A Tisza Csernobilja: élő veszély a ciánszennyeződés

A 2000 telén lejátszódott eseményeket Sárkány-Kiss Endre hidrobiológus, a BBTE nyugalmazott docense elevenítette fel. Mint kifejtette, Romániában a hatóságok és a sajtó nagy része igyekezett elbagatellizálni a problémát, olyan jellegű kijelentések is napvilágot láttak, miszerint „Magyarországon is öntöttek még ciánt a vízbe”, illetve hogy „nincs is annyi hal a Tiszában”. A magyarországi híradásokat inkább a kétségbeesés jellemezte, sokan gyertyával a kézben gyászolták a parton az élő Tiszát. A szomorú helyzet ugyanakkor egy ritka alkalmat kínált a kutatók számára: figyelemmel követhették, hogyan áll helyre egy folyó élővilága szinte a nulláról. A kísérlet azonban nem tartott soká: nem egészen két évvel később az akkor még működő dési papírgyárból indult útjára egy nagy adag szennyeződés, ami nagyobb kárt tett a Szamos élővilágában, mint a ciánszennyezés. Mint elhangzott, a cianidok kapcsán az volt a szerencse, hogy a szennyezés télen történt, január 30-án, amikor a folyóban élő szervezetek túlnyomó többsége az iszapba fúródva, életműködéseit minimálisra csökkentve próbálta átvészelni a hideg időszakot, így lényegében elfolyt a fejük fölött a méregcsóva. Ellentétben az előbb említett dési szennyezéssel, ami viszont nyáron jött, ezért okozott sokkal nagyobb mértékű pusztítást a Szamosban. Végeredményében az érintett folyók élővilága aránylag hamar helyreállt, bár az is elhangzott: a régi helyén ugyanaz az életközösség többé már nem jön létre, csak valami ahhoz hasonló.

Lovas Attila, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője a védekezési munkálatokról beszélt: elsősorban arról, hogy miként védték meg a törvényi oltalom alatt álló Tisza-tó gazdag élővilágát a mérgezéstől, illetve hogy miként érték el azt, hogy a Szolnokon és környékén élő körülbelül 120 ezer ember egészsége ne kerüljön veszélybe, a város ugyanis az ivóvizet közvetlenül a Tiszából kapja. Kifejtette: a kiskörei vízlépcső, illetve a tóhoz csatlakozó zsiliprendszer révén felduzzasztották a Tisza-tavat, majd innen hígították a folyón érkező mérgezett vizet. Mint kiderült, a Tisza-tó rendkívüli üzemeltetése azóta tananyaggá vált a szakirányú oktatási intézményekben. Azonban a szakszerű beavatkozások ellenére is több mint ezer tonna hal pusztult el a mintegy 100 ezer köbméternyi toxikus szennyvíz következtében, amelynek hatására a Szamosban a cián megengedett határértékének 320-szorosát mérték.

Tőkés László európai parlamenti képviselő az ökológiai katasztrófák mögött álló korrupciós ügyekről is beszélt, a tiszai ciánszennyezés mellett kitért a verespataki tervezett bányaberuházásra, valamint a felsőcsertési kitermelő tervezett újraindításával kapcsolatos problémákra. Mint kifejtette, Áder Jánossal, Magyarország jelenlegi köztársasági elnökével közösen küzdöttek azért, hogy a veszélyes cianidos technológiát tiltsák be Európa teljes területén. Végül 2010-ben sikerült elfogadtatniuk az Európai Parlamenttel a határozatot (amelyet elsöprő többséggel, 488 a 48-hoz arányban szavaztak meg), azonban ennek gyakorlatba ültetése az Európai Bizottság által a mai napig nem történt meg arra hivatkozva, hogy a környezetvédelem és a bányászat ügye tagállami hatáskörbe tartozik. „Ez is az egyik jele az Európai Unió válságának. Ha az anyagi érdekeknek, a nagyhatalmak, a nemzetközi tőke érdekeinek valami nem felel meg, lesöprik az asztalról” – jegyezte meg az előadó, hozzátéve: a romániai képviselők is komolyan lobbiztak a határozat ellen. Azonban végül mégiscsak megszületett, ami Tőkés László szerint hozzájárult ahhoz, hogy a verespataki bányaberuházásra végül mégsem került sor. Utóbbit – egy román újságírót idézve – Románia modern kori történelme legnagyobb korrupciós ügyének nevezte. Felidézte, miként befolyásolt döntéshozókat a beruházó, és miként vásárolta meg a helyi lakosság jó részét, és kitért arra is, hogy a román képviselők hogyan lobbiztak Brüsszelben a beruházás mellett. Kifejtette: sajnálatos módon egyetlen párt sem állt ki következetesen a bányanyitás ellen (melynek során egyébként a 2000-ben Nagybozintán átszakadt tározónál egy negyvenszer nagyobb cianidos ülepítőt akartak kialakítani), és az RMDSZ hozzáállása is „hullámzó” volt: míg Markó Béla akkori elnök a kezdetekkor úgy nyilatkozott, hogy a szövetség ellenzi a veszélyes bányanyitást, később két RMDSZ-es miniszter, Borbély László környezetvédelmi és Kelemen Hunor kulturális tárcavezető adott zöld utat a beruházásnak. A képviselő sikerként értékelte, hogy a román kormány 2014-ben elutasította a bányanyitási tervet, 2016-ban pedig a kulturális tárca műemlékvédelmi övezetté nyilvánította Verespatakot. Hozzátette: bár nagy érdeklődés övezi a kérdést, mégsem tudni a mai napig sem, hogy a Cioloş-kormány hivatala utolsó napjaiban végül előterjesztette-e vagy sem Verespatakot és környékét az UNESCO világörökségi listájára. Elmondta, érdemes kiállnunk a jogainkért és szembeszegülni a hatalom korrupt, embereket megalázó eljárásával, mert a kitartás meghozza a várt eredményt.

Végül Fülöp Tihamér biológus a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviseletében tartott előadást a Szamoson élő hód- és vidrapopuláció jelenlegi állapotáról. A két, vízhez kötődő emlősfaj igen érzékeny a környezetszennyezésre, emiatt vizsgálatuk révén nyomon követhető a környezet állapota. Mint elhangzott, a 19. század derekán – jórészt a vadászat miatt – mindkét faj eltűnt Romániából és Magyarországról egyaránt. A hódot és vidrát az elmúlt 20 év során telepítették vissza, és a jelek szerint jól érzik magukat itt. Az előadó szerint a korábbi természeti katasztrófa hatása nem érzékelhető az állományokon, amelyek stabilak, azonban hozzátette: a terület az eddiginél alaposabb kutatást igényelne.