Árus Zsolt 2006 őszén perelte be a helyi önkormányzatot, és a 2006/57-es tanácsi határozat megsemmisítését kérte. Az említett határozat a közüzemek vízszámlázási módozatát tartalmazza, és az áll benne, hogy a lakásokban mért vízfogyasztás, illetve a lépcsőházban felszerelt vízóra állása közötti különbség arányosan visszaosztható a lakosokra. Ezt megelőzően volt viszont egy olyan tanácsi határozat – a 2004/14-es, amit a 2005/60-sal módosítottak –, amely szerint csak a lakásokban lévő vízórák által mért érték szerint számlázhatnak a közüzemek. Árus lényegében azt kérte, hogy semmisítsék meg azt a határozatot, amely megengedi a túlszámlázást, és térjenek vissza az előbbihez, amely a mért érték szerinti számlázást írja elő. A pert alapfokon a csíkszeredai törvényszéken megnyerte, és a határozatot a marosvásárhelyi táblabíróság megerősítette. Árus levélben fordult a közüzemekhez, amelyben kérte az illetékeseket, hogy a határozat értelmében az óraállás szerint számlázzanak. A közüzemek jogásza viszont hosszú levelében kifejtette, a 2006/241-es törvény lehetővé teszi, hogy azokban a lépcsőházakban, ahol nincs minden lakónak mérőműszere, ott a különbséget visszaoszthatják a lakosokra. Árus viszont a szerdai tanácsülésen is kifejtette, hogy az ő lépcsőházában valamennyi lakosnak van mérőműszere, és a jogász által felhozott törvényben is az áll, hogy ebben az esetben a lakásokban lévő vízóra állását kell figyelembe venni. Az ülésen jelen lévő Vincze János a közszolgáltatásokat felügyelő országos hatóság (ANRSC) rendelkezéseire hivatkozva kifejtette, hogy a számlázás a hatóság által előírt módon történik. A tanácsosok közül többen, Pap József polgármesterrel egyetértve, azon a véleményen voltak, hogy az érvényes törvényszéki határozatot végre kell hajtani, azonban a gyűlés végéig sem született döntés a 2006/57-es tanácsi határozat megsemmisítéséről.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.