
Idén június 8.-án ünnepeljük pünkösdvasárnapját. Bár eredetileg pünkösd is egész héten át tart, napjainkban vasárnap és hétfõ a nyilvános ünnep. Jelentéseket és hagyományokat vettünk számba.
2014. június 06., 21:482014. június 06., 21:48
2014. június 06., 21:492014. június 06., 21:49
Bár manapság már tematikus pihenési ciklusnak is számít – egyes hotelek, vendéglátók egyenesen „pünkösdi ajánlattal” rendelkeznek –, pünkösd elsősorban és legfőbbképpen a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. Ünneplése talán nem olyan látványos, mint a karácsonyé vagy húsvété, ám hiedelmekben és hagyományokban nem szűkölködik az időszak.
Pünkösd minden évben a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik, a „pünkösd” szó is a görög „pentekosztész”, azaz „ötvenedik” szóból származik. Az ünnep maga a zsidó vallásból ered: a pészach utáni ötvenedik napon, sabouthkor az új kenyér, az első gyümölcsök, majd később a tízparancsolat adományozásának az emlékét ülték. A kereszténység viszont arra emlékezik, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Mivel a húsvét mozgó ünnep, az ahhoz alkalmazkodó pünkösd is az a niceai zsinat, azaz 325 óta. Ennek értelmében a nyugati kereszténységben pünkösdvasárnap legkorábbi lehetséges dátuma május 10., a legkésőbbi pedig június 13. A bérmálás szentségét hagyományosan pünkösd ünnepétől kezdve szokás kiszolgáltatni a római katolikus egyházban. Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezik. Az Ó- és Újszövetségi jövendölések így teltek be a Krisztus halálát követő pünkösdkor, erre emlékezünk mi is: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.” (Ap. Csel. 2,1-4) A nyelveken szólással az apostolok elkezdték térítő missziójukat, amire hívattak.
Tavaszi király és királyné
A pünkösdi népszokásokban nemcsak a keresztény gyökerek és cél érhető tetten, hanem az ókori római elemektől kezdve számos, mai szóval pogánynak nevezhető jellegzetesség. Bálint Sándor néprajztudós is hangsúlyozza ezt, főleg a pünkösdi király és királyné választással kapcsolatban. „Minden népnél megtalálható valamilyen formában a tavasz megünneplése, elővarázsolása: a telet jelképező szalmabábot vízbe dobják, esetleg elégetik. Mégis legjellegzetesebb talán a pünkösdi király és pünkösdi királyné választása, akik a tavasz eljövetelét, a termést, szaporodást akarják titokzatos, részben már értelmük vesztett szertartásokkal biztosítani. Ezek az ősi tavaszi ünnepek az európai népek megkeresztelkedésével leginkább pünkösdhöz tapadtak. Az egyház, ha nem is tudta teljesen kiirtani, keresztény tartalommal iparkodott megtölteni őket. A tavaszi virágzásban mintegy a Szentlélek ajándékát hirdette a híveknek.”
A pünkösdi királyt általában ügyességi versenyeken, ügyességi próbák keretében – lovaglás, birkózás, futás, szamaragolás, fiatalabb korosztályoknál bothúzás, kakaslövés – választották meg. Európa nagy részén a középkortól kezdődően élt ez a szokás. Magyar nyelvterületen a 16. századtól kezdve már ismert volt, ekkortól vannak írásos nyomai is a hagyománynak. Jókai Mór Egy magyar nábob című regényében is olvashatunk róla. Tizenkilencedik századi adatok szerint a pünkösdi király egy hétig vagy akár egy évig is a legények vezetője, bírája volt, hivatalos volt minden lakodalomba és összejövetelre; a legények engedelmeskedni tartoztak neki. Míg a régebbi adatok általában versennyel választott pünkösdi királyokról szólnak, a 19. századtól pünkösdi király és királynő együttes megjelenéséről, házaló-adománykérő köszöntéséről vannak feljegyzések. A kiegyezés után állítólag Ferenc Józsefet pünkösdvasárnapján akarták királlyá koronázni. Valakinek azonban még idejében eszébe jutott a pünkösdi királyság mulandó dicsősége, ezért a kedvezőtlen előjel elkerülése végett előrehozták pünkösd szombatjára.
Mikor lesz pünkösd?
2014. június 8.; 2015. május 24.; 2016. május 15.; 2017. június 4.; 2018. május 20.; 2019. június 9.; 2020. május 31.; 2021. május 16.; 2022. június 5.
Zöld ágak
Pünkösdhöz kötődik egyes helyeken a mátkálás komatál küldésével, ami általában azonos nemű fiatalok barátságának megpecsételését jelentette. Nyugat-Magyarországon volt szokás például a török basázás: egy szalmával jól kitömött nadrágú kisfiút pálcával ütöttek az udvarokon, cserébe adományt kaptak. A csíksomlyói búcsú több évszázados, megszentelő erejű hagyománya máig él. Kevésbé érhető tetten a pünkösdi hagyományos étel, ami lehetett például rántott csirke és idei liba uborkasalátával, juhtartó gazdáknál báránysült, báránypaprikás. A pünkösdhöz köthető hiedelmek tájanként és koronként eltérőek voltak. Szegeden például még általános volt hajnalban vagy pünkösd szombatján este a Tiszában való fürdés, hogy elkerülje a fürdőzőt minden betegség. A lányok is megfürödtek ilyenkor a Tiszában. Sem menet, sem jövet, sem fürdés közben egy szót sem szóltak, abban a tudatban, hogy így nem fog rajtuk semmiféle rontás, igézés. Fürdés után pedig a fűzek lombjai alatt fésülködtek meg. A kiszomboriak az ünnepen kenyeret égettek: hamuját a gabonaföldre szórták, hogy az aratás gazdag legyen. Szórtak pünkösdi rózsát a mosdóvízbe, hogy egészségesek legyenek, de zöld ágakat is vittek a házba. Az ablakokra, az ajtók fölé, a szobák falára, a kútgémre, a malmokra frissen vágott zöld ágakat tűztek – egyrészt termékenységvarázslásként, de a rontástól való védelem céljából is. A földbe tűzött zöld ág viszont hiedelem szerint megóvja a vetést a jégveréstől, a kártevőktől, aki pedig pünkösd hajnalban születik, szerencsés lesz. S míg a májusi eső aranyat ér, addig a pünkösdi eső ritkán hoz jót.
Csíksomlyói program
Június 6-án pénteken az este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik. Június 7-én szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Hármashalom oltárhoz. Az előző évek hagyományának megfelelően a labarumot a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium két végzős diákja viszi.
Az ünnepi búcsús szentmise, amelyet a Duna Televízió és a Mária Rádió élő adásban közvetít, délután fél 1-kor kezdődik a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben a Hármashalom oltárnál. A szentmise főcelebránsa Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke lesz. A 2014-es pünkösdi búcsú ünnepi szónoka Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes. Június 8-án, vasárnap a szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor kezdődnek. Június 9-én, hétfőn pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!