A bor kapocs az emberek felé

Csalóka jubileumot ünnepelnek idén Pannonhalmán: tízéves a bencés főapátság pincészete. Az évek száma megtévesztő lehet, hiszen Magyarország egyik kiemelkedő egyházi és művészettörténeti központjában évszázadokon át a szőlészet és a borászat révén befolyt jövedelemből biztosították az anyagi hátteret a bencés rend fő feladatához, az oktatáshoz. Ám ahogy ezeréves fennállása során sokszor, a történelem a múlt században is közbeszólt. A főapátság azonban 2003-ban újraindította borászatát, amelynek tíz év alatt sikerült visszaszereznie a második világháború előtti hírnevét.

 Hagyományos jövedelem

A Pannonhalmi Bencés Főapátság mindig is komolyan vette a dolgozó rend oktatási és nevelői hivatását, hiszen a különböző szociális tevékenységek mellett a két világháború közötti időszakban több mint 30 általános és középiskolát működtetett. Az anyagi forrást évszázadokon át a jelentős kiterjedésű birtokon való gazdálkodás biztosította, ezen belül is a szőlészet-borászat. A kommunista hatalomátvételt követő államosítások során azonban a főapátság is elvesztette a szántóterületeit, a szőlőültetvényeket és a pincészetet is – gyakorlatilag mindent, amiből bevételt tudott volna teremteni.

A helyzet bő ötven évvel később, a rendszerváltást követően sem változott lényegesen, hiszen a kárpótlási törvény alapján az egyházi intézmények nem kaphattak vissza gazdasági tevékenység alapjául szolgáló területet. Viszont a főapátság ismét végezhetett olyan feladatokat, amelyek anyagi forrásokat igényeltek: a győri és a pannonhalmi gimnázium mellett a pannonhalmi bencések beteggondozási hálózatot működtetnek. A 2000-es évek elejére született meg a felismerés, hogy az eredményes működéshez nem elég a mindenkori kormány segítségére hagyatkozni, ismét jövedelemteremtő vállalkozásokat kell indítani – de csakis történelmi hagyományokkal rendelkező tevékenységeket felélesztve.

 Régi és új találkozása

Az egyik ilyen volt a szőlészet és borászat, viszont szőlőtermő terület híján nem maradt más lehetőség, mint a földvásárlás. A tradíciók ápolása ekkor is fontos szemponttá vált: olyan földterületet vásároltak vissza, amely egykoron a főapátság tulajdonában volt. „Az így elért 52 hektáros birtokméret a fele sem az államosítás előtti területnek – mesélte az Erdélyi Naplónak Liptai Zsolt borász, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet ügyvezető igazgatója –, de ezen a birtokméreten már hatékonyan lehet gazdálkodni, illetve alkalmas arra, hogy a főapátsághoz méltó minőségű bort készíthessünk. Mi ugyanis nem a nagy volumenre törekszünk, hanem arra, hogy évi 300 ezres palackszámmal érjünk el magas minőséget.”

Liptai Zsolt korábban Szekszárdon, Egerben és Kaliforniában is dolgozott, és bevallása szerint olyan pincészetet keresett, ahol lehetőség adódott arra, hogy naprakész tudással és technológiával dolgozhasson. Mint mondja, nem lepte meg, hogy ezt épp egy ilyen történelmi helyen találta meg. „A bencések mindig is híresek voltak a nyitottságukról, a borászatban zajló munkát pedig már több évszázada világiak irányították” – jelezte.

Amikor a főapátság a borászat újraindításáról döntött, első körben a régi pincéjét szerette volna visszavásárolni, ám ez meghiúsult. Az egri Gál Tibor borász ekkor vetette fel, hogy ebben az esetben inkább egy 21. századi technológiával ellátott új pincével kell nekikezdeni a munkának. „Ennek megfelelően épült meg a korszerű, gravitációs anyagmozgatású pince a Szent Márton hegy lábánál – tette hozzá Liptai Zsolt. – Ez azt jelenti, hogy a legfelső és legalsó szint között mintegy 32 méter a szintkülönbség, így a szőlő a gravitáció segítségével mindig fentről lefelé halad. Nem nagyteljesítményű szivattyúkat, berendezéseket használunk a szőlő, a must, a cefre vagy a bor mozgatásához, hanem a lehető legkíméletesebben tudunk lépésről lépésre haladni. Ezzel óvjuk meg a szőlő eredeti jó minőségét.”

