
Fotó: Facebook/Visit Oradea
Több mint kétmillió euróból újítják fel a nagyváradi szecessziós múzeumnak otthont adó Darvas–La Roche házat, a szerződést szerdán írta alá Ilie Bolojan polgármester. A bécsi szecesszió stílusában épült ingatlan tavaly nyílt meg a nagyközönség előtt.
2017. július 06., 12:202017. július 06., 12:20
A Rimanóczy (Iosif Vulcan) utcai, a bécsi szecesszió stílusában épült ingatlant tavalyelőtt vásárolta meg az önkormányzat, és szecessziós múzeumot hozott létre benne, a most elnyert 2,2 millió eurós uniós támogatásból ezt is kibővítik.
Ebben kulturális központ is működne, míg a fogyatékkal élőket lift vinné fel az emeletre. Sanda Cătană, az északnyugati fejlesztési régió igazgatója elmondta: a nagyváradi az első önkormányzat a térségből, melynek sikerült forrásokat lehívnia az új támogatási ciklusban.
Az ötlet azonban, hogy a szecessziós városban szecessziós múzeum legyen, már öt évvel korábban megszületett, és a kezdeményezők elejétől a Rimanóczy utcai épületre gondoltak helyszínként.
a századfordulós stílusirányzatot interaktív módon bemutató tárlatok keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között látogathatók.
A háromszintes villa megrendelői, Darvas Imre faipari nagyvállalkozó és felesége, Schutz Margit voltak.
amelynek feliratából kiderül, hogy az ingatlan nemcsak magánházként szolgált, hanem a váradi vállalkozó és svájci bankár társa, Alfred La Roche közös részvénytársaságának irodái is itt működtek.
Az épület kettős funkciója a későbbiekben is megmaradt, évtizedekig magánlakásoknak és az azóta csődbe ment Nagyváradi Bihar FC labdarúgóklub székhelyének is otthont adott. A nagyváradi önkormányzat tavalyelőtt vásárolta fel az addig magántulajdonban lévő épületrészt azzal a nem titkolt céllal, hogy uniós támogatással felújítsa, és idegenforgalmi látványosságként kamatoztassa.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
szóljon hozzá!