink van: levessel, töltött káposztával, palacsintával, fánkkal. Volt olyan angol vendég, aki a fejéseken is részt vett, olyankor mindig adtam neki egy bögre friss tejet is” – mesélte lelkesen a szomszédasszony. Aki legtöbbször anyagilag is jól jár Duncan vendégeivel, hiszen ő is kap némi juttatást.

Duncan Ridgley „szállodája” jelenleg két felújított máramarosi faházból áll, de hamarosan elkészül a harmadik is. Ezekben 30 személynek tud majd szállást biztosítani. A turistákon kívül önkénteseket is fogad az egykori lesifotós. Ők rendszerint egyetemet végzett fiatalok, akik már dolgoznak, miközben valami különleges kikapcsolódásra is vágynak. Brében általában egy-két hónapot maradnak. Dániel például kerékpárral érkezett Szlovákiából, Juan Mexikóból jött ide, otthon műépítészként dolgozik. Szállásért és ellátásért cserébe mindenben segítenek.

A mesebeli és titokzatos Brében keresett inspirációt William Blacker angol író is. Ő több éven át élt egy parasztházban, az itteni életét egy könyvben írta meg. Sok turista épp ennek a leírásnak köszönhetően keresi meg a falucskát. A falubeliek úgy tudják, feltehetően az író nemesi származásának köszönhetően került kapcsolatba Brébbel Károly herceg. A brit trónörökös kétszer is járt a faluban, amikor részt vett a juhok népünnepélynek számító összefejésén. A herceg védnöksége alá tartozó alapítvány két faházat vásárolt és restauráltatott a faluban. Ezek a házak közvetlenül az egykori celebfotós telke mellett vannak. A sors fintora révén a walesi herceg és az őt egykoron sokat vadászó paparazzo mára szomszédokká váltak.