Liptai Zsolt szerint azonban nem csak a modern technológia, de az azonos értékrend miatt is szeret Pannonhalmán dolgozni. „A főapátság számára a minőség elsőrendű kérdés. Református vagyok, de soha semmilyen problémám nem volt abból, hogy vasárnap nem a bazilikába járok, hanem egy környékbeli református gyülekezetbe. Arra viszont mindig is odafigyelt az apátság, hogy istenfélő emberek dolgozzanak Pannonhalmán” – mondta ezzel kapcsolatban a főborász.

Mennyiség és minőség

A rendszerváltáskor Magyarországon mintegy 130 ezer hektáron termeltek szőlőt, ez mostanra megfeleződött. A 22 borvidék közül azonban a 600 hektáros pannonhalmi így is a kisebbek közé tartozik, főként, hogy az utóbbi 20 évben itt is meredeken csökkent a szőlőterület. Az apátság szerepvállalásának tíz éve azonban elég volt ahhoz, hogy Pannonhalma visszakerüljön a borfogyasztók térképére, így már nemcsak szakrális helyként ismert, egyre több látogatót vonz a borászat is. „Eleinte azt mondták, könnyű nekünk, hiszen az emberek többsége már csak a név miatt megveszi majd a borainkat. Erre mondta a főapát úr, hogy igen, egyszer bizonyosan. De hogy másodszorra is megtegye, ahhoz már megfelelő minőséget kell felmutatnunk” – ecsetelte Liptai Zsolt.

A 2003-as első szüret után a Pannonhalmi Apátsági Pincészet még csak 40 ezer palack bort állított elő, a termőre forduló szőlőterületek mennyiségének növekedésével  idén elérték, hogy a teljes terület terem, és mintegy 300 ezer palack bort szállít ki a pincészet. „Eleinte mindenki félt attól, vajon lesz-e ennek a bornak helye a piacon, és nagyon örülünk annak, hogy a pannonhalmi bor kelendő. Most beszélhetünk arról, hogy a tíz évvel ezelőtt elkezdett befektetetés megtérülhet – közölte a pannonhalmi borászat vezetője. –  A szőlő a telepítés utáni negyedik évben ad először termést, de az igazán jó minőségű terméshez 15 évnek kell eltelnie. Vagyis még csak a kezdetnél tartunk, és el kell telnie némi időnek ahhoz, hogy igazán minőségi termés álljon a rendelkezésünkre. Minél idősebbek lesznek az ültetvények, és minél jobb alapanyagokat adnak, annál nagyobb lehetőségünk nyílik arra, hogy még mívesebb, még szebb borokat készítsünk, és tovább öregbítsük az apátság hírnevét.”

Az utóbbi években ugyanis bebizonyosodott: Pannonhalma nagyon sok olyan embert szólít meg a borászat révén, akiket másképp nem érnének el. Sokan a bor miatt érkeznek ide, de szakrális élményekkel gazdagodva távoznak Pannonhalmáról. „Újabb kapocs ez afelé, hogy a bencés rend megszólítsa az embereket” – jelezte Liptai Zsolt.

Bencés borkultúra
Bencés kolostorok leginkább a mai Franciaország, Olaszország, Németország, Ausztria területén működnek, és ott, ahol a terület alkalmas a szőlőtermesztésre, mindenhol él valamilyen borászati hagyomány és gyakorlat. Vannak olyan kolostorok, ahol a munka már nem tartozik közvetlenül az apátságokhoz, hanem különböző vállalkozásoknak adják ki; esetleg vásárolják a szőlőt, és csak a borászattal foglalkoznak. Ahol nem alkalmas a terület szőlőtelepítésre, a bencések gyakran sört főznek vagy gyümölcsleveket készítenek.

Saját pincészet, saját misebor
A korábbi évszázadokban tizedként rendszeresen került be a környékről szőlő és bor a pannonhalmi központi pincébe, ám a liturgia során csakis olyan borokat használtak, amelyek a főapátság saját szőlőjéből készültek. Ezek voltak a misebor rangú borok, a szerzetesek is ezeket fogyaszthatták, a tizedből származó borokat csakis értékesíteni lehetett. A pincészet beindítása óta az apátság ismét saját miseborral rendelkezik: a liturgiákon a kereskedelemben is kapható Tricollis fehérbort használják, amely a borvidék három tradicionális fajtájának – olaszrizling, rajnai rizling, fűszeres tramini – házasításából született.