A Maros Megyei Tanács alkalmazottjaiból és megyei tanácsosokból álló vegyes bizottság fogja vizsgálni a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér előző vezetőségének elmúlt két évi munkáját – jelentette be szerdán Péter Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke.
Az iskolaigazgatótól függ, elvárja-e a magyar diákoktól, tanároktól, hogy részt vegyenek a román nemzeti ünnepségeken. Bár december 1. hivatalos munkaszüneti nap, így az iskolák és óvodák is zárva vannak, előtte megünneplik az egyesülést.
Nem az elvárt ütemben halad a kolozsvári Árpád (Traian) úti híd felújítása a helyi román sajtó információi szerint, ehhez képest a kivitelező a legutóbbi tanácsülésen arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy betartották a szerződésben rögzített ütemet.
Bizonytalan a sorsa annak az óvodai csoportnak, amelyet a Divers Egyesület működtet a Maros megyei Alsóbölkényben és Désfalván a hátrányos körülmények között élő, iskolakezdés előtt álló roma gyerekek számára.
Improvizált robbanószerkezet elemeit tartalmazta a Máramaros Megyei Törvényszéken talált csomag, amely azonban a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) pirotechnikusai szerint nem veszélyes.
Mivel a munkálatok egy évig is elhúzódhatnak, legkevesebb ennyi időre költözött el a WizzAir a marosvásárhelyi repülőtérről, a kifutópályája korszerűsítésének időtartama alatt a kolozsvári repülőtérről működteti marosvásárhelyi járatait is a társaság.
Kacsának bizonyult a brit The Sun napilap kedden közzétett riportja, amelyben egy Nagykároly környéki család, köztük gyermekek állítólagos kizsákmányolásáról számolnak be. Az egyik megszólaló szerint a szigetországi újságírók átverték őket.
Leszorították az útról, és késekkel fenyegették meg hétfőn kora délután Pethő Attilát, a székelyudvarhelyi Mokka kávéház tulajdonosát.
Menteni próbálják az elkallódástól a külföldön dolgozó szülők gyerekeit Kovászna megyében. Kiss Imre főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján többek között a hiányzások mértékéről beszélt.
INTERJÚ – Korodi Attila szerint az erdélyi magyar közösség szempontjából veszélyforrást is jelenthet, hogy a Klaus Johannis által kezdeményezett országprojekt kidolgozása részben a nagy román egyesülés százéves évfordulójával is összefüggésben áll.
Az iskola bentlakásából való kicsapással és 2-es magaviseleti jeggyel büntetik a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium azon diákjait, akik alkoholkómában kerültek kórházba két héttel ezelőtt.
Megoszlik az egészségügyi szakemberek véleménye az elektronikus egészségügyi kórlap bevezetésének szükségességéről: sokan hasznosnak tartják, de van, aki szerint komoly jogi és etikai kérdéseket vet fel a rendszer alkalmazása.
Szigorítanák a lakótársulásokra, illetve ingatlantulajdonosokra vonatkozó előírásokat egy új törvénytervezettel, amelyet a kormány legutóbbi ülésén fogadott el, és amelyet a parlamentnek is meg kell szavaznia.
Pénteken, november 25-én utalják a Szülőföldön magyarul program keretében biztosított nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást azoknak a családoknak, akik idén első alkalommal igényelték a finanszírozást.
A fölöslegesen szedett antibiotikumok visszaszorítását célozza meg az egészségügyi minisztérium hétfőn bejelentett új kampányakciója.
Arad megyében jegyezték idén a legtöbb kanyarós megbetegedést, derül ki a fertőző betegségek országos központja által közzétett kimutatásból.
Kihallgatta hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Király András oktatási államtitkárt a marosvásárhelyi katolikus gimnázium létrehozása kapcsán indított bűnvádi eljárás keretében.
A bukaresti gépkocsivezetők okoznak leggyakrabban, a Hargita és Kovászna megyeiek pedig a legritkábban közúti balesetet – közölte hétfőn a Digi 24 hírtelevízió, a biztosítási piacot is felügyelő pénzügyi felügyelet (ASF) egy területi elemzését ismertetve.