2013. december 13., 10:182013. december 13., 10:18
Ötéves letöltendő börtönbüntetésre ítélte Nagy Zsolt volt RMDSZ-politikust, a Tãriceanu-kormány volt távközlési miniszterét (képünkön) a legfelsőbb bíróság a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében. A nem jogerős ítélet ellen a védőügyvédek fellebbeztek, a legfelsőbb bíróság öt tagú testülete jövőre dönt a több volt politikust is felvonultató, bûnszövetkezetben elkövetett bûncselekmények ügyében. A múlt heti bírósági ítélet nyomán Codruț ªereș volt gazdasági miniszter bizalmas információk kiszivárogtatásáért hat év letöltendő börtönbüntetést, Kerekes Gábor, az RMDSZ egykori ügyvezető alelnöke pedig 5 év szabadságvesztést kapott. A bíróság szerint bizonyítást nyert bûnszövetkezetnek a két magyar politikuson kívül több tagja is volt, közöttük minisztériumi alkalmazottak és külső, szerződéses tanácsadók. A bíróság Nagy Zsolt és Kerekes Gábor ügyét összekapcsolta a 2006-ban kirobbant kémbotrány ügyében indított eljárással, amelynek során az egykori távközlési minisztériummal tanácsadóként szerződésben levő bolgár Sztamen Sztancsevet kémhálózat vezetőjeként tartoztatták le. A mostani bírósági döntés szerint a bolgár tanácsadó kapta a legsúlyosabb ítéletet, 11 év letöltendő szabadságvesztést. A több éves nyomozás után mára összeállt bûnvádi dosszié szerint az ügyészek azzal vádolták meg a bíróság elé állított mintegy tíz személyt, hogy bûnszövetkezetet alkotva a román állam számára hátrányos privatizációs ügyleteket akartak lebonyolítani. A két miniszter elleni vád szerint a politikusok bizalmas információkkal segítették a bûnszövetkezetet.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a háromtagú bírói tanács által hozott ítéletet igazságtalannak és felháborítónak tartja, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a fellebbezést elbíráló új bírói testület érdemben mérlegeli a történteket. Kelemen meggyőződését fejezte ki, hogy Nagy Zsolt ártatlan, és szolidaritásáról biztosította a volt minisztert.
Hét év kivizsgálás
A 2006. november 21-én több privatizációs ügyben kirobbantott „hazaárulásos-kémkedéses” ügy egyik főszereplőjeNagy Zsolt lett, aki a Szervezettbûnözés-és Terrorizmuselleni Ügyészség
(DIICOT) kezdeti vádja szerint tanácsadókkal, befektetési bankárokkal együttmûködve államtitkokat szivárogtatott ki a Romtelecom, a Rádiókommunikációs Vállalat (SNR) és a Román Posta privatizációjához. Az ügy kirobbantása utáni napokban, hetekben bukaresti román lapok a bûnvádi dossziéból illegális módon nyilvánosságra hozott részleteket közöltek a román titkosszolgálat (SRI) által lehallgatott, mintegy 250 telefonbeszélgetésből, illetve ezeknek a beszélgetéseknek az ügyészi értelmezését. A kezdetben hazaárulás vádjával folyó bûnvádi eljárást az ügyészség időközben megváltoztatta bûnszövetkezetben elkövetett bûncselekményre: a
DIICOT-nak 2007-ben a bíróság elé terjesztett dossziéja szerint Nagy Zsolt miniszterként, morális támogatással és bátorítással járult hozzá Radu Mihai Donciu, Michal Susak és Sztamen Sztancsev törvénysértő tevékenységéhez.
