Hirdetés

Elszámolás: közzétette gazdálkodási adatait az RMDSZ

•  Fotó: Bethlendi Tamás

Fotó: Bethlendi Tamás

Közzétette honlapján tavalyi gazdálkodásának adatait az RMDSZ pénteken: ezekből kiderül, mire fordítja a román állami költségvetési támogatást.

MTI

2017. július 07., 13:012017. július 07., 13:01

Tavaly 27,6 millió lejből gazdálkodott az RMDSZ, ebből csaknem 23 millió lej volt a román állam kisebbségi alapjából kapott támogatás, a fennmaradó összeg tagdíjakból, adományokból, egyéb bevételből gyűlt össze.

A kisebbségi alapból elköltött összeg csaknem felét saját működésére fordította a szövetség, 32 százalékát pedig közösségszervező programokra költötte.

Hirdetés

Költségvetésük 1,7 százalékát a Kós Károly Akadémia Alapítvány, 3,3 százalékát a Maszol.ro hírportál, 13 százalékát pedig az Erdély FM rádió és az Erdély TV kapta.

Tavaly választási év volt: az önkormányzati választási kampányra 1,8 millió lejt, a parlamenti kampányra 1,4 millió lejt költött az RMDSZ. Ezeket a választási törvény előírásai szerint adományokból, tisztségviselők hozzájárulásából, tagsági díjakból fedezte.

„Mint ismeretes, az RMDSZ a Communitas Alapítványon keresztül minden évben nyílt pályázatot hirdet romániai magyar civil szervezetek számára, programok támogatására.

Idézet
Ez az összeg tavaly 4,68 millió lej volt, 1708 nyertes program valósult meg”

– idézte Porcsalmi Bálint ügyvezető elnököt az RMDSZ hírlevele.

A politikus kiemelte: a pályázat formájában meghirdetett támogatások mellett évről évre társadalmi programok, rendezvények, konferenciák finanszírozására is előirányoznak egy keretet, ez tavaly 110 programot jelentett, másfél millió lej értékben.

Az RMDSZ tavaly közölt először összesítést gazdálkodásáról honlapján, miután az Átlátszó Erdély blog peres úton próbálta elérni, hogy a szövetség által alapított Communitas Alapítvány adjon számot a felhasznált közpénzek elköltéséről

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy tavalyi sajtótájékoztatón azt állította: a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvény nem vonatkozik az RMDSZ-re, ugyanakkor megígérte, hogy a szövetség nyilvánosságra hozza honlapján a közpénzek elköltésére vonatkozó valamennyi adatot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés