
Fotó: scoala-szacsvay-iskola.ro
Húsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja.
2017. június 30., 11:532017. június 30., 11:53
A Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat együttműködésének eredményeként jövő tanévtől új épületbe költözik Nagyvárad egyetlen önálló magyar nyelvű nyolcosztályos iskolája, a Szacsvay Imre Általános Iskola. A Bihar Megyei Tanács csütörtöki ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta ugyanis azt a határozatot, miszerint a Körös (Tudor Vladimirescu) utca 42. szám alatti épületet húsz évre átengedi a helyi önkormányzat, a Szacsvay-iskola használatába – közölte a Krónikával Pásztor Gabriella igazgató.
Elmondta, a helyi tanács már múlt csütörtöki ülésén jóváhagyta az ingatlan átvételére vonatkozó döntést,
A Szacsvay költözése a váradi iskolahálózat átszervezésére vonatkozó terv része, melyet azért valósít meg az önkormányzat, mivel több tanintézet visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működött. A magyar iskola elemistáinak zöme eddig is a Körös utcába, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanba járt, melynek használatáért jelentős bért fizetett a városvezetés, magyarázta lapunknak Pásztor Gabriella.
Az igazgatónő szerint már meg is kapták a tanfelügyelőségtől a következő tanévre szóló beiskolázási terv módosítását, melyben a Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai főépület mellett a Körös utca 42. szám alatti ingatlant említik székhelyként. A nyár folyamán az elemiben lévő 9 step by step osztály költözik át ide, s itt kezdi a tanévet a szeptemberben induló újabb alternatív osztály is.
A nagyváradi magyar nyelvű oktatásban ugyanis
magyarázta az igazgató.
Elmondta, bár a partiumi megyeszékhelyen is érzékelhető a gyereklétszám csökkenése, a Szacsvay „nem panaszkodhat”, a kevés belvárosi magyar általános iskola egyikeként – a közelben a Szent László Római Katolikus és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban vannak magyar elemi osztályok, és az Ady Endre Gimnáziumban 5–8. osztály – nagy a kereslet iránta. Különösen a step by step osztályokra van igény, melyek számát tíz éve folyamatosan bővítik.
– mondta Pásztor Gabriella. Kifejtette, a step by step oktatási forma előírja, hogy a diákoknak kötelező meleg ebédet biztosítani, illetve ezek 16 óráig oktatói felügyelet alatt tanulnak, olvasnak. De a hagyományos oktatást választó szülőket sem hagyják cserben, tovább éltetve a hagyományt – az iskolában már a 80-as években is volt délutáni felügyelet – after school programot is működtetnek.
A Szacsvay-iskolában – melyhez jogilag a biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskolát is hozzácsatolták – 42 osztályban mintegy 900 gyerek tanul, 250-en step by step osztályban. Pásztor Gabriella szerint az általános tendencia – miszerint a külvárosokban, vidéken lakó, de belvárosban dolgozó szülők a városközpontbeli tanintézetekbe járatják csemetéiket –, Váradon is érvényesül, de nem annyira tömegjelenség, mint Kolozsváron.
– fogalmazott a volt oktatási államtitkár. Úgy vélte, a Körös-parti városban és környékén, de az Érmelléken, Margitta és Nagyszalonta térségében is jónak nevezhető a magyar oktatás helyzete.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!