Garda Dezső: nehéz megértetni Romániában a magyar históriát

Abban az időben a Korunk-délelőttök az erdélyi magyarság tudományos-kulturális megnyilvánulásainak legfontosabb fóruma volt. Ez igen nagy megtiszteltetésnek számított a gyer­gyószentmiklósi Salamon Ernő középiskola diákjai számára” – mondotta lapunknak a rendezvény alkalmából Garda Dezső.

A gyergyói diákok és tanáruk számára azonban azokban az években egyáltalán nem volt veszélytelen őszintén beszélni a székelység történelméről. Az egykori tanár 2006-ban jutott hozzá szekuritátés dossziéjához, amiből kiderült, hogy tevékenységüket egy csapat titkosszolgálati tiszt és altiszt figyelte. Az évek során több diákot meghurcoltak és megfélemlítettek. Ennek az egy évtizednek a történetét jó volt feleleveníteni olyan neves történészek, mint Egyes Ákos és Sípos Gábor, Egyed Emese egyetemi tanár, Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője vagy Kónya-Hamar Sándor, a Korunk volt szerkesztőjének társaságában.

Kuriózumnak számított a magyar történelemkör

Az egykori gyergyói történelemkör fontosságáról 1980-ban Herédi Gusztáv, a Korunk akkori felelős szerkesztője így írt: „Korunk szerkesztősége és a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő középiskola között régi az együttműködés. A szerkesztők évről-évre ellátogattak Gyergyóba és felolvasóestet szerveztek, előadásokat tartottak, tanácskoztak az iskola tanáraival, diákjaival. Ennek (is) köszönhetően a Korunk hasábjain Gyergyó – a többi tájegységhez képest – gyakrabban szerepelt riportokban, tanulmányokban, kisebb hírekben, beszámolókban. Újabban az együttműködés sajátos formát öltött, amely eléggé meglepő, szokatlan, s ezért érdemes szóvá tenni. Mondhatni fordult a kocka, s legutóbb nem a szerkesztők látogatták meg az iskolát, hanem a diákok a szerkesztőséget. És az iskolások – becsületükre legyen mondva – nem üres kézzel érkeztek Kolozsvárra, hanem tudományos munkákkal. Mert

»Műveiket« tehát nem tankönyvek és tanulmányok összeolvasása, »kompilációja« alapján állították össze, hanem az eredeti okiratok tanulmányozása nyomán jórészt ismeretlen jegyzőkönyvek, hajdani beszámolók, jelentések, panaszlevelek tüzetes és könnyűnek egyáltalán nem mondható »feldolgozása« útján. Közléseik, adataik, megállapításaik és következtetéseik mindenképpen előbbre viszik Gyergyó, mi több, az egész Székelyföld múltjának megismerését”.

Herédi írása jól jelzi, hogy abban az időszakban nem mindennapi tevékenységnek számított, hogy egy székelyföldi történelemtanár levéltári kutatásokhoz szoktassa diákjait, illetve olyan körülmények között beszéljen Székelyföld valós történelméről, amikor a líceumi történelmet eleve románul oktatták. Herédi Gusztáv cikkét ezzel zárja: „a helyes önszemléletnek magunk ismeretének szerves része a történelmi tudat. Ez pedig ismert okok folytán, az ifjúság tudatában egyelőre eléggé kialakulatlan. A gyergyói diákok iparkodása egy mód, egy lehetőség, járható út a történeti tudat elmélyült kimunkálására. Vállalkozásuk pedig példát nyújthat más iskolák számára: a Korunk (s bizonyára a többi lapok is) örömmel fogadnak más helységből, vidékről érkező kis tudósokat is. Az pedig csak természetes, hogy a gyergyóiakat várjuk, fogadjuk a jövőben is.” A Korunk-délelőttökön, a diákok előadásain 1979 és 1989 közötti időszakban a legtöbb alkalommal jelen volt Imreh István, Bodor András, Magyari András és Egyed Ákos történész, akik nagyra értékelték a történelemkörösök dolgozatait.

Elfogult román történészek

Garda Dezső szerint ma már sokkal szélesebb körben volna szükség hasonló ifjúsági történelemkörökre, mert ilyen neveléssel a fiatalok jobban ragaszkodnának szülőföldjükhöz és elkötelezettebbek lennének közösségükhöz. A székelyföldi szakember ezt azért is tartja fontosnak, mert változatlanul szakadék van a hivatalos román történelemszemlélet és a magyar történetírás között.

– fogalmazott lapunknak a történész.

Az úzvölgyi magyar hadi temető kapcsán kirobbant botrányról Garda Dezső úgy vélekedik, hogy ez teljesen politikai színezetű, és a romániai hatóságok magyargyűlöletét jeleníti meg. A hatalomnak már az sem elfogadható, ha a magyarok csendben ápolják hőseik emlékét: ezt a lehetőséget is el akarják venni az erdélyi magyarságtól. A történész szerint Székelyföld sok településén vannak első és második világháborús katonák eltemetve, akiknek sírját a helyi közösség gondozza, ápolja. Ez természetes jelenség, és normális társadalomban fel sem kellene merülnie, hogy a hatalom ezt akadályozza, vagy a hősök emlékét meggyalázza.

Egy tanári életút méltatása

A magyar állami kitüntetésről szólva dr. Garda Dezső arról beszél lapunknak, hogy a díj a nehéz kommunista években végzett történelemtanári munka elismerése is, amikor a magyar szellemű tanítására, főleg pedig a levéltári, szociográfiai, néprajzi kutatásaira felfigyeltek a román titkosszolgálat erre szakosodott pribékjei.

– magyarázza. Ezt nem csak tanári munkájában, hanem szakírói tevékenységében is megtapasztalhatta, hiszen 1982-ben a Gyergyószentmiklós igaz történelméről szóló könyvének kézirata még átcsúszott a cenzorok éberségén, de a kinyomtatott könyv mégsem kerülhetett a könyvesboltokba, mert pártutasításra annak példányait elégették, a következő könyve pedig meg sem jelenhetett.

A rendszerváltás után Garda Dezső elsőként dolgozta ki a székelyföldi főiskola és egyetem létrehozásának programját, amellyel megkereste a budapesti Közoktatásügyi Minisztériumot, illetve a Magyarok Világszövetségét.

Az erdélyi népfőiskolai mozgalom is sokat köszönhet a Garda Dezső által alapított Gyergyói Népfőiskolának, ami az első ilyen jellegű szervezet volt az országban. Az 1998-tól a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán egyetemi előadótanárként dolgozó Garda Dezső fő kutatási területe Erdély, azon belül a székelység és az örmények története. Eddig 26 könyve, 5 szerkesztett kötete, 127 könyvekben, szakfolyóiratokban közzétett nagyobb tanulmánya jelent meg. Gyergyószentmiklósról és a gyergyói falvakról forrásmunkákban gyűjtötte és gyűjti össze mindazt, ami megkerülhetetlen a környékről szóló történelemírásban. Munkásságának elismeréseként Garda Dezső megkapta a Pro Urbe-, az EME-, az EMKE-, a gróf Mikó Imre-, az Ezüstfenyő- és a Székelyföld-díjat is.