
Figyelmeztetés. Kelemen Hunor a parlamenti demokráciával ellentétesnek tartja a szakértői kormány kinevezését
Fotó: Olti Angyalka
Egy szakértői kormány „a parlamenti demokrácia háttérbe szorítását jelenti, ami nem helyes” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2026. június 10., 10:022026. június 10., 10:02
2026. június 10., 10:032026. június 10., 10:03
Kelemen kedden este beszélt erről a TVR Info műsorában, miután a nap folyamán korábban Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel tárgyalt a kormányalakítás lehetőségeiről.
„A kijelölt miniszterelnök, Eugen Tomac politikus, és szakértői kormányt szeretne a parlament elé állítani” – mutatott rá Kelemen.
– tette hozzá az RMDSZ vezetője.
„Mi az üzenete annak, ha politikusként technokrata kormánnyal állsz elő? Hogy nem bízol a parlamentben, a parlamenti képviselőkben” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Hozzátette, hogy „egy parlamenti demokráciában a kormánynak szüksége van a parlament támogatására”. De „ha egy technokrata (miniszterelnök) lenne egy politikai kormánnyal, az más volna”.
„Vagy akár egy technokrata miniszterelnök egy technokrata kormánnyal, az is más megközelítés lett volna. Jelenleg nincs olyan érv, amiért támogatnánk valamit, ami másnap nem fog többséget kapni” – szögezte le.
Kelemen kifejtette, hogy
Az RMDSZ elnöke ezzel megismételte Voctor Ponta volt szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök álláspontját, aki szintén a parlament háttérbe szorításának minősítette a szakértői kormányt.
Kelemen azt is kijelentette, hogy támogatja egy politikai kormány megalakítását abban az esetben, ha a kijelölt miniszterelnök, Eugen Tomac által javasolt kabinet nem kapja meg a parlament bizalmi szavazatát.
Elmondta: véleménye szerint
„Én egy politikai kormány mellett állok. Jelenleg már nem számít számomra, hogy csak a PSD-ből áll-e, lehet akár egyszínű kormány is, ha csak a PNL-ből áll, ha PSD-PNL-USR vagy PSD-PNL-USR-RMDSZ, csak legyen olyan kormány, amely politikailag felel a tetteiért” – hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, hogy a PSD-nek kellene-e elsőként kormányt javasolnia, mivel a legtöbb mandátummal rendelkezik a parlamentben, az RMDSZ elnöke azt válaszolta, hogy a felelősség minden politikai formációt terhel.

Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Rámutatott: bár a szociáldemokraták rendelkeznek a legnagyobb parlamenti képviselettel, önmagukban nem rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges többséggel.
Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy
Egyúttal szkeptikusnak mutatkozott azzal kapcsolatban, hogy új technokrata kormány alakulhat-e abban az esetben, ha a pártok nem állnak elő miniszterelnök-jelöltekkel.
Kijelentette, hogy a pártoknak nem szabad lemondaniuk arról a politikai felelősségről, hogy kormányfőt javasoljanak.
„A pártoknak képesnek kell lenniük miniszterelnököt javasolni. Utána az elnök dönt” – mondta.
Figyelmeztetett, hogy egy új technokrata megoldás véleménye szerint azt jelentené, hogy a pártok nem vállalják a felelősséget azért, amiért a polgárok rájuk szavaztak.
Meggyőződését fejezte ki, hogy
Egyúttal arra kérte Eugen Tomacot, hogy mondjon érveket arra, miért szavazzon az Unió a szakértői kormányra, amelynek nem tagja. Mit válaszolt Tomac? „Semmit, csak annyit, hogy felelősségvállalás, kormány, ország, szükséges, de nem mondott semmilyen érvet” – mondja Kelemen.
Elmondta, hogy az RMDSZ még nem hozott döntést Eugen Tomac kormányalakítási törekvéseinek támogatásáról,
„Nincsenek érveink ennek a kormánynak a támogatására, de hivatalos döntést még nem hoztunk. A következő gondolatnál maradtunk: Tomac úrnak jelenleg nincs kormányprogramja, és nem hiszi, hogy valami nagyon ambiciózussal kellene előállnia, mert rendkívüli helyzet áll fenn ezzel a technokrata kormányzattal, amelyet egy politikus vezet, és amelynek egyelőre nincs parlamenti többsége.
Tehát várjuk a kormányprogramot, de nem az a benyomásom, hogy valami rendkívül szokatlan lesz” – mondta Kelemen.
Mint arról beszámoltunk, a hétfői tárgyalásokon sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL), sem a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), sem a Szociáldemokrata Párt ( PSD) nem viszonyult pozitívan a szakértői kormány támogatásához, majd keddne Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is jelezte: nem tud támogatást ígérni egy olyan, politikus vezette szakértői kormánynak, amelynek a programját sem ismeri, és amelynek nem tagja az RMDSZ.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
szóljon hozzá!