Az ellene felhozott vádakat Nagy Zsolt az erdélyi magyar sajtó rendelkezésére bocsátott nyílt levelében lépésről lépésre vádolja. Mint fogalmaz „miniszteri mandátumom idején egyetlen privatizáció sem zajlott. Tanácsadókat választottunk ki a Romtelecom állami részvényeinek tőzsdei jegyzése, illetve a SNR privatizálása érdekében. A Postánál két folyamat zajlott: átszervezési tanácsadó kiválasztása, és a privatizációs tanácsadó kiválasztása (ezt a folyamatot leállítottuk). Fontos elmondanom, hogy egyik nemzetközi versenytárgyalás kapcsán nem kaptunk egyetlen óvást sem”.
Nagy Zsolt kívülálló számára is logikus érvrendszerben bontja le az ellene felhozott vádakat. A privatizációs folyamatban személyesen nem vett részt: a bizottságban több más minisztérium képviselője dolgozott, akiket nem tudott, de nem is akart befolyásolni. „A bizottság munkamódszere szerint az előre ismert pontozási rendszer alapján minden bizottsági tag egyénileg értékelte az ajánlatokat, a végeredmény az egyéni pontozások középarányosa volt. Semmi bizonyíték a teljesen alaptalan vádra!” A posta esetében az RMDSZ-es politikus abszurdnak nevezi a vádakat, hiszen a privatizációs tanácsadó kiválasztásának folyamatát éppen ő állította le, amikor kiderült, hogy csak egy ajánlat érkezett be.
„Azt állítják, hogy egy nemzetközi bûnszövetkezetet támogattam. Ezt szerintük az támasztja alá, hogy egyesek beszéltek rólam telefonon, másokkal meg találkoztam. Kettőjüket a bíróságon ismertem meg. Másokat kizárólag hivatalos találkozókon volt alkalmam megismerni” – fogalmaz Nagy, aki szerint a tárgyaláson mintegy 1000 telefonbeszélgetés lehallgatását mellékelték. Ebből összesen 5 százaléknyi, azaz 20 olyan beszélgetés van, amelyen ő beszél személyesen. A vádlott azt is kifogásolja, hogy sem a vádirat ismertetésekor, sem a bírósági tárgyalás során nem volt lehetőségük a lehallgatások összességét megismerni. A többnyire idegen nyelven folyó beszélgetések román fordításai gyatrák, hibásak, sok esetben félreértelmezhetőek. A bíróság csak abba ment bele, hogy a bíróság épületében – hivatalos fordító jelenlétében – az ezerből mintegy 250 beszélgetést meghallgathassanak. Ekkor derült ki, hogy helytelen vagy éppen tendenciózusan rossz a fordítás, a védelem ilyen irányú felvetéseit azonban leseperték az asztalról, és a dossziéban terhelő bizonyítékként a SRI helytelen, rossz fordításai maradtak.
A büntető törvénykönyv szerint a bûnszövetkezet támogatásának van egy kötelező eleme is: a haszon. A volt RMDSZ-es miniszter szerint az, aki ezt az ügyet gyártotta, még csak említést sem tesz ilyesmiről. Az ügyben megkeresték a DNA-t (a korrupcióellenes ügyészséget), amely hosszas vizsgálódás után 2012-ben véglegesen lezárta az ügyet: semmilyen korrupciógyanús tettre utaló bizonyíték nincs.
Politikai szálak?
Az elmúlt évek során a romániai magyar sajtóban több utalás történt arra, hogy Nagy Zsolt bûnvádi dossziéja akár egy RMDSZ-en belüli leszámolással is összefüggésbe hozható. RMDSZ-források szerint Markó Béla RMDSZ-elnök utódlási listáján előkelő helyen szerepelt Nagy Zsolt is, akit a jól ismert keményvonalas politizálásban érdekelt körök nem szívesen láttak volna a pulpituson. A feltételezésekre bizonyíték nincs, a Nagy Zsolt-per elemei azonban egy elfogulatlan jogász számára egyértelmûvé teszik, hogy a bûnvádi dosszié darabjai jobban hasonlítanak egy kirakatper elemeire, mint egy valós bûnügyi történetre.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.
Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.
Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.
A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!