Az évszázad árvize Németországban – tízévente

Már a 11 milliárd eurós küszöböt súrolják a németországi árvízkárok a biztosítótársaságok és a kormány becslése szerint. Az országot „az évszázad áradása“ sújtja, a víz pedig nagyon lassan apad. A tragédia meghatványozódik, ha arra gondolunk, hogy alig tíz év leforgása alatt a németek kétszer is tanúi lettek hasonló léptékű természeti katasztrófának. A 2002-es özönvíz okozta sebek sok helyen be sem gyógyultak, amikor Felső-és Alsó-Szászországot, Bajorországot, Türingiát – de más tartományokat is – ismét „megvámolta“ a víz. Alig van része az országnak, ahol az Északi-tengerbe siető nagy európai folyók (Rajna, Elba) és mellékágaik mentén ne kellett volna készültséget elrendelni.

Lassan két hete éjjel-nappal szinte csak gátat épít Németország – eddig mintegy 70 ezer tűzoltó, 12 ezer katona és több tízezer önkéntes segédlete mellett. A Die Zeit című magazin szakértőkre hivatkozva jelentette: az árvízvédelmi és mentési munkálatok szinte happening-jelleget öltöttek. Nemcsak a hivatalos krízisközpontok szaporodnak gombamód, de az önkéntes-elosztó centrumok is, amelyek „célirányosan“ közvetítik a felajánlott segítséget. Ennek köszönhetően bámulatos gyorsasággal telnek a homokzsákok, vagy éppen fogy a piszkos hordalék és az ár után hátramaradt szemét. Sok helyütt néhány milliméteren múlik egy-egy település sorsa, no meg az időjáráson, ami nem nagyon akart az emberek szövetségesévé szegődni. A híradásokat figyelve az embernek az az érzése támad, hogy óriási hadművelet tanúja, amelynek során egyre-másra „esnek, eshetnek el“ a történelmi városok. Drezdáért milliók szurkoltak (és lapátoltak), hisz a páratlanul szép Óvárost épp mostanra sikerült restaurálni a világháborús pusztítások és a 2002-es özönvíz után. Alig lélegezhettek azonban fel, máris Magdeburg sorsa adott okot aggodalomra. Felső-Szászország tartományi fővárosában a hét elején 23 ezer embert, azaz a lakosság tíz százalékát kellett kimenekíteni az áradással fenyegetett területekről.

Minden rendezettség és logisztikai éleslátás ellenére azonban a természeti csapásokat Németországban is képesek politikai játszmák eszközeivé zülleszteni. A szövetségi választások előtt néhány hónappal a politikusok szívesebben bújnak gumicsizmába, mint egy rendes, „mandátum közti“ özönvíz idején. A kancellári székért idén is harcba induló Angela Merkel az elsők között jelent meg a gáton. A bajba jutottaknak 100 millió euró azonnali segélyt helyezett kilátásba, amit még megtoldott a bürokráciamentes elosztás ígéretével. A még nem is létező segélyalapon máris marakodni kezdtek a tartományok, néhány napon belül azonban az eredeti összeg korrekcióra szorult, miután nyilvánvalóvá vált, hogy szinte semmire sem lesz elég. Egyes német politikusok és tömörülések ugyanakkor azt hangoztatják, hogy az áradat az elmúlt évek területrendezésének, árvíz- és klímavédelmének általános kudarca.

Pedig az adatok fényében – főleg Európa keletibb részével összevetve – aligha mondható el, hogy Németország az elmúlt évtizedben „belealudt“ volna az újjáépítési munkálatokba. A Frankfurter Allgemeine Zeitung adatai szerint az elmúlt tíz évben csupán Szászországban 650 millió eurót fektettek árvízvédelmi munkálatokba, az újraépítés költségei pedig 900 millióra rúgtak. 120 kilométer gátat újítottak fel, további 23 kilométernyit pedig építettek. Nyolcvan létfontosságú intézkedést fejeztek be, több mint 200 az építés vagy az engedélyeztetés fázisában van. Sok helyen azonban elkerülhető lett volna az idei katasztrófa, ha a polgárok rábólintanak bizonyos árvízvédelmi intézkedésekre, az egyik szász elöljáró például emlékeztetett, hogy az Elba-mentén sok településen környezetvédelmi és egyéb okokból – például a panoráma esetleges elcsúnyítása miatt – elutasították a szükséges védőgát-rendszerek építését.

Az emberek vallomásaiból leginkább azonban az körvonalazódik: az emberek igazából nem hitték el, hogy életükben még egyszer legyőzheti őket a víz ereje. Sokan alig fejezték be lakásuk, vállalkozásuk rendbetételét – nagyrészt önerőből, hisz a víz által gyakran meglátogatott területeken sokan nem rendelkeznek biztosítással. A veszélyeztetettség miatt akkora lenne az éves biztosítási összeg, hogy inkább megéri saját zsebből újraépíteni, de hitel sem nagyon akad hasonló célokra.
A természeti csapás a víztől megkímélt országrészeken is érezteti hatását: Európa egyik legmobilisabb társadalmát igencsak megbénítja a sok autópálya- és útlezárás, akárcsak a vasúti közlekedés akadozása. Az érintettek megtapasztalhatták például, hogy vannak zárt települések, városrészek, ahová csak külön engedéllyel lehet bejutni, vagy, hogy esetenként nincs villany, telefon-összeköttetés és ivóvíz sem folyik a csapból. „Biológiai” veszély is jelentkezett: az elöntött területeken riasztó mértékben szaporodnak a szúnyogok. Az idegeket az alvászavarok tépázzák – ezzel nemcsak a menedékhelyen éjszakázók küzdenek, de az otthonukban maradók is, mivel még félálomban is a víz közeledtét jelző szirénákra vagy hangosbemondókra koncentrálnak. És sokak szerint a legrosszabb csak ezután következik: a visszatérés pillanata és az ár pusztításának leltározása. De ezt is meg lehet szokni, állítják azok, akik tízévente élnek át egy újabb évszázadot.