A környezetvédelmi tárca felfüggesztette a kilövési kvótát előíró miniszteri rendelet kibocsátását – jelentette be kedden Cristiana Paşca Palmer miniszter a Facebook közösségi portálon.
A Cioloş-kormány azonnali lemondását követelik a középiskolásokat képviselő diákszervezetek, amelyek amiatt elégedetlenek, hogy a kabinet még mindig nem kezdte meg az ingázó diákok utazási költségeinek megtérítését.
A 2016/2017-es új tanévben 780 fővel csökkent Háromszéken a diáklétszám az előző évhez képest – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő.
Pénteken dönt a közelgő parlamenti választásokon való indulásról az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, az alakulat országos elnöke.
A nyárádremeteieket, valamint a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóit, munkatársait is megdöbbentette annak a marosvásárhelyi bűnbandának a létezése, amely szektába toborzott lányokat, akiket szexuálisan kihasználtak és fogva tartottak.
A Maros megyei szenátorjelölt-lista második helyéről „kigolyózott” Jakab Istvánt még senki nem értesítette a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétvégi döntéséről és annak indoklásáról.
Egyháztörténelmi esemény részese a tordaszentlászlói református gyülekezet, amelynek 86 tagja szerdán Rómában részt vesz a pápai általános kihallgatáson, Balázs Attila lelkész pedig Ferenc pápával is találkozik.
Elvesztette a Dan Tanasă által a Községháza felirat miatt indított pert Korond önkormányzata. A Hargita megyei község vezetősége 30 napot kapott arra, hogy eltávolítsa a kerámiabetűket.
A környezetvédelmi minisztériumhoz fordulnak a székely megyék elöljárói, hogy ellensúlyozzák a környezetvédő civilek szerintük egyoldalú álláspontját a kilövési kvótákat szabályozó, parázs vitát szító minisztériumi rendelet kapcsán.
Elkezdődött hétfőn az állami egyetemeken a 2016/2017-es új tanév. A marosvásárhelyi orvosin három nyelven tartották a tanévnyitót, közben Klaus Johannis az egyetemi év kezdetét Temesváron ünnepelte, Dacian Cioloş pedig Kolozsvárra látogatott el.
Vadméhek csíptek halálra vasárnap délután egy 63 éves csíkszentkirályi férfit – tudtuk meg Péter Szilárdtól, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezérigazgatójától.
Elérhető közelségbe került a Csíkszereda északi peremén épült terelőút egyik szakaszának véglegesítése, miután a terület telekkönyvezése és tagosítása rövid idő múlva befejeződik.
Nem túl derűlátó következtetésekkel zárult a Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat címmel Marosvásárhelyen megszervezett szeminárium.
„Az RMDSZ bukaresti szervezete nem fogadja el, hogy felülírják a helyi döntést” – szögezte le a Krónikának Buday Richárd, akinek a SZÁT döntése szerint a befutónak számító parlamenti képviselői helyet az esélytelen szenátorira kellene cserélnie.
Tízszeresére nőtt a kanyarós megbetegedések száma az idei évben, figyelmeztet az egészségügyi minisztérium. A szaktárca adatai szerint míg 2015-ben 7 kanyarós esetet tartottak nyilván, idén már 730 esetről értesítették őket.
HÍRKÉP – „Száz évvel ezelőtt honvédek haltak meg itt azért, hogy nekünk házunk, hazánk, szülőföldünk legyen” – szögezte le Kacsó Antal nyárádmagyarósi polgármester a bekecsi csatára való szombati centenáriumi megemlékezésen.
Több ezer érdeklődőt mozgatott meg hétvégén a Bánság magyar ünnepének is szánt, első alkalommal megszervezett Temesvári Magyar Napok.
Europa Nostra díjra jelölték Kallós Zoltán néprajzkutatót, a válaszúti múzeum és a Kallós Alapítvány alapítóját – jelentette be Facebook-oldalán Sógor Csaba EP-képviselő.