
Három személy, közöttük egy határrendész is megsérült Románia temesmórai határátkelőjének közelében, miután egy embercsempész nem akart megállni, és a hatóságoknak fegyvert kellett rántaniuk.
2017. augusztus 28., 11:322017. augusztus 28., 11:32
2017. augusztus 28., 11:392017. augusztus 28., 11:39
Többször is rá kellett lőniük a határrendészeknek egy gépkocsira a szerb-román határ temesmórai határátkelőjének közelében, miután a szerb sofőr nem volt hajlandó megállni. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint
akik illegálisan juthattak be az országba. A határőrség tájékoztatása szerint az eset hétfőre virradóra történt a temesvári határrendészet körzetében, a szerb-román határ közelében, ahol
A határrendészek az E60-as országúton, Detta kijáratánál az ilyenkor szokásos jelzéssel állították meg a gyanús autókat, hogy kiszűrjék az embercsempészeket, két gépkocsi azonban nem volt hajlandó megállni, nagy sebességgel száguldott tovább, megsebesítve így az egyik határrendészt, és megrongálva több hatósági autót.
A határrendészek fegyvert ragadtak, és több lövés után sikerült megállásra bírni az egyik gépkocsi sofőrjét, melynek két, afrikai utasa megsérült a lövöldözésben. A sérülteket kórházba szállították.
Ugyanakkor folytatják a másik gépkocsi keresését, melynek utasait szintén illegális határátlépéssel, sofőrjét pedig embercsempészettel gyanúsítják.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!