„A városházára ment koldulni” – világosít fel Kárp György színházigazgató munkatársa, amikor az előre egyeztetett időpontban keresem a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vezetőjét. Későbbi, újraegyeztetett találkozásunkkor már az igazgató bővíti ki az információt: „nem pénzért, hanem egyetlen, utolsó aláírásért” kellett a polgármesteri hivatalba mennie.
Amikor leültet, Kárp György...
Felújította Kolozsvár önkormányzata az Országos Lakásügynökség (ANL) által kiosztandó lakások bérbevételére vonatkozó feltétellistát. A 2006-ban érvényben lévõ feltételek szerint elfogadták azoknak a nem Kolozsváron dolgozó kérvényezõknek a kérését, akik be tudták bizonyítani: több mint egy éve állandó kolozsvári lakhellyel rendelkeznek. Jövõ évben azonban azok a személyek, akik Kolozsváron kívül dolgoznak, többé nem kérhetnek...
• Tovább gyalulná a vízügyi hatóság a Sebes-Körös partját a folyó Nagyváradot átszelõ szakaszán. A tervezett munkálatokkal a Sebes-Körös mindkét oldalán, 786 méter hosszú partszakaszon készülnek az évszázados fák kivágására, ezzel egyidejûleg betonkordonnal erõsítenék a partot, és beton járólapokat helyeznének el. A félig már megvalósult, 10 millió lejbe kerülõ terv ellen erélyesen tiltakoznak a környezetvédõk. George...
• Arad
Rendõr szervezte
a bûnbandát
Letartóztatták azt a négytagú csoportot, amely egy üzletembernek nyújtott segédkezet a szervezett bûnözéshez – a csoport vezetõje egy 47 éves rendõr volt. Az ügyészek szerint a négy férfi több ízben is megfélemlítette, megverte és megzsarolta Emil Siegmeth vállalkozó ügyfeleit, az alkalmazott módszerek közül nem hiányzott a halállal történõ fenyegetés sem. A rendõrség szerint...
• Marosvásárhely
Több száz, Marosvásárhelyen illegálisan tartózkodó roma nemzetiségû személy él évek óta a város különbözõ részein sátrakban, hulladékból összetákolt kalyibákban. A sokgyerekes roma családok szomszédságát senki sem akarja, a tél közeledtével egyre nehezebb megbirkózniuk a hideggel. A véletlenen múlt csupán, hogy a felügyelet nélkül hagyott gyermekek okozta tûz nem követelt emberéleteket.
A sûrû köd miatt tegnap nem indították a Budapest–Marosvásárhely közötti repülõgép-járatot. ªtefan Petru Runcan, a marosvásárhelyi repülõtér igazgatója elmondta: reggel kilenc óra elõtt húsz perccel kellett volna landolnia annak a Budapestrõl érkezõ gépnek, amelynek negyven perccel késõbb vissza kellett volna indulnia. A kedvezõtlen idõjárás miatt azonban Magyarországon nem engedélyezték a gép...
Japánsztrájk az erdélyi közintézményekben
F. N. • Több ezer erdélyi közalkalmazott kezdett japánsztrájkba tegnap; a köztisztviselõk szakszervezeteinek országos, Sed Lex nevû szövetsége fizetésemelést követel, és a figyelmeztetõ, majd az általános sztrájk kirobbantásával fenyegetõzik. A Sed Lex vezetõi 1250 lejes nettó fizetést, valamint 3 és 20 százalék közötti, szolgálati idõért járó jutattást követelnek, illetve 15...
• A tizenharmadik települést helyezték vesztegzár alá veszett kutya felbukkanása miatt idén Háromszéken. Sikó Barabási Sándor, a megyei állat-egészségügyi igazgatóság vezetõje közölte, a veszett kutyát kedden, Gelencén fogták be, a laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták a vírus jelenlétét, így az ebet elaltatták. A települést és 10 kilométeres körzetét ezért három hónapra vesztegzár alá helyezték, ez idõ alatt tilos...
Hat órára megbénította a forgalmat a vasúti sínekre borult kotrógép kedden este a Hargita megyei Tusnád közelében. Az erõgépet szállító jármû a vasúttal párhuzamos országúton haladt, és mivel a 20 tonnás kotrógépet nem rögzítették megfelelõen a jármûhöz, az leesett az utánfutóról. Emiatt három vasúti szerelvény kényszerült többórás várakozásra. A Budapest felé tartó, Korona nemzetközi járat a sepsibükszádi vasútállomáson...
Nyugdíjazták Wilhelmet
• Székelyhíd
A Bihar megyei tanfelügyelõség november 7-i dátummal elfogadta Wilhelm Sándor székelyhídi tanár nyugdíjazási kérelmét. A neves halbiológusként is ismert 62 éves szakember ellen kiskorú szexuális zaklatása miatt indítottak vizsgálatot. A pedagógus ellen egy tizedik osztályos diáklány tett feljelentést: állítása szerint a tanár a biológialaboratóriumban próbált hozzá közeledni. A diáklány feljelentése...
Egyre-másra hívogatták a székelyudvarhelyi városházát az elmúlt napokban azok az érdeklõdõk, akik a Magyar Polgári Szövetség párttá alakulásához nyújtottak volna egy aláírásnyi segítséget, a telefonközpontos hölgy viszont valamennyit elutasította. Mint arról beszámoltunk, Bukarestben több helyen is megjelentek magyar és román nyelvû plakátok, amelyek a bejegyzés elõtt álló Magyar Polgári Párt létrejöttéhez kerestek támogató...
Kovács zsolt, Kulcsár Andrea • „Erkölcsi támogatásunkról biztosítjuk Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét. Ezért, a törvényes lehetőségeknek megfelelően, szorgalmazzuk akaratnyilvánító népszavazások kiírását” – olvasható az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői által aláírt nyilatkozatban. A kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban november 3-án tartották tanácskozásukat az erdélyi magyar történelmi...
K. Zs. • Egyes háromszéki falvakban az út szélén hevernek az állattetemek, vagy a kertek végében ássák el a kimúlt állítokat, mivel az önkormányzatok nem kötöttek szerződést a dögöket elszállító céggel. „Bár a törvény szerint fél évvel ezelőtt minden önkormányzatnak szerződést kellett volna kötnie a brassói Protan céggel – amely megnyerte a mezőgazdasági minisztérium kiírta versenytárgyalást –, a megye 47 települése közül...
K. A. • Elkezdődött a Nagyküküllőben talált haltetemek, illetve a tömeges pusztulás okainak kivizsgálása. A Szeben Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség, a rendőrség és a marosvásárhelyi vízügyi igazgatóság első becslései szerint nem vízszenynyezés okozta a Szeben megyei Mikeszásza közelében észlelt jelenséget. A több száz haltetemet a helybéliek összegyűjtötték, és hazavitték annak ellenére, hogy a hatóságok figyelmeztették őket: húsuk nem...
Tizenötmillió lejt veszíthet a megye
• Háromszék
Tizenötmillió lejt veszítenek el a háromszéki önkormányzatok, ha a hónap végéig nem költik el a kormány által kiutalt összegeket, jelentette ki Ferencz Lajos. A Kovászna Megyei Tanács gazdasági igazgatója szerint a háromszéki önkormányzati elöljárók a költségvetés-kiegészítésből, a személyi jövedelemadóból és a különböző kormányprogramokból származó, összesen 15 millió lejes...
• Máramaros megye
Figyelmeztető sztrájk
a bányában
Egyórás figyelmeztető sztrájkot tartott tegnap reggel mintegy 2500 Máramaros megyei bányász. A Remin bányavállalat költségvetésének kiegészítése mellett a tiltakozók egy kormányrendelet megváltoztatását követelik: azt szeretnék, ha 2007. január 1. után is érvényben maradna az elbocsátott bányászokra vonatkozó kedvezményekről rendelkező jogszabály. Ugyanakkor amennyiben a Remint privatizálják,...
• Halálra vertek egy kolozsvári egyetemistát keddre virradó éjszaka, egy szórakozóhelyen történt összeszólalkozást követően. A Zilahról származó és Kolozsváron tanuló, információink szerint másodéves közgazdászhallgató Cãlin Gordea születésnapját ünnepelte a Hajnal negyedi Obsession nevű szórakozóhelyen. A lokál egyik biztonsági embere lapunknak elmondta, éjjel két óra körül három ittasnak látszó ismeretlen kezdett kötekedni az...
• Délelőtt mentek be, sötétben jöttek ki hétfőn a Hargita Megyei Törvényszék épületéből azok a tanúk, akiket a három évvel ezelőtti gyimesközéploki halálos kimenetelű diszkóverekedés ügyében szembesítettek az elkövetőkkel. A 2003. december 28-án történt eset a Krónika útján kapott nagy nyilvánosságot. Az akkor gyimesbükki polgármesteri székre pályázó Ioan Bârsan vállalkozó és komája Görbe Imre azért verte félholtra a diszkó...