Hirdetés

Féltik a Sebes-Körös partját a nagyváradi környezetvédők

•  Fotó: Flickr.com/Vincent Rowell

Fotó: Flickr.com/Vincent Rowell

Tiltakozik a Sebes-Körös nagyváradi szakaszának újabb partrendezési munkálatai ellen az Erdélyi-érchegység Regionális Ökológiai Felügyelőközpont (CRSE), mely szerint a beavatkozás tönkreteszi a folyó élővilágát.

Pap Melinda

2017. június 29., 12:002017. június 29., 12:00

Florin Budea, a szervezet elnöke közleményben hívta fel a figyelmet, hogy a folyó bal partján, a Szent László híd és az informatikai központ közötti szakaszon múlt héten elkezdődött munkálatok a Sebes-Körös nagyváradi szakaszának újabb ökoszisztémáját teszik tönkre, amint az a korábbi partszakaszok lebetonozásakor is történt.

A környezetvédők szerint a partrendezés helyett a városvezetésnek a maradék partszakaszok megmentésére kellene törekednie, és olyan állapotban megőriznie, ahogy az Ezredévi emléktér (Parcul Libertăţii) környékén is látható. Ezt a szakaszt egyébként mintegy tíz éve a környezetvédők számos tiltakozó akciója nyomán sikerült megmenteni a kotrógépektől. „Eltűnik még egy rész városunk zöldjéből, és vele együtt egyedi varázsából is” – hívja fel a figyelmet a következményekre Budea.

Hirdetés

Rámutatott, hogy az említett partszakaszon jelentős számú madár- és halfaj él, míg télen a hidegebb vidékekről érkező hattyúk, kormoránok, vadrécék és sirályok találnak itt menedéket. A számos környezetvédő szervezetet tömörítő központ elnöke hozzátette, a zöldek egyetértenek azzal, hogy a városháza előtti szakaszon sürgős parterősítési munkálatokra van szükség, ugyanakkor úgy vélik, a fennmaradó részen elegendő lenne a karbantartást végezni, ahelyett, hogy kotrógépekkel tépnék ki az évszázados fákat.

A környezetvédők azt is hiányolják, hogy az önkormányzat és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság anélkül fogott hozzá a nagyszabású partrendezési projekthez, hogy közmeghallgatást rendezett volna a témában.

Ilie Bolojan polgármester, Mircea Mălan alpolgármester és Dorel Dume, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője múlt szerdán jelentette be a munkálat kezdetét, mely, mint mondták, még a városközpontbeli épületek arculatával is összhangban lesz. A 20 millió lej költségvetésű beruházás nagy részét az igazgatóság állja, míg a sétányok kiépítését, a közvilágítás biztosítását és a parkosítást a polgármesteri hivatal vállalta.

Erre jövőre kerülne sor, miután elkészül a Kossuth Lajos (Independenței) utcai parkoló, valamint az itteni, és a Szent László híd alatti sétány. A polgármesteri hivatal a Körös jobb partjának kiépítéséről is tárgyal az igazgatósággal, ahol a Mészáros (Nicolae Grigorescu) utca mentén az Ezredévi emléktérhez hasonlóan sétálóövezetet alakítanának ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés