Hirdetés

Két tulipán Európának

•  Fotó: Banga Előd

Fotó: Banga Előd

Huszonhat magyar – illetve magyar származású – képviselő alkotja azt a csapatot, amely az elkövetkező öt évben a magyarság érdekeit hivatott megjeleníteni az Európai Parlamentben. Hármukat Erdély adta: Winkler Gyula és Sógor Csaba az RMDSZ színeiben, Tőkés László pedig a Fidesz-listán jutott mandátumhoz. Az EP-választáson való részvétel európai átlaga 43,11 százalék volt, Magyarországon 28,92, Romániában pedig 32,16 százalékos részvételt regisztráltak.

2014. május 30., 14:482014. május 30., 14:48

A végső számok magabiztos eredményt sugallnak, ám „apait-anyait” bele kellett adnia az RMDSZ-nek ahhoz, hogy a május 25-ei választás második felére mozgósítsa az erdélyi magyarokat. Vasárnap délben ugyanis a szövetség vezetői azt tapasztalták, hogy a magyar választópolgárok szavazókedve jócskán elmarad a többségétől, így a helyi és megyei szervezetek által terepre küldött aktivisták felméréskészítés ürügyén házról házra járva arra buzdították a magyarokat, hogy járuljanak az urnák elé. Agresszív kampány zajlott az interneten is. Kora délután az RMDSZ hírlevélben, valamint a közösségi oldalakon figyelmeztetett, hogy aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól. Az alakulat híveinek szavazási hajlandóságát követő Barna Gergő szociológus megkongatta a vészharangot: a magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlagnál. A legnagyobb gond a Székelyföldön mutatkozott, Hargita, Maros és Kovászna megyében egyaránt sokkal alacsonyabb részvételt mértek, mint a korábbi megmérettetéseken. Két órával az urnazárás előtt újabb vészjelzést küldött szét az RMDSZ, miszerint a székelyföldi megyék idén rosszul teljesítenek, a régióban gyenge a választási részvétel, leginkább Kovászna és Maros megyében tapasztalható visszaesés e téren. „Még vissza tudjuk fordítani a lemaradást! Az utolsó néhány órán nagyon sok minden múlhat! Számítunk Rád! Kérünk, tegyél meg te is mindent az erdélyi magyarság európai képviseletéért! Néhány szavazaton múlhat a választások sikere!” – állt a szövetség felhívásában.

A hajrá meghozta az eredményét, az RMDSZ 350 659 szavazatot gyűjtött be, 81 080-al kevesebbet, mint az öt évvel korábbi EP-választáson. A szövetség öt megyében szerezte meg a voksok többségét: Hargita megyében 87 százalékot söpört be, Háromszéken az urnákhoz járulók 76 százaléka voksolt a tulipánra, de győzni tudott Maros (40 százalék), Szatmár (35,5) és Szilágy megyében (27) is. A leadott voksok 99,99 százalékának összesítése alapján az RMDSZ a szavazatok 6,3 százalékát gyűjtötte be, így a lista első két helyén álló Winkler Gyula és Sógor Csaba újrázhat Brüsszelben. A harmadik helyen álló Vincze Loránt EP-mandátumához közel 42 ezer szavazat hiányzott. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jónak ítélte az RMDSZ választási szereplését, szerinte az megfelelt a várakozásoknak. Az erdélyi magyar szavazók ezúton is megerősítették, hogy az RMDSZ mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben, mind pedig az Európai Parlamentben hiteles képviselője az erdélyi magyarságnak, fogalmazott Kelemen.

Liberális és szocialista „áldozatok”
Romániában fölényes baloldali győzelmet hozott az EP-választás: a kormányzó koalíció (PSD–UNPR–PC) 2 093 132 vokssal, a szavazatok 37,60 százalékát megszerezve a legtöbb, 16 képviselőt küldhet Brüsszelbe. Második helyen a kormányból márciusban kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) végzett 15 százalékkal (6 mandátum), harmadik a Demokrata-Liberális Párt (12,23 százalék, 5 mandátum), majd az RMDSZ és a Népi Mozgalom Párt (PMP) következik (6,21 százalék, 2 mandátum). Egyetlen független jelöltként a PNL-ből összeférhetetlenségi ügyei miatt kilépett volt művelődési miniszter, Mircea Diaconu is bejutott az EP-be (6,81 százalékkal). Az eredmények nyilvánosságra hozatala után lemondott a PNL vezetősége. Crin Antonescu elnök közölte: vállalja a felelősséget a kudarc miatt annak ellenére, hogy a PNL mégiscsak a legjobb eredményt elérő jobbközép párt.
Magyarországon 12 képviselőt küld az Európai Parlamentbe a Fidesz–KDNP, amely a magyarországi szavazatok 51,49 százalékát gyűjtötte be. A mindössze 10,92 százalékot elérő MSZP elnöksége felajánlja lemondását. A Jobbiknak 3, az MSZP-nek és a Gyurcsány Ferenc vezette DK-nak 2-2, az Együtt–PM-nek és az LMP-nek pedig 1-1 EP-képviselői hely jutott.

A sikeres végkifejlet ellenére Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke gondnak nevezte, hogy nem tudtak az etnikai arányt meghaladó eredményt elérni, valamint azt is, hogy a szövetségen belül nem támogatták az összefogásra irányuló javaslatait. Szerinte a „jajveszékelés” nem lehet kampányeszköz, a szavazatokat pedignem lehet alamizsnaként kérni. „A politikus ne könyörögjön, hanem sugározzon erőt, ne a félelemre, hanem a jó hangulatra, bizalomra, párbeszédre alapozzunk. Nem a választók a hibásak, ha nem mennek el szavazni, hanem a politikus, akinek nincs hitele” – jelentette ki az Borboly, új irányt sürgetve a politikai diskurzusban. Szerinte ezúttal hiányoztak az Erdélyi Magyar Néppárt szavazói, akik akkor Tőkés Lászlót támogatták.
Az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest Maros megyében is kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ: 57 082 választó támogatta a szövetség listáját, míg 2009-ben 75 516-an szavaztak a szövetségre. Brassai Zsombor, a Maros megyei szervezet elnöke ezzel szemben úgy tartja, hogy a megyében sikerült összekapcsolni az érdekvédelem valamennyi láncszemét, és ezáltal megerősíteni a magyarság társadalmi is politikai tekintélyét. Vass Levente leendő egészségügyi államtitkár szerint azonban az 55 ezer potenciális marosvásárhelyi szavazó kétharmadának távolmaradása azzal magyarázható, hogy a szövetség helyi szervezetének a vezetői tapasztalatlanok, kirekesztették a belső ellenzéket, és elmaradt a valós megújulás a szervezeten belül.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés