
Fotó: Veres Nándor
Őrültségnek és pénzkidobásnak tartja Mihai Tudose kormányfő, hogy rendszeresen újraírják a tankönyveket, illetve teljesem új kiadványokat adnak ki.
2017. augusztus 31., 10:582017. augusztus 31., 10:58
2017. augusztus 31., 11:022017. augusztus 31., 11:02
Akár a Hivatalos Közlöny is nyomtathatná a tankönyveket, amennyiben ezeket nemzeti stratégiai fontosságúvá nyilvánítanák – vélekedett Mihai Tudose kormányfő, aki szerint „az elmúlt évek tankönyvőrülete a kiadók közötti háborúnak tudható be”.
A miniszterelnök a România TV egyik adásában úgy nyilatkozott: a tankönyvkiadás ügye kicsúszott az irányítás alól, céljuk pedig leegyszerűsíteni a dolgokat.
De arról senkit nem beszél, hogy az elmúlt évek őrülete éppen a kiadók közötti háborúnak tudható be” – mutatott rá Tudose.
Hozzátette: nem ütközne akadályba, hogy a kiadványokat nemzeti stratégiai fontosságúvá nyilvánítsák, hiszen „ezek azok a könyvek, amelyekből a gyermekeink tanulnak”.
Tudose leszögezte: még idén ősszel ki kellene választani azokat a segédanyagokat, amelyek hosszú távon kiszolgálhatják a diákokat, szerinte ugyanis
Hozzátette: „mindennek a teteje, hogy ez nem is oktatási, hanem üzleti érdekből történik így”.
A miniszterelnök arra is kitért: az újabb és újabb kiadott tankönyvek „óriási összegeket emésztenek fel az állami költségvetésből, a gyermekek táskája pedig olyan nehéz, mintha el akarnának szökni otthonról”.
A kedd esti televíziós műsorban Tudose külön említést tett a vadonatúj, az ötödikes diákoknak szánt testneveléstankönyvről – amely azon kevés kiadvány közé tartozik, amelyeket tanévkezdéskor elvileg megkapnak az iskolások. Noha a kormányfő néhány héttel ezelőtt még úgy nyilatkozott: Liviu Pop oktatási miniszter minden bizonnyal tréfált, amikor feldobta a tornatankönyv kiadásának ötletét, ezúttal a Dacian Cioloş vezette technokrata kormányt hibáztatta.
ugyanis néhány okoskodó technokrata fiú ezt belefoglalta a programba” – fogalmazott a miniszterelnök. Liviu Pop miniszter szerint egyébként a testneveléstankönyvekkel járó kiadás mintegy 1,5 millió lej volt.
Az új ötödik osztályos tantervben szereplő 25 tantárgy közül csak hét esetében tudták lezárni a versenytárgyalást, azaz ezek érkezhetnek meg a szeptember 11-ei tanévkezdésre az iskolákba. A magyar ötödikesek a tornakiadvány mellett a római katolikus vallás-, a magyar nyelv és irodalom, valamint a román nyelv és irodalom tankönyvet fogják időben kézhez kapni. A többi 18 licit eredményét megóvták a vesztes kiadók, a tárcavezető szerint ezek a kiadványok kéthónapos késéssel fognak megérkezni.
Ezzel szemben Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár kabinetfőnöke a Krónikának elmondta: egyelőre
Kérdésünkre, hogy az ötödikesek tornatankönyvéből – amelyből három román változat szerepel a szaktárca honlapján – készül-e magyar fordítás, elmondta: erről a kiadók döntenek, a szaktárca nem szólhat bele, hogy a készítő lefordíttatja-e magyar nyelvre valamelyik kiadványt. Hozzátette, mivel még az előző licitekre benyújtott óvások elbírálása zajlik, és nem tudták meghirdetni az új tendereket, csupán két hét múlva, azaz közvetlenül a tanévkezdés előtt tudják megmondani, mely kiadványokat kapják meg biztosan a magyar diákok.
Tankönyv hiányában rájuk is a Liviu Pop miniszter által említett eljárás érvényes, vagyis útmutatók alapján tartják majd a tanórákat.
Fotó: Gecse Noémi
Liviu Pop ugyanakkor nemrég újabb, a tanügyi rendszert megreformáló ötlettel állt elő: elképzelése szerint jövő évtől online kellene javítani a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján, az érettségin, valamint a pedagógusok versenyvizsgáján kézzel írt dolgozatokat, a javítást így „otthonról is elvégezhetnék a megbízott tanárok”.
A tárcavezető erről a társadalmi párbeszédért felelős parlamenti szakbizottság tagjai által az oktatási minisztériumban tartott találkozón beszélt a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint.
A terv ellen máris többen felszólaltak: a szülőket képviselő országos szervezet, valamint megyei diákszervezetek is jelezték: biztonsági és adatvédelmi szempontból aggasztó, hogy a javítást otthon is el lehetne végezni, vagyis az eljárás gyakorlatilag kikerülne az intézményes keretek közül, ugyanakkor az objektív kritériumok alapján történő javítás is kérdésessé válna.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!