Hirdetés

Erős Magyarország kell a Kárpát-medencében

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A Székelyek Nagy Mentelésének példás megszervezését, és a körülötte kialakult akcióegységet emeli ki a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésének zárónyilatkozata, amelyet valamennyi külhoni magyar résztvevő és magyarországi parlamenti párt aláírásával egyhangúlag fogadtak el múlt csütörtökön Budapesten.

Makkay József

2013. november 15., 12:482013. november 15., 12:48

A határon túli magyar szervezetek, a magyar kormány és a magyarországi parlamenti pártok képviseletében megrendezett ülésszak résztvevői minden olyan területi és közigazgatási átalakítás ellen tiltakoznak, amely – az érvényben levő európai normákat figyelmen kívül hagyva – hátrányosan érinti az erdélyi magyar közösséget. A Máért-nyilatkozat azt is kimondja: minden olyan törekvést támogat, amely a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit követve segíti az erdélyi magyarság közösségként történő megmaradását. „A szülőföldön való boldogulás garanciája a közösségi autonómiák közjogi rendszere” – fogalmaznak az aláírók, akik támogatásukról biztosítják a romániai magyarság azon törekvéseit is, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon, minden megkötöttség nélkül használhassa, és tiltakoznak a román hatóságok jogkorlátozó fellépéseivel szemben. Aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem rendeződött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakítása körül kialakult vita. A Máért felkéri a román kormányt, hogy a magyar tagozat létrehozása érdekében érvényesítse a törvényes jogokat.


A Máért részletesen foglalkozott valamennyi Kárpát-medencei utódállambeli magyar közösség „helyzetjelentésével” is. Számba vette a délvidéki és a kárpátaljai aggodalmakat is. A Vajdaságban megütközést keltett az a hír, hogy a nemzeti tanácsokról szóló, több éve működő szerbiai törvényt alkotmánybírósági felülvizsgálatra terjesztették be. Az is nyugtalanságra ad okot, hogy akadozik a szerbiai rehabilitációs és vagyon-visszaszármaztatási eljárás: a Máért a folyamat felgyorsítását szorgalmazza. Kárpátalja ügyében elsősorban a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény alkalmazását vette számba: a résztvevők azt követelik az ukrán államtól, hogy a nyelvtörvény értelmében maradéktalanul érvényesítése a magyar nyelvű hivatalos ügyintézést és nyelvhasználatot a közigazgatásban, oktatásban. Kárpát-medencei kitekintésű állásfoglalás is született a Tisza-vízgyűjtő területét fenyegető verespataki aranybánya-beruházás, és a nagymuzsalyi aranyfeldolgozó terve ellen.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ülést értékelve kiemelte: a nemzetpolitika két legfontosabb kérdésében teljes a konszenzus, ami korábban elképzelhetetlen volt. Nincs vita az autonómia melletti kiállásról, illetve arról sem, hogy a külhoni magyarságnak jár az állampolgárság és azzal együtt a szavazati jog. A tömbmagyarság esetében területi, a szórvány esetében pedig kulturális autonómiára van szükség – fogalmazott.

Felszedhetetlen alapok
„A következő parlamenti választás után jelentősen enyhül az az ellenszél, amelyben a magyar kormány az elmúlt három és fél évben végezte munkáját” – fogalmazott Orbán Viktor kormányfő a Máért ülésén tartott beszédében. A miniszterelnök szerint a Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy sikeres anyaország áll majd a háta mögött a következő években. Elmondta: bármi is lesz a következő magyarországi parlamenti választás eredménye, valószínűnek tűnik, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok „nem lesznek felszedhetők”, és ezzel számolhatnak a határon túli magyarok is. Mint fogalmazott, az elmúlt három év munkája nemcsak számokban kifejezhető eredményeket, hanem jelentős presztízsnövekedést is hozhat Magyarországnak. A miniszterelnök beszédében kiemelte a nyugati magyarság szerepvállalását: ha nem lett volna ilyen széles, a nyugati magyarságot is magába foglaló kiállás Magyarország mellett, a kormány képtelen lett volna keresztülvinni elképzeléseit.
A miniszterelnök gazdasági kérdésekre is kitért: „A kormány arra törekszik, hogy a makrogazdasági helyzet anyaországi javulása érezhető legyen a határon túli területeken is. Ennek már vannak szerény jelei, de még nem lehet kijelenteni, hogy az államhatárokon kívüli, magyarlakta területek gazdasági fejlődése összhangban van az anyaország gazdasági fejlődésének ritmusával, tartalmával és minőségével.” A következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb kérdéseként Orbán azt nevezte meg, hogy a szellemileg már megalkotott Kárpát-medencei gazdasági stratégia a valóságban is működővé váljon.

Szavazni kell!
Az Országgyűlésben megtartott tanácskozás egyik kiemelt témája volt a határon túli magyar állampolgárok szavazása. Ezzel kapcsolatban Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke úgy fogalmazott: a magyar választásokon a külhoni magyarság részvétele történelmi fontosságú. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy olyan ez, mint az olimpia: „a részvétel a fontos”. Az erdélyi politikus szerint a határon túliak szavazási igénye nem magától értetődő, mivel a regisztráció és a levélben történő szavazás jelentős kihívást jelent, hiszen először élhetnek vele a külhoni magyar állampolgárok, akik nincsenek ehhez hozzászokva. Több magyar politikus is egyetértett abban, hogy a határon túli magyarság választói mobilizálása sokban függ a közszereplők, politikusok, egyházi vezetők szerepvállalásától.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés