A Maros megyei önkormányzat aláírta a szerződést a kerelőszentpáli regionális hulladéklerakó működtetésére kiírt versenytárgyalás győztesével.
FRISSÍTVE – Házkutatást folytattak hétfőn reggel a kolozsvári polgármesteri hivatalnál az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai. A vádhatóság Horváth Anna alpolgármester kampányfinanszírozása ügyében nyomoz.
Hivatalból indított bűnvádi eljárást a Brassó megyei táblabíróság, hogy kivizsgálja, a környezetvédelmi minisztérium milyen kritériumok alapján döntött a kilövési kvótákról a védett állatfajok esetében – közölte Ramona Diaconu főügyész.
Belső vizsgálatot indított a nagyszebeni gyerekkórház vezetősége, mivel október 3-án, hétfőn egy ott dolgozó asszisztensnő elhunyt nem sokkal azután, hogy kijött a vasárnap éjszakai váltásból.
Egyetlen doktori iskola sem működhetne Romániában, ha az oktatási minisztérium nem bocsátott volna ki ideiglenes működési engedélyt az intézmények számára, az illetékes személyek ugyanis „nem végezték el házi feladatukat” – nyilatkozta Mircea Dumitru.
Lekerültek a zászlók az RMDSZ-székházról még azelőtt, hogy megszületett volna a törvényszék azon döntése, amely eltörölte a prefektúra által kirótt büntetést. Csibi Attila szerint a törvényszéki döntés indoklásától függően visszatehetik a lobogókat.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének rangsoroló küldöttgyűlésén történteket kommentálva Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, nem ütközik törvénybe, ha valaki lefényképezi a szavazócéduláját. Holott ez kihágásnak számít, és pénzbüntetés jár érte.
Románia valamennyi megyéjében és a külföldi választókerületben is indít jelölteket a decemberi parlamenti választásokon az RMDSZ, és összegyűjtötte az ehhez szükséges támogató aláírásokat – jelentette be Kelemen Hunor Temesváron.
A pénzügyminisztériumnál akadt el az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) terve, mely szerint körforgalmat építettek volna az E60-as nemzetközi út egyik legfontosabbnak számító, ákosfalvi csomópontjára.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem állít jelöltlistákat a decemberben tartandó parlamenti választásokra – döntötte el pénteki kolozsvári ülésén a párt országos választmánya.
Bár az utak minőségét górcső alá vevő rangsorban Románia 138 ország közül a 128. helyen áll, úgy tűnik, egyhamar nem lesz előrelépés e téren. Legalábbis ami az autópályákat illeti.
Brosúrát jelentetett meg Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke azokból a jelentésekből, amelyeket szerinte Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület újabb mandátumra pályázó püspöke adott egykor a Szekuritáténak.
A Kovászna megyei törvényszék csütörtöki ítéletével arra kötelezi a Kovászna Megyei Tanácsot, hogy távolítsa el a székely zászlót a gyűlésteremből.
Könnyítettek a kiskorúak külföldre utazásának feltételein: csütörtökön megjelent a Hivatalos Közlönyben, ezzel pedig hatályba lépett az utazást megelőző adminisztratív tennivalókat egyszerűsítő törvénymódosítás.
A Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány több mint 11 millió forinttal támogatja az új mezőségi szórvány-iskolaközpont taneszközeinek fejlesztését.
Erdélyből összesen több mint 55 ezer érvényes levélszavazatot küldtek be az október 2-ai kvótanépszavazásra regisztrált magyar állampolgárok, ezeknek mintegy kétharmadát az Erdélyi Nemzeti Tanács gyűjtötte be és adta le a főkonzulátusokon.
Erdély-szerte megemlékezéseket tartottak csütörtökön az 1848–1849-es forradalom véres megtorlása és a 13 aradi vértanú kivégzésének 167. évfordulója alkalmából. Aradon a szabadság feltétel nélküli szeretetét, az összetartozás fontosságát hangsúlyozták.
Közel 2400 rendőri állást hirdetett meg a napokban a román rendőrség, 2303 ezek közül közbiztonsági járőr, közlekedési rendőri, közszállítási rendőri és kutyavezető rendőri állás, amelyek betöltéséhez nem szükséges rendőri iskola.