II. Rákóczi Ferenc és a hálás lengyelek

Okos Márton

A Rákóczi Szövetség közgyűlésén idén tavasszal hallottam dr. Molnár Imre történésztől, a szövetség vezetőségi tagjától, hogy a lengyelországi Jaroslawban élénken él II. Rákóczi Ferenc emlékezete: minden év szeptemberében a bencés kolostor búcsúján idézik fel történelmi szerepét. Így született meg az ötlet, hogy magyar részről is jó volna egy Rákóczi-szobrot vagy -domborművet ajándékozni a Nagyságos Fejedelem emléke ápolásához Lengyelországba. Nemcsak Rákóczi emlékének tisztelőjeként, hanem az ezeréves magyar–lengyel barátság elkötelezett híveként is úgy éreztem, ebben nekem is szerepet kell vállalnom.

Két éve Csíksomlyón avattunk Rákóczi-domborművet a Fodor-ház oldalán. Már akkor megfogalmazódott az ötlet, hogy a dombormű mását helyezzük el Varsóba annak az épületnek a falára, melyen emléktábla jelzi, hogy azon a helyen 1701-ben az a ház állt, ahol Rákóczi sikeres bécsújhelyi szökése után lakott. A Jaroslawról szóló hír megfordította bennünk a sorrendet, és erről a jaroszlawi bencés kolostor vezetőjét, Marek atyát is értesítettük, így a dombormű idén, augusztus 20-án Lengyelországba került, felavatása pedig a szeptember 11–13. között megrendezett jaroslawi búcsú keretében történt. A háromnapos rendezvényt kulturális programok, sportvetélkedők, kirakodó vásár színesítették. A Rákóczi-szabadságharc témakörében történelmi szimpóziumot is szerveztek. Dr. Körmendy Adrien krakkói főkonzulasszony, Zofia Bienkowska, a jaroslawi múzeum muzeológusa, dr. Bene János a Nyíregyházi Múzeum igazgatója és jómagam tartottunk előadást. Vasárnap délelőtt koszorúztuk meg a lengyel–magyar barátság emlékművét a városközpontban.

Rákóczi fejedelem emlékének ápolása kapcsán a lengyel és magyar hivatalosságok további tervekről is egyeztettek: immár Jaroslaw is felkerült arra a térképre, amelyen ott van Munkács, Kassa, Borsin, Marosvásárhely és Csíksomlyó, megannyi hely, amely a jeles fejedelem emlékét őrzi. A rendezvényen Matus Mihály tárogatózott és Bagosi Hajnal székely népviseletbe öltözve képviselte nemcsak Székelyföldet, hanem Mikes Kelemen emlékét is.

Lengyel, magyar, két jó barát

„Lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol s issza borát” – tartja az évszázados mondás. Ilyenkor, válságos időkben még inkább jól jön egy igaz barát, még akkor is, ha az ezeréves barátság ellenére a két állam vezetése időnként ellenkezőleg lép, mint az legutóbb történt a migrációs kvóta ügyében. Az is igaz, hogy a politikusoknak nevezett percemberkék pillanatnyi érdekeik mentén hozott döntései nem befolyásolják a két nép között kialakult sok évszázados barátságot. A múltban is volt már ilyen, amikor épp egy erdélyi fejedelem gondolta úgy, hogy svéd biztatásra megtámadja az északi háborúba keveredett lengyeleket. Azt hitte, könnyen megkaparintja a lengyel koronát. Meggondolatlan nagyravágyásáért II. Rákóczi György nemcsak életével fizetett, hanem kalandjába beleroppant a korabeli Európa Tündérkertjének nevezett Erdély is. Szerencsére a lengyelek később nem ennek alapján ítélték meg a korábbi évszázadokban kialakult lengyel–magyar barátságot, és két alkalommal is befogadták II. Rákóczi Ferencet, amikor az életét mentve menekült lengyel földre.

II. Rákóczi Ferenc felmenői közt nemcsak Rákóczi, Lorántffy, Báthory, Zrínyi és Frangepán nevű történelmi magyar családok szerepelnek, de egyik dédnagyanyja, Zakreszka Anna – Báthory Zsófia édesanyja – személyében lengyel család is akad. A róla szóló történelmi visszaemlékezésekben rendszerint háttérbe szorul, hogy nemcsak Franciaország és Rodostó játszott szerepet bujdosásaiban, de Lengyelország is, amely kétszer nyújtott menedéket a fejedelemnek és szabadságharcos társainak. Először 1701-ben, amikor a bécsújhelyi börtönből szökött meg a várható vérpad elől. Varsóban talált menedékre, innen pedig az osztrák kopók folyamatos megfigyelése miatt menekítették lengyel barátai – Sieniawski belzi palatinus vezetésével – az akkori Dél-Kelet-Lengyelországban fekvő Brezán várába. Itt fogalmazzák meg Bercsényi Miklóssal 1703. május 6-án a Brezáni kiáltványt, és innen indul el Magyarország felszabadítására: június 16-án Vereckénél lépte át csapatával a lengyel–magyar határt. A szabadságharc idején a Baltikumért versengő északi hatalmak többször is felajánlották neki a lengyel koronát, de ő ezt nemfogadta el sem XII. Károly svéd királytól, sem Nagy Péter orosz cártól. Nemcsak hazája szabadságáért küzdött, de soha nem kellett neki olyan titulus, amiért cserében Lengyelország szabadságát bármelyik uralkodónak kiszolgáltatta volna.

Jaroszlawi menedék

A kuruc–labanc szabadságharc bukása után ismét a lengyel föld nyújtott II. Rákóczi Ferenc számára menedéket. Abban a reményben érkezett több ezres kíséretével Jaroslawba, hogy tovább tudnak küzdeni hazájuk függetlenségéért. 1711 elejétől Rákóczi és csapata Jaroslawban tölötte az emigráció kezdeti időszakát. A fejedelem és szűkebb kísérete az év második felében ment tovább Gdanszkon át Franciaországba. A kuruc emigráció életében még évtizedekig meghatározó szerepe volt Jaroslawnak. Gdanszk azzal íródott be a magyar képzőművészet történetébe, hogy 1712-ben a lengyel király udvari festőjeként Mányoki Ádám itt festette meg a legismertebb Rákóczi-portrét. Az ezeréves magyar–lengyel kapcsolatokban tehát II. Rákóczi Ferenc igen fontos kapocs: a magyar történelemnek ő az a kiemelkedő személyisége, aki a szabadságharc és kalandos élete folytán a lengyeleknek köszönhet a legtöbbet.

Jaroslawban ma is nagyon elevenen él a magyar barátság. 2008. november 11-én, Lengyelország függetlenségi ünnepének 90. évfordulóján avatta fel Sólyom László a város főterén a lengyel–magyar barátság emlékművét. A hasonló tematikájú győri emlékműhöz hasonlóan ez is Stanislaw Worcell híres gondolatain alapszik: „Magyarország és Lengyelország két ősi tölgyfa, mindegyikük külön és önálló törzzsel, de gyökerei szélesen szétterülnek és összefonódnak a föld felszíne alatt, és láthatatlanul összekapcsolnak egymással. Innen van léte és frissessége az egyiknek, valamint élete és egészsége a másiknak.” 2001 óta ugyanitt kopjafa jelzi, hogy itt nyugszik Leon Czechowski honvéd őrnagy, az 1848–49-es magyar szabadságharc hőse.